Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-438

188 i38. országos ülés 190b június lk-én, kedden. azon közös katonai intézetekben, a melyek Magyarország területén vannak, a magyar oktatási nyelv részletesen be fog hozatni. De ha szemügyre veszazük, hogy mely tantárgyak fognak magyar nyelven taníttatni, azt látjuk, hogy a szoros értelemben vett katonai tudományok közül egy sem, a többi tantárgyak közül pedig csak azok, a melyek Jegkevésbbé alkalmasak egy nyelvnek, tehát a magyar nyelvnek is kellő mértékben való elsajátítására. De menjünk tovább. Kilátásba helyeztetett, hogy az egész vonalon érvényesülni fog, legalább ezen szűkebb keretben a magyar oktatási nyelv és mégis azt látjuk, hogy a felsőbb katonai intézetek oktatási nyelve továbbra is kizárólag a német marad, sót még a katonai középiskolában is, a felsőbb reáliskolában is legalább egyelőre még, nem tudom mennyi időre, a német nyelv marad a kizárólagos oktatási nyelv. Kilátásba helyezték, hogy Kassáról áthelyezik az alreáliskolát osztrák területre, onnan pedig e helyett magyar területre fognak egy főreáliskolát áthelyezni és igy itt is érvényesülni fog legalább némi részben a magyar oktatási nyelv. De mi történt ? Kassáról elviszik a katonai alreáliskolát, de hoztak vagy hoznak majcl helyette Kassára kadétiskolát. Ellenben főreáliskolának Magyarország területére való áthelyezéséről eddig legalább egy szó sincs; ez iránt a legcsekélyebb intézkedés sem történt. Az eredmény tehát az, hogy egygyel kevesebb katonai alreáliskolánk van, de felsőbb katonai reáliskolánk nem lesz. Hát igy vagyunk azzal a kérdéssel, a melyben a kormány igazán tud némi eredményt felmutatni. A kormány nagy garral hivatkozik az eddigi működésével elért eredményekre; nem egyszer hallottunk a t. miniszterelnök úrtól olyan kijelentéseket, a melyeknek az volt az értelme, hogy »ime mennyi mindent végeztem néhány hónapi miniszterelnökségem alatt! Annyit, mint eddigelé egy kormány sem!« Ez csakugyan nem egyéb, mint a politikai önteltség hivalkodása, mert az eredmény épen ellenkezőjét mutatja annak, a mit állított. Visszaemlékezhetnek még, hiszen általánosan köztudomású dolog, hogy mikor a kilenczes bizottságnak a programmját és a miniszterelnök ur által azon tett módosításokat tárgyaltuk, a szabadelvű pártban már akkor előre megmondtam, hogy az lesz az eredmény, hogy a végrehajtásban a programm tulajdonképeni tartalmának messze mögötte fog maradni. Nem akarom itt az indokolást ismételni, a melylyel megindokoltam ezen jóslásomat, de sajnos, nagyon gyorsan teljesedett be. A t. miniszterelnök ur akkor megnyugtatásul a felmerülő bizalmatlansággal szemben egész erkölcsi és politikai reputácziójának súlyát vetette latba, mondván: ezzel garantirozom az eredményt. Látjuk azonban, hogy ez a garanczia hová vezet? Nagyon gyenge lábon áll tehát az a politikai reputáczió, a mely csak ilyen eredményeket tud felmutatni. Avagy csakugyan oly nagy eredmény-e az a másik, a melyre szintén hivatkozni szoktak, mint valami rendkívüli nagy eredményre, értvén a házhoz beterjesztett azon törvényjavaslatot, a melyben igen nagy számú magyar alapítványi helyeknek létesítése czéloztatik a közös hadsereg tanintézeteiben ? Megengedem, hogy annyi eredménye lesz, hogy ennek utján több magyar ifjút fogunk ennek a pályának megnyerni, hanem ezzel szemben a mérleg másik serpenyőjében ott van, hogy nem a közös költségek terhén, hanem a már ugy is túlterhelt saját költségvetésünk terhére fogunk a jogilag ugyan közös, tényleg azonban még mindig kizárólag osztrák jellegű hadsereg részére katonatiszteket nevelni. (Ugy van! balfelöl.) Nagyon jól jellemezett tegnap Rátkay László t. barátom, a mikor igazán eleven színekkel ecsetelte, hogy mennyire ellenkezője történik mindannak, a mi az elnevezésekben, a használt jelszavakban és a kormányprogrammban kimondva lenni látszik. Én nem akarok a részletekbe nagyon belebocsátkozni, de ha már előttem szólott t. barátom is felhozta a vasutasok ügyét (Halljuk! Hallj uh!) részemről is óhajtok erre az ügyre egy rövid refleksziót tenni. Ki ne örülne annak, hogy az a rendkívüli nagy kalamitás, a mely az országnak annyi kárt okozott, a vasúti sztrájk, megszűnt? Én azonban egy másik kérdést vetek fel és ebben a t. képviselőtársaim egyet fognak velem érteni, azt t. i., hogy ezt a sztrájkot egy kis kormányzati előrelátással nem lehetett volna-e megakadályozni? (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Tehát az oly nagyon sokat hangoztatott kormányzati előrelátássil is ép ugy vagyunk, mint a hogy azt tegnap ítátkay László t. képviselőtársam jellemezte. Yagy hogy vagyunk a nemzeti önérzet megvédelmezésével? Itt Lovászy Márton t. képviselőtársain tegnapi beszédére hivatkozom csak és azokra, a miket Olay Lajos t. képviselőtársam ma mondott, a delegáczióval való vonatkozással, és azért csak ismét egy rövid reflekszióra fogok szorítkozni. Azt kérdezem a t. miniszterelnök úrtól: méltó-e ez egy nemzet vezetőjéhez, méltó-e egy kormányeluökhöz, hogy ha egyszer ki lett mondva, hogy a kaszárnyák mostani felírásai ellenkeznek közjogi helyzetünkkel és ha e felírások megváltoztatása egyszer már el lett határozva és keresztülvitelének fizikai akadálya sincs: akkor azt mondani, mint a miniszterelnök ur a delegáczióban mondta, hogy azok rögtöni megváltoztatására nem vállalkozik, mert az tüntetésszerü lenne, hanem alkalmilag, mikor az épületek kitatarozására kerül a sor, fogja azt eszközöltetni! Ha azok a felírások közjogunknak meg nem felelnek, akkor az ily nyilatkozat a nemzetnek méltóságával homlokegyenest ellenkezik. De hát bizalmatlanságom megokolása terén nem akarok messzebbre menni, csak még egy