Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-439

220 4-39. országos ülés 1904- június 15-én, szerdán. nevezett állami tisztviselők fizetésrendezésének kérdése; itt van a törvényhatósági tisztviselők és jegyzők fizetésesének emelése, a mit a t. pénzügyminiszter ur 36 millióval szokott számítani, a melyet azonban ahhoz értők — a nyugdíjigény emelkedésére való tekintettel — kerek 50 millióban fixiroznak évenkénti tehertöbblet gyanánt. Itt van ezenkívül a vasutasok fizetésének emelése 6.642,000 korona teherrel; itt van továbbá a tanitók nyitva maradt kérdése, a papok kongruájának kérdése; itt van a társadalmi téren megmozdult végrehajtók és napidijasok kérdése és itt van egy 326 milliós beruházási törvényjavaslat, a mely kölcsönnel kivan fedezni nem haszonhajtó befektetéseket. Ezek mellé jön most az a hires 450 millió, a melyről azt mondja nekem a t. miniszterelnök ur, hogy az tehertöbblettel nem jár. Igazán, t. miniszterelnök ur? Mert ha tehertöbblettel nem jár, ugyan kérem, akkor ne tessék fukarkodni: akkor vegyünk fel mindjárt 5 ezer milliót! (Mozgás.) Ha a miniszterelnök ur fel tudott fedezni egy arkánumot, a melynek segélyével 450 millió koronát, illetőleg a quóta arányában abból ránk eső 154.800.000 K-át fel lehet venni adósságképen ugy, hogy abból ránk tehertöbblet nem háramlik: ezt a pénzügyi arkánumot értékesíthetné a t. miniszterelnök ur ugy, hogy viszont még én is hajlandó volnék ilyen pénzügyminiszter és miniszterelnök uraknak bizalmat szavazni. (Derültség a szélsőbaloldalon.) De én nem tudom, t. ház, hogyan állhatnának elő azzal az arkánummal, mert hiszen ha csak sorsjáték-kölcsönt nem akarnak rendezni, a minek talán a t. miniszterelnök ur sem látja idejét és helyét, de a mely maga is teherrel jár, mert hiszen a törlesztési tervet ott is meg kell tartatni: olyan pénzügyi operácziót, hogy valaki 450 millióhoz jusson magas költség nélkül, a világon még eddig nem talált fel senki. Mit jelent az a 450 millió? Azt jelenti, hogy ez egy lebegő adósságképen fog mint közös adósság ujabban szerepelni. Ennek kamatterhe Magyarországot épen ugy érdekelni fogja, mint a 326 milliós beruházási kölcsönnek kamattöblete. Miután tehát a 326 millióhoz hozzáadandó 154,800.000 korona, valamint az az árfolyamveszteség is, a mely a két kölcsönnek kontrahálásával az államot veszteségként éri, tehát bátran mondható, hogy 500 millió korona állandó megterheltetéssel szemben jő a t. képviselőház abba a helyzetbe — csak 5 százalékkal számított kamattörlesztés mellett, — hogy 25 millió korona évenkénti teher fogja sújtani költségvetésében az országot, ha ezen 450 millió is kontraháltatik, illetőleg Magyarországra eső quótája fedeztetik. Ehhez azonban hozzá kell adnom még egy tételt, és ez a horvátországi három -millióval való tangens emelésnek a kérdése. Beszél a t. miniszterelnök ur nagy horvát barátságról. (Mozgás a szélsöhaloldalon.) Én az ellenkezőt tapasztaltam Horvátországban, de nem szándékozom e pillanatban tapasztalataimról beszámolni. De ha három millió helyet 13 millióra emelte volna fel a tangenst, még nagyobb volna az a barátság. Állami bevételeinkben azonban ez a három millió, a mivel a horvátországi tangenst emeljük, megint hiányozni fog. Már most az ilyen megvásárlott barátság után azt tapasztaljuk, hogy Horvátországban azért, mert három millió koronával emeltetett a tangens, most már kiadatik a jelszó, hogy alamizsnát nem fogadunk el, pénzügyi önállóság kell Horvátországnak. Ezt az eredményt érte el ezen a területen is a t. miniszterelnök ur azzal a Horvátországgal szemben, a melynek fogyasztási adói már ugy sem folynak be a magyar háztartásba, mert a fogyasztási adók Horvátország egész területén a községek számára vannak lefoglalva és átengedve. Már most röviden szólva, a t. miniszterelnök ur politikájának nyolcz havi eredménye az, hogy van egy 500 millió koronát tevő állandó terhe Magyarországnak öröksége gyanánt és a 90 millió korona évenkint visszatérő tehertöbblete ezeken a czimeken, a melyeket bátor voltam a t. képviselőház előtt felsorolni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt kérdezem most már a t. miniszterelnök úrtól: van-e lelke, van-e bátorsága, mert ha van, akkor megteszi az én kérelmemre, hogy eljöjjön velem és beutazzuk Magyarországnak azon vidékeit, a hol nem arról van szó, hogy terjaés nem lesz, hanem arról, hogy éhínség lesz. (Ugy van! bal felöl.) A Székelyföldön, t. miniszterelnök ur, saját szemeimmel győződtem meg arról, hogy azok a szegény székelyek, a kik ott határőrei a magyar nemzetnek és jó katonái voltak mindig minden igaz ügynek, a legelőkről kénytelenek behajtatni marháikat és juhaikat, miután az erdőtörvény tilalma következtében legeltetni nem tudják az erdőben a marháikat, kénytelenek utolsó menedéküktől, marhaállományuktól is megfosztani magukat, azt eladni és a koldusbotot venni kezükbe. Ha önnek, t. miniszterelnök ur, ehhez szive és lelke van, akkor el fog menni ahhoz a magyar királyhoz (Halljuk! Halljuk! bal felöl.) és azt fogja mondani neki: Felséges uram! Ez a nép, ez a nemzet mostoha sorscsapás alatt nyög, a koldusbot és a vándorbot vár rá nagyrészt. Ne igyekezzél felséges tekintélyedet és a korona magasságát a nép előtt azzal népszerűtlenné tenni, hogy a koldusoktól kérsz magad számára két milliót, hogy azt főherczegeid számára adhasd. (Élénk helyeslés, tetszés és taps a szélsöbaloldalon.) Ön azonban, t. miniszterelnök ur, nem ezt mondja neki, hanem azt, hogy: Igazad van Felség. Neked, a ki a chlopyi hadiparancsbän megmutattad azt, hogy Magyarországon császári hatalommal rendelkezel a hadsereg fe lett és miniszteri ellenjegyzés nélkül deklarálod a nemzet nyelve feletti rendelkezési jogot felség-