Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-438

Í3S. országos ülés 1904- június 14-én, kedden. 197 hogy csak ilyen ravaszsággal, csak a nemzeti nyelv letörésével tudta elérni kineveztetését, mert hiszen kétségtelen és megczáfolhatatlan, hogy ha a miniszterelnök ur az általa másodrangunak minősített, de nagyi n is elsőrangú nyelvkérdést nem ugy kezeli, és ha abban Bécsnek konczessziót nem tesz; ha legalább a szabadelvű pártnak azt az álláspontját tartotta volna fenn, hogy a német nyelv használata a hadseregben csak tényleges állapotot jelent : akkor nem történt volna meg az, hogy az a nagyon lassú haladás, a mely a nemzeti téren mutatkozott, visszaszorittatott, letöretett, és akkor nem látnánk itt olyan állapotot, a mely bennünket a kormánynyal szemben engesztelhetetlenné tesz, mert az olyan kormánynyal szemben, a mely a magyar közjog és történelem világos tanúsága daczára, és akkor, a mikor másfél esztendeig száz és száz szónok magyarázta, hogy a magyar közjognak mi az értelme, ilyen állapotok között mégis hajlandónak mutatkozik a felségjogokat kiterjeszteni egy oly területre, a melyen azok sohasem léteztek : akkor hajthatatlan ellenségei kell, hogy legyünk a kormánynak és ellene megragadjunk mindenféle eszköszt és ne tűrjük, hogy az ilyen kormányzat megmaradhasson. A mit a miniszterelnök ur a kormányprogramul 8-dik pontjában elfogadott, az nem magyar felfogás, az császári felfogás és izlés, a császári gondolkozásnak következménye, azt mi helyesnek el nem fogadhatjuk, az ellen njból és újból tiltakozunk, hogy t, i. a magyar haderő vezény- és szolgálati nyelve ilyen magyarázatokkal meghamisittassék. Tiltakozunk annyival is inkább, mert tegnap egyik szónok felemiitette, és igen helyesen tette, hogy sem a királynak, sem a miniszternek nem áll jogában valamely törvényt magyarázni. Ez a törvénymagyarázat joga egyedül az országgyűlést és a királyt illeti együttesen. Ha a kormánynak S hónapi viselkedésére, kormányzására áttérek, abban sem látok mást, mint egy hosszú politikai bünlajstromot. A t. kormány ezen 8 hónap alatt annyit, de annyit vétkezett, hogy ha más ok nem volna is, ez már magában is elégséges volna, hogy sem az indem nitást, sem a költségvetésben rejlő eszközöket számára meg ne adjuk. Már magában az, — ez ugyan nem politikai bün, de egészen helytelen — hogy a kormány nem azzal lépett elő, hogy költségvetése legyen, a mit az ellenzék részéről igen sokan szemére hánytunk és követeltük, hogy ez legyen az első kérdés, a melyet megold, hogy annak alapján a többi reformkérdések megvitatás alá vétessenek. Igen, de a t. kormánynak ép azért, mert nem a nemzeti közvéleményt tartja irányitójának, sokkal kedvesebb volt, hogy ' az egyik delegácziót a másik után szólaltassa meg, hogy azt vegye elő, munkáltassa, hogy a hadsereget biztosittassa, nem magát a nemzetet. Pedig ha a t. kormány előlépett volna a költségvetéssel, akkor azzal a toldozó-foldozó szokással nem kellett volna ezúttal foglalkozni, nem kellett volna a kormánynak ujabb indemnitást kérni, de ez az erőszakosság, a melyet a kormány magában egyesit, ez hozta megint a minisztériumot oda, hogy a végire járt megint a hat hónapnak és abban a helyzetben ne legyen, hogy Magyarország ügyeit költségvetés alapján vihesse, ba már vállalkozott rá. Nem tudom, ha mi összeszednénk magunkat ellenzékiek és nekirugtatnánk, ha előhozakodnánk mindazokkal, a mikkel előhozakodni kötelességünk: a két hónap nem volna elég és nem állana-e megint elő a helyzet, hogy esedezni kellene a kormánynak ujabb indemnitásért, mert csakugyan nem helyes dolog folytonos indemnitással kormányozni, és épen azért feltétlen és legelső kötelessége lett volna a minisztériumnak, hogy a költségvetéssel álljon elő, hogy azután lehessen a többi kérdésről is beszélni. Ezt azonban, mondom, nem politikai bűnnek, csak ügyetlenségnek tartom, A mit a t. kormány politikai bűnének tartok, arra fogok most rátérni. Igaz-e, t. ház ós t. miniszterelnök ur, hogy novemberben, a mikor programmbeszédét elmondotta, a katonai reformok terén sok mindent igért: Ígérte a magyar tannyelv behozatalát, igérte a katonai büntető perrendtartásban a magyar tárgyalási nyelv behozatalát, igérte a jelvények kérdésének megoldását, igérte a magyar hadsereg tisztikarában a magyar honosság kérdésének megoldását — és mindezek az Ígéretek hová tűntek ? Hiába sürgettük, hogy hiszen a miniszterelnök ur programmbeszédében, tehát legelső beszédében olyanoknak jelentette ki ezeket a kérdéseket, a melyek már a legközelebbi jövőben megoldandók, a mint magát kifejezte és olyanoknak, a melyek megoldása reményében az akkori parlamenti harcz megszűnt. Most itt vagyunk a 8-ik hónapban és mit látunk? A miniszterelnök ur igyekezett összeterelni a delegäcziőt és azokkal megszavaztatta az uj terheket, de hogy ezeket a kérdéseket hozná napirendre és megmutatná, hogy azt, a mit igért, a mit tehát mint férfi és politikus az országnak megígért, hogy azt be is váltaná, annak semmi jelét nem látjuk. Azért csak nem kell miniszterelnöknek lenni, hogy valaki ígérgessen és igéretét meg ne tartsa? Hiszen a miniszterelnök ur legjobban tudja, mit jelent az, ha valaki igér és azt meg nem tartja. Nem akarom a gyermeket nevén nevezni, de mégis helytelen dolog, hogy a miniszterelnök ur a maga büszkesége daczára tűri, hogy ezt szemére lobbantsák, hogy azokat a kérdéseket, a melyekről programmbeszédében azt mondta, hogy azokat meg tudja oldani, megoldatlanul hagyja és nem látunk azokból semmit. (Igaz! Ugy van! a szélsobalolilalon. Derültség a jobboldalon.) . Ezt nem lehet mosolygással elütni. Nincs nálam a miniszterelnök ur programmbeszéde ,..