Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-437

1*76 437. országos ülés 1904 június 13-án, hétfőn. mert ő jött elsősorban ide a királyra való hivatkozázsal. (Ugy van! a szélsöbaloläalon,) Sőt a t. kormányelnök ur a programmpontozatokat a hadügyi kérdésekben is épen a királyra való hivatkozással kezdette, azt mondhatnám, hogy királyi zsíróval hozta ide a házba. Ezúttal talán jó is, hogy a t. kormányelnök ur igy cselekedett, mert — megvallom egész őszintén — én abban, a mit a t. kormány katonai kérdésekben igért, nem biztam volna; most azonban hogy ezek a kérdések királyi kezességgel és zsíróval vannak a nemzet elé állítva, hiszem hogy talán erre való tekintettel ezek teljesítve lesznek. Hogy azonban a t. kormány és a t. miniszterelnök ur nem teljesiti szavát, ígéreteit ma sem váltja be, erre nézve legyen szabad rámutatnom csak három körülményre. (Halljuk ! Halljuk! a szélsöbaloläalon.) Azt mondotta a t. miniszterelnök ur, hogy a közös hadseregben a jelvények nem felelnek meg a magyar törvényeknek, a paritásnak és a magyar nemzeti kívánalmaknak; ígéri a kormány, hogy a lehető leggyorsabban rendezni fogja e kérdést. Ezt mondotta a t. miniszterelnök ur a főrendiházban 1903 november 5-én. A t. miniszterelnök ur, mint a kormány további programmját, fejtegette azt is, hogy a katonai büntető eljárás nem felel meg a nemzet követelményeinek, a kormány kijelenti és pedig a király meghatalmazásából, hogy gyorsan fog segíteni, Jól méltóztassék figyelni a szavakra: az előbbinél azt mondta, hogy a lehető leggyorsabban, ennél már csak azt, hogy gyorsan. Azt mondotta továbbá a t. miniszterelnök ur — és ez talán leglényegesebb része katonai kérdésekben adott programmjának, — hogy a királynak 1868 ban kiadott kéziratát, mely szerint a magyar tisztek a magyar csapatokhoz visszahelyezendők, végre fogja, hajtani, sőt ezzel nem is elégszik meg a kormány, hanem kívánja és mindent el fog követni arra, hogy általában megfejelő számarányban legyenek magyar tisztek. És itt szószerint kell idéznem a miniszterelnök ur beszédének pár sorát, mert azok nagyon lényegesek. A miniszterelnök ur t. i. ezt modta (olvassa): »Már az 1791-iki országgyűlésen mint a nemzet egyik jogos törekvését állították oda, hogy a magyar csapatokat magyar tisztek vezényeljék«. Fontos katonai érdek ez, mert egy hadsereg védképességére nézve nem közömbös, hogy a legénység és a tisztikar között teljes fajbeli és érzelmi összhang legyen. Főbb pontozataiban ezek a kormány ígéretei a hadsereg kérdésében. Lássuk már most: vájjon teljesedtek-e ezen Ígéretek, vagy megvan-e a kormányban a komoly szándék arra, hogy ezen Ígéreteket gyorsan beváltsa ? Azóta kétszer volt delegácziós tárgyalás. Az első delegáczió tárgyalásain Pitreich hadügyminiszter ur megvonta a határokat és azt mondotta, hogy ezen és ezen határon belül áll a hadseregnek érintetlen érzelmi és nyelvbeli egysége, ezen határokon túl pedig teljesíthetők egyes nemzetiségi kívánalmak. Már akkor kitűnt, hogy a katonai kérdésekben a közös hadügyminiszter ur és a t. miniszterelnök ur között ninos meg a kellő egyetértés, A jelvények kérdését szóba se hozta a t. miniszterelnök ur az első delegáczió tárgyalásai folyamán. Pár hónap múlva újból ülésezett a delegáczió és vájjon ekkor szólott-e valamit a jelvény kérdéséről a t. miniszterelnök ur ? Semmit! Fel sem vetette ezt a kérdést, a delegáczió többsége sem emiitette, nem vetette ezt fel a t. miniszterelnök ur sem, a ki pedig mint kor mányprogrammot és mint királyi szóval biztosított Ígéretet állította oda, hogy ez a kérés a lehető leggyorsabban teljesíttetni fog. Azonban menjünk be egy kissé a szavak mélyébe is. Midőn azt az Ígéretet teszi a miniszterelnök ur november 7-dikén, egy nagy nemzeti kérdés körüli vitának közepén, hogy »a lehető leggyorsabban^, és a midőn ezután kétszer is van delegácziós tárgyalás, tehát alkalma van neki is és a hadügyi kormánynak is ezt a kérdést rendezni, — mert hiszen a kérdés rendezhető egy elvi kijelentéssel is, és hogy azután mikor fog gyakorlatilag is életbelépni a dolog, az már könnyebben elintézhető, — ez az elvi kijelentés sem az első, sem a második delegáczió tárgyalásakor nem tétetett meg, bár megtehető lett volna. íme tehát, már a jelvény kérdésében is a t. miniszterelnök ur programmja és tényei között bizonyos hiányt konstatálok. De ott van a katonai büntető perrendtartás kérdése. A t. miniszterelnök ur programmjában azt mondotta, hogy »gyors megoldás«. Vájjon nem joggal követelhetem-e, a midőn gyors megoldást igér a miniszterelnök, hogy ha már az első delegáczió tárgyalásakor nem tette, legalább a második delegáczió tárgyalásai alkalmával ebbe a kérdésbe rendet hozzon és biztosítékot nyújtson ? De mi történt ? A magyar delegáczió tagjai kérdést intéztek a t. közös hadügyminiszterhez úrhoz, hogy mi van a katonai büntető - perrendtartás kérdésében? 0 erre katonai egyenességével azt válaszolta, hogy nem nála késik a kérdés és a t. miniszterelnök ur jónak látta most már, miután a hadügyminiszter ur nyilvánosan megmondotta, hogy hol a hiba, felállani és azt mondani, hogy igenis a magyar kormány kérte, hogy ez a kérdés ne tárgyaltassék gyorsan; a magyar kormány egyenes kívánságára van ez a kérdés még most is a magyar kormánynál, és a magyar kormány akkor fog ezen kérdésben állást foglalni, a midőn ezt jónak fogja látni, íme, t. ház, a t. miniszterelnök urnak programmja és a tények között ebben a katonai kérdésben ismét nemcsak hiányt, de igen nagy hiányt látok. De ott van a katonai iskoláztatás kérdése; ott van a katonatiszt-kérdés. A t. miniszterelnök ur azt mondotta, hogy azt akarja, és ezt