Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-440

HO. országos ülés 1904 június 16-án, csütörtökön. 239 En annak a felfogásnak vagyok kivé, hogy ha önök nem, hát ez az oldal legyen ember a sarkán (Helyeslés a baloldalon.) és ne olyan ellenzék legyen, a milyen eddig volt, a mely megtűrte önöket, s a mely mellett önök nagyra nőttek, az önök öntudata és lelkiismerete ellenben elaludt, hanem legyen olyan ellenzék, a melynek nemzeti öntudata olyan, mint azon japán népé, a mely kész inkább elpusztulni a csatában, mint sem jogától egy hajszálnyira is tágitani. Nem arról van itt szó, hogy 67-es vagy 48-as politikát csinálunk-e. A numerusok által még egy ország sem lett független; nem 48-as, nem 67-es politikára, hanem magyar szabadságharczra van szükség, a mely a nemzetet elvezesse a függetlenségi álláspont győzelméhez és a parsonal - unióhoz. Azt szeretném, hogy ez az oldal olyan erős legyen hazafiságban, öntudatban és akczióban, hogy önök hónapokig se legyenek képesek neki ellentállni. Nem obstrukcziót kell itt csinálni, hanem állandó és minden térre kiterjedő harczot kell küzdeni, a mely meg nem szűnik egy pillanatra sem; a mely mellett a nemzet lélegzete nem áll el és idegen nem képes azt elfojtani; olyan harczot, a midőn a nemzet nem hunyja be a szemét, hanem állandóan nyitva tartja, mert a mostam állapot mellett olyan, hogy a mit másfél esztendő alatt sziszifuszi munkával előbbre vittünk és megszereztünk, azt három hét alatt ismét elszedték tőlünk, sőt még sokkal nagyobb terhet raktak a vállainkra, így sohasem lesz az ország független, ha egy darabig előre viszszük, aztán ismét visszaszoritni engedjük, hanem csak akkor, ha munkánk egy pillanatig sem fog szünetelni; ha különb hazafiak leszünk és pedig nem a jelszavakban és a programmokban, hanem az akcziókban és az önfeláldozásban; oly hazafiak, a kik nemcsak ajkaikon viselik a nemzet szabadságát, hanem vallják szivükben is és küzdenek érte a gyakorlatban is. Társadalmi és polikai téren egyaránt példaadólag kell előljárnunk, hogy lássa a közvélemény, hogy nemcsak programmunk, hanem szivünk, eszménk, lelkünk is különb. Fanatikusaknak kell lennünk, t. ház, fanatikus magyaroknak. (Élénk helyeslés a széls'óbáloldalon.) Ha gyávák leszünk, akkor az osztrák sohasem fog megijedni, ingyen pedig nem ad oda a hatalom semmit. Ha fel akarjuk szabadítani Magyarországot, itt az ideje: kezdjük meg ezt a hfrczot! Azt mondják, t. ház, hogy az ellenzék egy darabig rosszul viselte magát, hogy gyáva volt; magam is állítottam, magam is köztük voltam, de egy példát fogok elmondani önöknek a japán harczokból. Japánban az Ossaka városbeliekre azt mondta a hagyomány, hogy azok gyávák. Midőn a kincsaui magaslatokat elfoglalták, akkor az ebből a városból való három zászlóalj jelentkezett, hogy ők akarnak az első csatasorban rohamra menni, a mi a biztos halállal volt egyenlő. Azok el is mentek és elhullottak egytől-egyig, pusztán azért, hogy Japánországban ne legyen ember, a ki továbbra is azt mondja, hogy gyávák az ossakabeliek. T. képviselőtársaim, ne vegyék önök rossz néven, ha a függetlenségi politikában hibákat keresünk, ezt csak azért teszszük, hogy párt és nemzedék keletkezzék, mely megmutatja, hogy mi is készek és képesek vagyunk a japánok példájára akár egy szálig is elhullani, hogy a jövendő nemzedékek győzedelmet biztosítsuk. És még egy példával végzem szavaimat. (Egy hang jobbfelöl: Nevetséges!) Majd meg fogja a t. képviselő ur ennek a gondolkozásnak a szelét érezni a megyaszói kerületben; ott nem lesz olyan nevetséges! Nagy Sándor: Mit akarsz már megint? (Elénk derültség.) A megyaszói kerületet ne féltsed ; attól ne fájjon a te fejed. Lengyel Zoltán: A másik példa is közismeretes. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) A mikor arról volt szó, hogy a port-arthuri kikötő bejáratát elzárják és hogy a gyújtó hajókat odavigyék, a japán hadseregből egyszerre 20,000 ember ajánlkozott, hogy megy a bizto3 halálba. Ezek közül kiválasztották azokat, a kik hasonló kísérleteknél eddig megmenekültek a halál torkából. És azok örömmel mentek harmadszor-negyedszer is, a tengerbe vesztek valamennyien és édes öntudattal haltak meg fajuk dicsőségéért. Az nem függetlenségi politika, a hol nincs küzdelem, daczára annak, hogy sem életet, sem vért, sem vagyont nem kivannak, csak egyenes lelket és kitartást. Az nem függetlenségi politika, a mely megijed egy kis kiabálástól és lármától. Az a függetlenségi politika, hogy ha hét-nyoíczszor megmenekültünk a haláltól, kilenczedszer is odakivánkozzunk, hogy fajunk szabadságát kivívhassuk. Azoknak a japánoknak, ha nem is ostromolnák Port-Arthurt, volt és lesz is győzedelmes csatájuk, de hogyha mi az osztrákok utolsó védvárával nem járunk el hasonlókép és az ő kikötőjük bejáratát gyújtó és teherszállító hajóinkkal el nem zárjuk, akkor mi azt a várat nem fogjuk soha bevenni. Én kezet fogok mindenkivel, a ki ebben a küzdelemben előre visz, de nem engedem magamat soha a küzdelemből eltávolitani és megyek mindenki vezénylete alatt a gyújtó-hajókra is, és inkább elpusztulok fajomért, mint hogy gyáván megadjam magam, mert én az én fajomat annyira szeretem. Legyen a mi küzdelmünk ehhez hasonló és akkor köztünk nem lesz visszavonás soha. Nem fogadom el a javaslatot. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök (csenget): Lengyel Zoltán képviselő ur beszédének első felében volt egy passzus, a mely elkerülte figyelmemet, most azonban a hiteles gyorsírói jegyzetekből látom, hogy oly kifejezést használt, a mely házszabályaink szerint nem parlamentáris. Azt mondta ugyanis a képviselő ur (olvassa): »Konstatálom, hogy be-