Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-437

437. országos ülés 1904 június 13-án, hétfőn. 177 fontos kérdésnek tekinti, hogy a legénység és a tisztikar között faji és érzelmi egység legyen. Hát láttunk ebben a kérdésben csak egyetlen lépést is, a mely a faji és érzelmi egységet biztosítaná? Hiszen megjelent a tisztkérdésre vonatkozólag egy tankönyv, a melyet csak a múltkor lepleztünk le: abban kívánják a német, az »oszträk irodalomé ismeretét, de egyáltalában nem kivánják a magyar irodalomnak ismeretét. A nyelvkérdésben a faji és érzelmi egység nem lesznek meg sohasem. Nemcsak hogy egy hajszálnyival sem megy előre e tekintetben a t. kormány, de sőt mindig hátrább megy. E tekintetben hivatkozhatom a honvédelmi miniszter urnak pár nap előtt kiadott rendeletére, a melyben arról történt intézkedés, — mert az ujonczok most vonultak be — hogy a midőn a katonaság leteszi az esküt, a zenekarok a »néphimnuszt« játszszák. A t. honvédelmi miniszter ur megint ezt a szót használta: »nép«, és nem mondta meg bővebben, hogy mi az a néphimnusz. Minden okos ember azt gondolná Magyarországon, hogy itt nincsen ugyan nép, hanem nemzet van, és van egy nemzethimnusz, hogy tehát ezt fogják játszani, de nem ez történt: a Grotterhaltet játszották, és ezt elnevezte a t. honvédelmi miniszter ur néphimnusznak. Nessi Pál: Azt hóhérhimnusznak nevezte el a közvélemény! (Mozgás jobbfelöl.) Rátkay László: Ha ezeket látja az ember; ha a t. miniszterelnök ur hadügyi kérdésekben az ő programmját a honvédelmi miniszter úrral egyetemben ekként valósítja meg; ha az ő ígéretei és tényei között ekkora különbségek vannak : akkor ne vegye rossz néven a t. miniszterelnök ur, hogy ha én a hadügyi kérdésekben tett Ígéreteit nem veszem komolyan. Annál kevésbbó vehetem ezeket komolyan, mert ugy látom, hogy a tisztikar és a legénység között nemcsak hogy nem lesz meg a faji és érzelmi egység, hanem marad továbbra is az, a mire felhívom a figyelmet, mert a katonai utasításokban van, most is tanitják a tisztikarnak, hogy a monarchiának felkent feje a hadúr. Tisztelt miniszterelnök ur! Mig a közös hadseregnél ez az eszmény van, mig ott nem ismernek királyt, mig ott csak monarchiát és a monarchiának felkent fejét ismerik . .. Madarász József.- Hadurat! Rátkay László: . . . — igen, hadurat, de így van szószerint: »felkent feje«, — addig, t. ház és t. miniszterelnök ur; a katonai kérdéseknél azt hinnünk, hogy eredmények lesznek, nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem megyek apróbb részletekbe a hadügyi kérdéseknél, pedig egy-két eltérésre rámutathatnék, mert a miniszterelnök ur, nem ugyan a főrendiházban, hanem a képviselőházban tartott programmjában egészen világosan azt mondta, hogy jövőre a Magyarországon lévő összes katonai KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXV. KÖTET. iskolákban a tanítás és vizsga nyelve a magyar lesz. Gondoskodni fog arról, hogy a lehető leggyorsabban főreáliskola legyen felállítva. Szóval, mindezen aprólékos kérdések — mert szerintük ezek aprólékos kérdések és nem kedvezmények — így összefoglalva, mintegy csokorba kötve mégis azt a látszatot adták a nemzetnek, hogy a t. miniszterelnök ur és a jelenlegi kormány a hadügyi kérdésekben bizonyos jogokkal, bizonyos előrelépéssel jön elénk, a következmények azonban megmutatták, hogy a t. miniszterelnök urnái és a t. többségnél sokkal erősebh az a hatalom, a mely hadügyi kérdésekben Magyarországnak nem enged soha, csak egy esetben, nem egy nagy győzelem, hanem egy nagy vereség esetében. Nessi Pál: Bár minél előbb vernék meg ! Égy uj Königgrätz nagyon jó volna! [Mozgás jobbfelöl.) Rátkay Lászlő: Engedje meg nekem a t. képviselőház, hogy a kormány programmjának a pénzügyekre vonatkozó programmrésze és a tények közti különbségre szintén rámutathassak. (Halljuk! Halljuk!) A t. miniszterelnök ur programmjában azt mondta: emelni kell a nemzet kiadásait, emelni kell talán a katonai terheket, de ezeket csak addig emelhetjük, a mig a nemzet érdekében feltétlenül szükségesek és az anyagi erői a nemzetnek megengedik. Továbbá igen sötét és komor képet festett a miniszterelnök ur arról, hogy a nemzet jelenlegi pénzügyi helyzete elérkezett ahhoz a határhoz, a hol már következik az egyensúlynak megzavarása, következik az anyagi veszteségek sorozata, a mi tehát szerinte már a nemzeti becsületnek kérdése. Utána előterjesztette a t. pénzügyminiszter ur költség rétesét. Nem akarom fárasztani a házat, hogy szószerint idézzem, hogy a pénzügyminiszter ur a költségvetés végén mit mondott, (Halljuk! Halljuk!) deő is azt mondja 1904 május 10 én beterjesztett költségvetésében, hogy (olvassa): ^Elérkeztünk azon határvonalhoz, melyen túl, ha a kiadások emelkednek, azokat a meglévő bevételi forrásokból fedezni nem tudjuk és jön a költségvetési egyensúlynak teljes megzavarása.« Ugy a t. miniszterelnök ur, mint a t. pénzügyminiszter ur elmondván ezen keserű és komor igazságokat, mi is érezzük, hogy igy van, Mindaketten a nemzet felé fordultak és azt mondták: Magyar nemzet, jövőre óhajtásaidat és vágyaidat szabd kisebb mértékre; megfenyegették a tisztviselőket, hogy ne kívánjanak mindent az államtól, szemrehányást tettek nekünk, az ellenzéknek, hogy a költségvetés tárgyalásakor mindig mintegy kényszeritjük a kormányt bizonyos kiadások megtételére, nem gondolván arra, hogy van-e azokra fedezet. És mikor mindezt a miniszterelnök ur és a pénzügyminiszter ur elmondta, akkor jönnek a delegáczió tárgyalásai és a hadügyi kiadásokra, a melyekről a miniszterelnök ur azt mondta, 23