Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-438

Í38. országos ülés 1904 június 14-én, kedden, 191 kéznek valóságát csakugyan bebizonyítsa, mintegy szánt-szándékkal maga idézte elő a dolgot. (ügy van! balfelöl.) Ilyen dicső műveletek alatt lejárt azután a felhatalmazásra szánt idő és most itt van a kormány és azt mondja, hogy multamra, cselekedeteimre, nagy műveleteimre, nagy jövőmre és nagy elhivattatásomra való tekintetből toldja ki a képviselőház még két rövid hónappal a felhatalmazás idejét. Hogy mire akarja a kormány ezt a két havi időt felhasználni, azt jelezte tegnap röviden a t. miniszterelnök ur, azt mondván, hogy a költségvetést akarja letárgyaltatni a czivillista felemelésével együtt, továbbá a gazdasági önállóságunkat egyedül biztosító 1899 : XXX. t.-czikknek hatályon kívül való helyezésére is akarja ezt felhasználni. Kétségtelen, a mint előre jeleztem, hogy a többség, ősi erényéhez, ősi moráljához híven, ezt is meg fogja szavazni. Mi azonban talán még sem lehetünk továbbra is egészen olyan nagyon kedvesek, hogy azt a felhatalmazási törvényjavaslatot minden zokszó nélkül neki megszavazzuk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem a kötekedés viszketege, hanem a hazafiúi őszinte, igaz keserűség és fájdalom kell, hogy felkeltse bennünk azon kötelességérzetet, hogy legalább egynéhányan szóljunk hozzá a tárgyhoz és figyelmeztessük a kormányt — mert hiszen ott sincsen talán a bölcseségnek az a maximuma, hogy rá ne férne egy kis praktikus jó tanácsadás — mondom, figyelmeztessük a kormányt eddigi mulasztásaira, tévedéseire és kérjük, hogy ha volna benne fogékonyság valami nemzeti irányban való kormányzásra és intézkedésre is, hogy ily irányban működjék tovább. Tudvalévő dolog, t. képviselőház, hogy tiszta igaz, a mit itt több szónok elmondott, hogy kormányaink előtt nem mindig, sőt mondhatni nagyon kevés esetben dominál a kötelességnek az a fő főrugója, hogy a nemzetet, az ország érdekeit tekinti. Előtte sokkal fontosabb mindig az előttünk, ellenzéki emberek előtt, mindig gyűlöletes közösügynek az intézése. Hiszen itt a képviselőházban is százszor hivatkozik a kormány a király akaratára, parancsára és a nagyhatalmi érdekekre, a míg egyszer a nemzet, az ország és a magyar állam igaz érdekeire. Ez nem jól van igy, t. képviselőház, és nekünk nem elég csak a katonai kérdésekre vonatkozó ígéretek teljesítése tekintetében kérdést intézni a kormányhoz ; én ezzel nem is foglalkozom, miután erre itt már többen kiterjeszkedtek, hanem én ennél sokkal nagyobb fontosságúnak tartom a kormáénak azt a mulasztását, a melyet az országos érdekek elhanyagolása, a nemzet anyagi és erkölcsi szilárdítása és az e téren való felvirágzása tekintetében elkövetett. (Helyeslés a szélsöbahldalon.) A mi kormányaink előtt mindig másodrendű kérdés volt ez. Máskor is rámutattunk és most is rá kell mutatnom arra, hogy a magyar nemzet hasonlít egy beteg emberhez, a kinek gerinczoszlopa meg van törve. Nemesi középosztálya el van gyengülve, az apák ősi öröksége jövevények, spekulánsok kezébe kerül, (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldahn.!) és a magyar középosztály az ősi kúriákon idegen előtt süvegel, vagy pedig bórlője a saját ősapja ősi birtokának. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalok!álon.) De nemcsak a dereka, a gerinczoszlopa törött össze a nemzetnek, hanem lehullottnk a munkás kezei, megbénultak munkás lábai, mert az osztatlan nagy birtokok, a kincstári birtokok, a papi birtokok, bérlők kezében lévén, a bérlők nem mindenkor és nem kellő mértékben veszik figyelembe az azon területen lakó munkásnépnek érdekeit, hanem idegenből telepítenek oda munkásokat és cselédeket és igy az a munkásnép, a mely egyik vagy másik községben, mint törzsökös, ősi lakos él, kénytelen elmenni a negyedik, ötödik és tizedik határba, hogy családjának a mindennapi kenyeret megkeresse, vagy kénytelen kivándorolni az országból. Ne csodálkozzunk hát, ha a nemzet munkásosztálya békétlenkedik, zúgolódik, szocziálista izgatók karjaiba veti magát, azok lábai előtt fetreng, filléreit azok zsebébe hordja, ne csodálkozzunk, mert nem tud megélni: sem feles földet, sem részes munkát a maga határában nem talál. Az államkormánynak talán mégis első kötelessége volna gondoskodni arról, hogy polgárai, a haza védelmét szolgáltató elem és az álladalom kormányzásához megkívántató pénz megkeresői meg tudjanak élni becsületes szorgalmuk és munkájuk után. Elsősorban az a panaszom, hogy mikor az állam felhatalmazást kér a kormányzásra, egyetlen ígérettel, cselekedettel még kevésbbé, nem tesz bizonyságot arról, hogy a nemzet egészének anyagi és erkölcsi felvirágoztatására ilyen irányban fog törekedni. Ne csodálkozzunk tehát, hogy ez a munkásosztály elhidegül hazájától, sőt egyháza iránti kötelességeit is megtagadja, mert nem képes annyi irányban megfelelni a követeléseknek. Sajnos, nincs kilátás arra, hogy olyan kormány jöjjön, a mely ezt az anyagi és erkölcsi züllést erélyes, czélirányos működéssel megakadályozná és igy kérdezni kell a kormányt : vájjon e nagy bajok megbeszélésére szán-e a kért két hónapból legalább 24 órát ? Hány kérvény sürgeti az adózás reformját, a fokozatos adórendszert, a földadó leszállítását, az önálló gazdasági berendezkedést, az olasz bor kitiltását, hogy a nagy áldozatok, eladósodás árán telepitett szőlők termése tisztességes áron értékesíthető legyen ! Hányszor szólaltak fel a képviselőházban — nem jön kérdés alá, hogy közönséges kisemberek, közkatonák — a közigazgatás czélszerűbbé, az igazságszolgáltatás olcsóbbá és gyorsabbá tétele érdekében, hányszor követeltük az ingyen iskoláztatást. Mert, t. uraim, hiába ankáteznek, hiába beszél-