Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-440

440. országos ülés 190í június 16-án, csütörtökön. 233 Lengyel Zoltán: Ilyenformán álltak akkor a dolgok, és ezt nem is kell megismételnem, most pedig konstatálhatjuk, hogy azt a küzdelmet, a melyben az egész nemzet, a melyben egy bizonyos időpontban önök is egyetértettek velünk, nem külső hatalom, nem is a chlopyi hadiparanes, nem is a SchÖnbornok és mások okvetetlenkedése és nyelvelése, hanem kizárólag az önök hatalmi törekvése, személyi ambicziója és az ellenzéknek gyengesége verte le. Ha megszavaztattuk volna Magyarországot a múlt esztendő tavaszán arra vonatkozólag, hogy ki legérdemetlenebb a nemzeti küzdelemben elfoglalt álláspontja miatt azok közül, a kik egyáltalában miniszterelnökjelöltekként szerepeltek, akkor Tisza István lett volna az utolsó azok között. (TJgy van! a szclsöbaloldalon.) De bocsánatot kérek, ezen oldalon ülő t. képviselőtársaimnak és elvbarátaimnak egy rövid mondattal tartozom, hogy t. i. nekem nagyon fájt annak idején, és azóta ennek sokszor kifejezést is adtam, hogy a függetlenségi párt egy része épen ő vele csinálta meg a megegyezést, mert sem tárgyilag semmit el nem értünk, sem személyileg ő benne semmi garancziát nem nyertünk, és ha már megtörtént, akkor ezen pártnak, ha az ország szine előtt akkori hibáját ki akarja reparálni, most és mindig százszorosan kötelessége az ellenőrzés terén hivatásának igazán eleget tenni! (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Tudjuk! Mi elvégezzük a mi dolgunkat <) Pozsgay Miklós: Hogy becsaptak a túloldalon, azt ne nekünk hányd szemünkre, hanem azoknak! Lengyel Zoltán: Ezeket a függetlenségi párt jövő munkásságáért, javáért is meg kellett mondani, mert kötelessége ezt kireparálni a pártnak, midőn meggyőződik, hogy mindazok nem váltatnak valóra, a melyeket a t. miniszterelnök ur mondott. (Folytonos zaj balfelöl. Elnök csenget.) Most nem fogok a dolog részleteibe belemenni, a leszámolás megtörtént, erre a tényre azonban hivatkoznom kellett. A politika szinterén ez idő szerint három irányban merültek fel kérdések. Az egyik a katonai kérdés, a másik a gazdasági kérdés, a harmadik az államjogi helyzet és az államjogi kérdés. Égy régebbi beszédem folyamán hivatkoztam arra, hogy az osztrák "urakházának egyik tagja (Zaj. Malijuk! Sálijuk! balfelöl.) az obstrukczió utolsó heteiben egyszerre felszólalt és azt mondta, hogy megingott a birodalmi helyzet jogilag is, tényleg is, mert minden tekintetben a kifelé vonzó erők léptek túlsúlyra és mert a magyarság és a többi nemzetek önállóságra törekednek. Hogy ha tehát az osztrák birodalmat fenn akarjuk tartani, akkor a központot kell sokkal jobban megerősíteni, mint a hogy most van. Ennek természetesen két része van: a jogi és a tényleges, vagyis erőbeli állapot. Konstatálom, hogy bevált, a mit én akkor mondtam, hogy ennek a nemzeti küzdelemnek a parlament KÉPVH. HAPLÓ. 1901 1906. XXV, KÖTET. gyengesége, a parlament egy részének hitványsága folytán csak az a következménye lesz, hogy az osztrák most tízszeres erővel fog azon működni, hogy a czentralisztikus erőt megnövelje és a magyarság erejéből minél többet elvegyen. A katonai téren Münnich Aurél t. képviselő ur szájából kapták meg az osztrákok a 450 milliót, nincsen tehát Münnich képviselő urnak miért haragudnia. (Zaj.) A katonai kérdések terén ennek az oldalnak álláspontja az volt, hogy egy ujonczczal sem adunk többet és egy fillérrel sem szavazunk meg többet addig, amíg a nemzeti kívánságok nem teljesíttetnek. A létszámemelést színleg visszavonták és abban az időben lehetett indokolni a harcztól való elállást azzal, hogy ime követeléseinknek ellenértéke megszűnt, Most azonban azon százunk által formulázott tétel ismét feléled, midőn a katonai követelések terén sokkal tovább mennek, mint a meddig akkor mentek volna, mert akkor csak a személyzet szaporításáról, a létszámemelésről volt szó, most azonban a teljes félszeres is hozzá van csapva és igy sokkal bizonyosabb, hogy ha a létszámemelés bekövetkezik, nagyobb mérvű befektetésre nem lesz szükség. A mostani felszerelés nem lesz jó és elegendő a legénység részére. De már azt senki sem fogja velem elhitetetni, hogy ha uj ágyukat csinálnak uj tábori ütegek számára, hogy ha csinálnak uj hadihajókat, akkor ennek nem szükségképeni következménye egyúttal a létszámemelés is. Felállította a programmot az osztrák katonai vezetőség az ezen harcz lefolyásából nyert tapasztalatai folytán és nem csinált redukcziót, hanem még fölemelte a létszámot, tudván azt, hogy ezzel a nemzettel mindent lehet csinálni, vagy mint Polónyi Gréza t. képvisőtársam mondta: ha henczegtek a magyarok, most hadd fizessenek. A múlt esztendőben arról volt szó, hogy ha megadjuk a legénységet, utóbb kérni fogják rá a költségeket is. Most előjönnek és pénzünket viszik el, hogy mire, azt majd később fogják indokolni azzal, hogy ezek a hadihajók ne maradjanak felszerelés és legénység nélkül és hogy az újonnan készülő puskákhoz és egyéb legénységi felszerelésekhez az emberanyag is szükséges. A miniszterelnök ur programmja volt, illetőleg lett volna ennek a küzdelemnek látszólagos eredménye. Mi ezen az oldalon igen sokan nyíltan konferencziáinkon is megmondtuk, hogy ez a programm egyetlenegy fabatkát sem ér, hogy abban a programmban semmi a világon nincsen, hogy ezen programmot illetőleg egyetlenegy garancziát nem kapunk. Sőt tovább mentünk és azt is megmondtuk sokszor, hogy inkább elengedjük az egész programmot, mert ez a programm nem arra való, hogy ennek a nemzetnek a kívánságai teljesíttessenek, hanem arra való, hogy az osztrák hadsereg még sokkal jobban a nyakunkra nőjjön. Hogy mily kellemetlen volt a közös hadseregnek a zászló- és a jelvénykérdós, azt Gajáry 30