Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-438
190 Í38. országos illés 19<)k jimius lk-én, kedden. jedő indemnitást nem tudta kellőkép kihasználni, ez már az ő hibája. A helytelen munkabeosztás, a közös dolgokra való időpazarlás, a delegaczionális ülések több időt vettek igénybe, mint az ország érdekeinek szolgálata; ez az oka annak, hogy megint itt áll a kormány, kéthavi felhatalmazást kérve. Kétségtelen, hogy meg fogja kapni, mert ennek a kormánynak két hónapi ideiglenes időszaka azt bizonyitja, hogy ennek a kormánynak érdeme feletti buta szerencséje van. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ehhez a szerencséhez tartozik az is, a mi ezen törvényjavaslat tárgyalásánál naponkint ismétlődik, hogy minden szónok azt mondja: rövid akarok lenni, csak egy pár szót szólok stb. Én nem mondom, hogy meddig beszélek, hogy rövid leszek e vagy nem; majd a mire válik. Mindnyájan jól tudjuk, hogy ennek a kormánynak itt a képviselőházban milyen dicsőséggel teljes volt az első megjelenése. Azt is nagyon jól tudjuk, hogy egyetlenegy kormányt sem fogadtak még emberek olyan ellenszenvvel, mint ezt a kormányt. Jól emlékezhetünk rá, hogy valósággal dulakodva kellett a kormánynak a maga számára helyet csinálni. Első megjelenése alkalmával olyan ellenszenves zaj fogadta, hogy a miniszterelnök által felmutatott nagy királyi pecsétes levélnek sem volt hatása; az ostyapecsétes királyi kézirat sem hatott meg senkit. Mindazonáltal az idő haladt és a körülmények odaalakultak, hogy pár hónapi kínos szorongás és vergődés után a kormány megkapott mindent. Mikor az első napokban programmbeszédét sem volt képes elmondani a kormány elnök ur, akkor némelyek azt mondták, hogy rövid életű lesz ez a kormány. Mi, a kik régebbi ismerősök vagyunk, biztosan tudtuk, hogy ez nem rövid életű kormány. (Felkiáltások jobbfelöl: De nem ám!) A hol az a lábát megfeszíti, azt a pozicziót egykönnyen el nem hagyja, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) A szerencse is közbejátszott. A kormányelnök ur elmondotta programmbeszédét, azután rövidre rá kapott indemnitást, kapott mindent, a mi szemének, szájának, szivének tetszett, kapott ujonczot, quantum satis, kapott adót, kapott pénzt, a mennyit akart. El kell ismerni, mert nem volna szép és férfias eljárás, ha el nem ismerném azt, hogy a pénzügyminiszter ur most az egyszer jót cselekedett, hogy az adóhátralékosokkal szemben nem ugy lépett fel, a mint azelőtt szokták tenni az ő emberei, az ő direkcziói, a pénzügy igazgatóságok. De azt hiszem, ez sem épen a pénzügyminiszter ur tapintatának, prudencziájának tulajdonitható, hanem annak az erős követelésnek, mely az ellenzéki oldalról ebben az irányban elhangzott. Hogy a kormánynak ilyen szerencséje volt, hogy megkapta az indemnitást, adót, katonát, egyszóval bőségben úszva vigan élhetett, ennek az ellenzék többségének ama felfogása volt az előmozdítója, hogy az ellenzék többsége ugy gondolkozott, hogy: próbáljuk meg mégis, adjunk alkalmat rá, vájjon milyen módon és irányban tud-e kormányozni az ország javára. A felhatalmazásra szolgáló időből a kormány azt a néhány napot, mikor a boldogság Kánaánjába bejuthatott, felhasználta saját pozicziójának kifelé való megszilárdítására. Mindjárt feltűnően, szembeötlő módon, ugy hogy az emberek részint bosszankodtak, részint mosolyogtak rajta, rohamosan nevezte ki a főispánokat. Az nem hazamentés, az nem valami magasztos felfogása a kormányzattal járó kötelességeknek, hogy küldjünk el egynéhány nem is hasznavehetetlen, hanem értékes, komoly, jóravaló férfiút és állítsuk helyükbe ismerőseinket, párthiveinket, barátainkat,czimboráinkat. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ebben nem látok semmi hazafiságot, sem kormányzásra való bölcs eséget. Azután poziczióját kifelé szilárdítani akarta a kormány egy-két kortesszinű ós izű törvényjavaslatnak törvényerőre való emelésével. Ilyen pl. a községi jegyzők fizetésének rendezésére vonatkozó törvény. Már egy alkalommal szót tettem rá; azt mondottam akkor, hogy ugy hiszem, van ennek az országnak egyéb baja is, sürgősebb dolog is volna, a kormánynak kellene, hogy nagyobb feladata legyen, mintsem ennek a dolognak hirtelen való keresztülhajtása. No de ha megtörtént, hát legyen. Az indemnitásra szóló többi időt azonban a ránk nézve mindig kártékony hatású közös ügyeknek, a katonai dolgoknak tárgyalására és bécsi parancsoknak végrehajtására használta fel a kormány. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Közben azonban megtörtént az a semmiesetre sem bölcseségből származott eljárása a kormánynak, hogy a szabadelvüség, az igazi liberalizmus és a közszabadság nagyobb dicsőségére, betiltotta a vasutasoknak szabad gyülekezését, s ez által előidézett egy olyan botrányt, habár nem közvetlenül, de közvetve, (Ugy van! balfelöl.) mert voltaképen ez adta az okot arra, hogy ilyen kimenetele legyen a dolognak; (Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) mondom, ezzel a meggondolatlan eljárásával, mondhatni: hazafiatlan éretlenségével (Ugy van! Ugy van! a balés a szélsobaloldalon.) olyan blamázst hozott erre az országra, hogy a külföld előtt azt a csorbát nem tudom hány évtized fogja majd kiköszörülni; kárvallást pedig egyeseknek és az országnak oly mértékben idézett elő ez által a kormány, hogy azt igazán lehetetlenség kiszámítani pénzértékben. Ha paposán akarnék idézni, azt mondhatnám erre: itt is igaz, hogy jaj a botránkozónak, de százszorosan jaj a botránkoztatónak, mert okos előrelátással, jóakarattal, prudencziával a legnagyobb veszedelmeket, a fenyegető viharokat, a melyek kártékony hatással lesznek, el lehet hárítani. Itt pedig a kormány nemcsak hogy az elhárításra nem törekedett, hanem mintha valami rettenetes nagy funkcziót akart volna magának előre biztosítani, hogy az erős