Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-438

202 Í38. országos ülés 190h exorbitáns katonai terhek és kiadások szelídebben tárgyaltassanak. De hát, t. képviselőház, a gondviselés nagyon igazságos. A törekvés ezzel zajt csapni, lármát csapni nagyon is kútba esett, mert az a bizonyos vasúti sztrájk, mely oly kellemetlen volt a kormánynak, akkor tört ki és teljesen lerontotta azt a ravaszul kieszelt hatást, a melyet a kormány kísérletezése eredményeiéit volna. Én elismerem annak helyességét, hogy Rákóczi hamvai mint nemzeti ereklye hazahozassanak; hogy itt azokhoz elzarándokolva lelkesedést meritsünk, de nem tartom helyesnek, hogy ezt az eszmét olyan időben akarják megvalósítani, a midőn a kormány olyan óriási követeléséket támaszt az országgal szemben, mert kétségtelen, hogy a kormánynak ez a ténykedése csak sakkhúzás, nem pedig hazafias érzésének következménye. A t, kormánynak a borvám kérdésében tanúsított magatartását is helytelennek tartom. Magyarországnak óriási közgazdasági érdeke, hogy az az olasz borvámklauzula soha semmiféle alakjában vissza ne térjen, és hogy a megelőző kormányok egyike által a vámtarifába beállított vámtétel — akár kivívjuk az önálló vámterületet, akár vámszövetség esetében, a melyet hely teleírnék tartok és támadni fogok — fenn ne tartassák. Kétségtelen tény, hogy egy gazdasági ág sem kívánja hazánkban a törvényhozás védelmét annyira, mint a szőlészet és borászat. Óriási munkát és tőkét fektettek a szőlőkbe; lehetetlenség eltűrni tehát azt, hogy akkor, a midőn ily nagy befektetéseknek gyümölcsei kezdenek mutatkozni, a kormány nem kél ezen gazdasági ág védelmére. Hogy milyen óriási károk származnának abból, ha csak pár százezer hektoliter bor behozatalát megengednők, erre nézve az egyik napi lapnak a múlt hónapban közzétett egyik czikkét fogom idézni. Ha bárminő más érvelés annak lehetőséget iparkodnék is bizonyítani, hogy a borvámklauzula valamely minimális részében fenntartassák: az ezen hírlapi czikkben foglaltak igazolják azt, hogy körülbelül 450 millió koronára menő veszteséget jelentene az országra nézve az, hogyha csak pár százezer hektoliter olasz bornak behozatala megengedtetnék. A »Pesti Hiríap« április 13-ik számában jelent meg ez a czikk, a mely a borvámról a következőket, mondja (olvassa): »A kormány köreiben is nagyon jól tudják, hogy ha az ország határát az idegen boroknak megnyitjuk, ez bortermelésünknek megadná a kegyelemdöfést és az országnak rengeteg kárt okozna. Ha a következő 12 évben 300,000 hektolitert hoznánk be évente, ez körülbelül 90 millió koronának kivándorlását jelentené«. ítélje meg a t. pénzügyminiszter ur, a ki ért a közgazdasági kérdésekhez, hogy igaz - e ez vagy nem ? Én nem tettem számításokat, de a mennyire át tudoni a kérdést gondolni, én is ugy találom, hogy ha 300 hektoliter 10—12 évre visszamenőleg évenkint bejön és tényleg június lí-én, kedden. helyes a számítás, a mely szerint ezért 90 millió korona menne ki az országból azért a kvantumért: magában ezen óriási összeg arra kell, hogy vezesse a kormányt, hogy sem a fa, sem a lovak kivitele miatt ezen kérdésben ne engedjen. Mert hiszen, a mint már többen kifejtették, Olaszország rá van szorulva, hogy tőlünk lovat és fát vigyen ki; de még ha nem is vinne ki, még az sem okozna olyan nagy kárt, mint hogy ha a borvámklauzulát bármilyen kis részben is visszaállítanánk. (Tovább olvassa): »Az pedig, hogy évi 5 millió hektoliter bortermelésünk értékét legalább 6 koronával nyomná le e részleges borbehozatal, ez 12 év alatt bortermelésünk értékéből nem kevesebbet mint 360 millió koronát vonna el«, vagyis annyira lenyomná az árakat, hogy ez Magyarországon 360 millió korona károsodást jelent. Ha igaz, — a t. kormány itélje meg, a mely erre képes és hivatott — hogy ez oly árdepressziót idézne elő : akkor nem lehet habozni és kívánni kell, hogy a kormány egész világosan jelentse ki, hogy semmi körülmények között nem engedi azt, hogy a borvámklauzula visszatérjen és Magyarországba bármilyen idegen bor magas vám nélkül bejöhessen. Ezeket kívántam röviden előadni az indemnításnál. Azért beszéltem hosszasabban, mert éreztetni akartam a kormánynyal azt, hogy a költségvetés elővétele, nem pedig a delegácziók fungáltatása a kötelessége. Hogy ha abba a helyzetbe kerülne, hogy Magyarországot tovább kormányozza több évekig, nem tudom, nem óhajtom: akkor legyen mindig törekvése, hogy a költségvetést vegye elő, ne kormányozzon indemnitással, hanem tessék azzal előlépni, a mit az ország törvénye rendel, mert az ország törvényei azt rendelik, hogy az ország költségvetéssel, ne pedig r indemnitással kormányoztassák. Én ezekből a fejtegetésekből azokat a konklúziókat vonom le, a melyeket beszédem elején is előadtam, hogy t. i. a kormányt feltétlen engedelmesség vezeti az osztrák kívánságok iránt és a mit ott elhatároznak, azzal előlép Magyarországon és azt hirdeti, mint a maga meggyőződését, szóval, hogy nem igyekszik Magyarország közvéleményének hangját megérteni ér Magyarországot teljesan nemzeti irányban vezetni. Én ennélfogva, miután én ezen kormányt nem tartom hivatása magaslatán állónak, nem tartom olyannak, a mely érdemes volna Magyarország ügyeinek vitelére, az indemnitást nem szavazom meg. (Helyeslés a szélsöbaloklalon.) Lukács László pénzügyminiszter: T. képviselőház! Méltóztassék elhinni, hogy nem azon bizonyos vidéki lap iránti tekintet, melyet az egyik képviselő ur jónak látott felolvasni, hanem a t. képviselőház iránti tekintet teszi kötelességemmé, hogy felszólaljak és egy pár szóval reflektáljak azokra, a mik abban a bizonyos czikkben foglaltatnak. A mi magát a konkrét kérdést illeti, a nagybecskereki nagy trafik adományozásának