Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-438

196 h'38. országos ülés 1904 június 14-én, kedden. A miniszterelnök úrtól azt is szeretném megkérdezni, hogy a czimer- és a jelvény kérdése olyan-e, a mely elől ki lehet térni? Vájjon az ő igazsága, a melyet ismételt is, olyan is, a melyet beváltáshoz nem akar juttatni és ha egyszer progranimbeszédében és később is elismerte azt, hogy a czimer és jelvénykérdés a magyar közjognak meg nem felel, hogy elérkezettnek látja-e már az időt arra, hogy végre szavának álljon és e tekintetben ezt a kérdést rendezze. T. képviselőház! Én teljesen helytelennek, alantasnak és kicsinyesnek jelentem ki a miniszterelnök urnak azon későbbi érvelését, mely szerint ő Felsége sem kívánná a jelvényeket rendezni, amennyiben ez a felfogás beleütközik Magyarország közjogába, országunk önállóságába, s azt nem fogja megérni a t. miniszterelnök ur, hogy mi eltűrjük, hogy Magyarország jelvényei, a melyek szintén a magyar állam öuállóságát juttatják kifejezésre, egységesen rendeztessenek, vagyis , ugy, hogy az összbirodalmi ábrándnak ezzel is konczessziót tegyünk. De, t. ház, tovább folytatom kérdéseimet; tényleg tömérdek kérdést lehetne a t. kormányhoz intézni; igy kérdést abban az irányban, hogy mit szándékozik tenni a végből, hogy az állam minden szerve a magyar nemzet nyelvét használja, elfogadja? Évtizedek óta látjuk, nemcsak a magyar véderőben, a magyar hadseregben, de külügyi képviseletünkben, nagykövetségeinknél és konzulátusainknál is azt a helytelen állapotot, hogy folytonosan lerontják, elhomályosítják, sőt egyáltalában megtagadják a magyar nyelvet. Ha itt lenne a t, miniszterelnök ur, erre nézve is kérdést intéznék, hogy mondja meg: hajlandó-e a nemzet közkincsének, a magyar nyelvnek ezen a téren is érvényt szerezni ? Mert, t. képviselőház, az lehet elfogultság, lehet büszkeség, lehet reménység, hogy a t. miniszterelnök ur azt hiszi, hogy ilyen állapot, ilyen helyzet fentartása mellett, mint a mai, ő hosszasan kormányozhat. Legyen meggyőződve a t. miniszterelnök ur, nem fogjuk megengedni, hogy ez a nyomorult állapot tovább tartson. Lehet, hogy talán még ezt a nyarat nyugalmasan viszik keresztül, de ha elérkezik a nyári szünet vége, a mikor a törvényhozás ujabb munkához lát, legyenek arról meggyőződve, hogy mi mindent el fogunk követni arra, hogy ez a tespedés, ez az elnemzetietlenedés megszűnjék, sőt az urakat rákényszeritsük a változásra, vagy különben kiadjuk az útlevelet, ha teljesen nem lépnek a nemzeti politika terére, mert hiszen ezt az állapotot tovább tűrni lehetetlenség. (Elélik helyeslés a baloldalon.) Épen azért hoztam szóba ezen kérdéseket, t. képviselőház, hogy a t. minisztérium ne higyje valahogy azt, hogy mivel ma egy kissé nyugodtabban mennek a tárgyalások, elfeledkeztünk kötelességeinkről. Nem, feledkeztünk el, t. ház, tudatában vagyunk mindig annak, hogy mi a kötelességünk hazánk és nemzetünk iránt, és meg fogjuk követelni, hogy ne folytassák azt a helytelen politikát, melyet 37 év óta követnek, hanem végre lépjenek a helyes alapra, arra, hogy Magyarország közjogi egyénisége minden intézményében, szervezetében kidomborodjék és megvalósuljon. (Helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház ! Folytathatom e kérdéseket, vagy nem is kellene kérdéseket feltennem, hanem felemlíthetném a hadsereg kérdését, de azt tartom, hogy már abból is, a mit eddig előadtam, egészen világosan kitűnik, — a mivel különben beszédemet kezdtem, illetve, amire beszédem fonalán utaltam — hogy t. i. Magyarországon igen nagyba hatalmi túlcsapongás; hogy itt a nemzetnek az akarata nem érvényesül; hogy itt a közhatalom túltengésében brutális kezd lenni; hogy Magyarországon a nemzet egyénisége nem érvényesül; hogy itt még foly. tonos tusában áll a szabadság a szolgasággal, és hogy a függetlenségi törekvést mindig elnyomja az idegen érdek: mindezek azt tennék szükségessé, hogy Magyarország olyan kormánynyal birjon, a mely szivős akaratot és tántoríthatatlan elhatározást érez magában az ország ügyeinek nemzeti szellemben való vitelére. Én sem a kormány megalakulásának történetéből, sem nyolcz hónapi kormányzatából nem győződtem meg arról, hogy az érdemes és alkalmas lenne az ország ügyeinek vitelére. (Ugy van! a jzéls'úbaloläalon.) Rövid visszapillantást vetek a kormány megalakulásának történetére, habár erre már többen kitértek. Most is szemem előtt lebeg az a silány jelenet, a midőn a t. miniszterelnök ur, be sem várva a törvényhozásnak azon intézkedését, amelylyelaz uj kormány meghallgatását elhatározta volna, úgyszólván erőszakkal jött ide be, s a midőn a kormányelnök a legnagyobb zaj közepette adta át az elnöknek, a királynak az ő kinevezését tartalmazó kéziratát. Ez a momentum talán kisebb jelentőségű dolog, de mégis jellemző. A legfőbb jelenség azonban a megalakulás történetéből az, hogy a kormány tényleg a magyar nyelv elárulása révén ült bele a miniszteri székbe, mert hiszen köztudomású dolog, hogy a szabadelvű párt létrehozott egy programmot, a melyben többi között egész világosan megmondta azt is, hogy a magyar hadseregben a német nyelvnek fentartása csak egy állapot, vagy tényleges helyzet, de nem jogi állapot; egy állapot, a mely a magyar közjognak meg nem felel. Ezzel szemben előállott ez a minisztérium, a mely meghazudtolva a magyar közjogot, meghazudtolva a szabadelvű párínak pár nappal előbb hozott programmját, egyenesen elferdítette a magyar közjog azon sarkalatos elvét, a mely szerint a nemzet a nyelv kérdését sohasem tette felségjoggá, hanem azt mindig magának tartotta fenn. (Ugy van! a ssélsöbaloldahn.) Igen rossz előjel volt, .és igen kellemetlen történelmi adat maradt a kormányra nézve az,