Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-437

Í37. országos ülés 19üí június 13-án, hétfőn. 173 szoros, benső kapcsolatban állanak, t. i. a vasutasok fizetésrendezésére vonatkozó törvényjavaslatot, a czivillistára és a katonai alapítványokra vonatkozó törvényjavaslatokat. Ezenkívül — természetesen, ha valami egészen váratlan dolog nem jön közbe — a kormány nem óhajt semminemű javaslatot tárgyaltatni. Sturman György jegyző: Lovászy Márton! Lovászy Márton: T. ház! Azt hiszem, hogy az előbbi inczidens, a mely felmerült, teljesen elmaradt volna, ba Simonyi Semadam Sándor t. képviselőtársam azt, a mit elmondott, nem ide erre felé, hanem a kellő helyre adresszálta volna. Mert annak az egész hosszú vitának a folyamán, melyet itt mi a felségjogokról és hasonló dolgokról folytattunk, soha egyetlenegyszer sem hangoztattuk a korona, vagy, a mint helyesebben mondani kell, a király és a nemzet közti konfliktus lehetőségét. (Ugy van! bal/elől.) Mert mi azt is valljuk, — és itt igazat kell adnom Simonyi Semadam Sándor képviselőtársamnak, — az alkotmány a nemzeté és a királyé egyaránt, az alkotmány magában foglalja mind a két faktort, sőt, hogy helyesebben fejezzem ki magam, ez a két faktor, t. i. a korona és a nemzet, együtt teszi ki az alkotmányt. Már most akkor, mikor az a kijelentés elhangzott a miniszterelnök ur szájából, rögtön azt mondtuk, hogy, a mit a miniszterelnök ur mondott, hogy t, i. konfliktus keletkezhetik a nemzet és a korona közt, az ellentétben áll az alkotmány szellemével és valóban, mondhatnám, megdöbbentő jelenségnek kell azt jeleznem, hogy ily felfogás épen a miniszterelnöki székből hangzik el. Hiszen a hol valódi alkotmányosság van, ott kizártnak kell tartani a nemzet és a korona közti konfliktust. Miért? Azért, mert ha a korona szembe talál állni a nemzettel, az alkotmány módot ad a nemzet többségének arra, hogy a legegyszerűbb, legelemibb eszközöket elvonja tőle a kormányzásra, elvonja az ujonczot és az adót, szóval minden képzelhető kormányzási eszközt, sőt abban az esetben, ha megtörténik az, hogy a király ellentétbe kerül a nemzet többségének akaratával, lelkiismeretes ós felelőségének érzetében és tudatában lévő kormányt sem alakithat. Ezeket kivántam arra nézve megjegyezni, a mit Simonyi Semadam Sándor mondott. Magához a dologhoz, t. i. a szóban forgó törvényjavaslathoz a legnagyobb rövidséggel kivánok szólni. És mikor ezt teszem ama kis pártnak a nevében, a melyhez tartozni szerencsém van, egy vallomással kell kezdenem (Halljuk! Halljuk! bálfélől.) és ez az, hogy valahányszor az ujabb dőben e terembe jövünk, a kik a lefolyt nemzeti küzdelemnek legjobb erőnkhöz és akaratunkhoz képest részesei voltunk, ha szemünk rávetődik a kormánypadokra, nem menekülhetünk egy bizonyos önvádnak a kellemetlen érzésétől, a lelkiismereti furdalásnak és keserű csalódásnak bizonyos érzetétől. Mert, mondom, ha látjuk azt a kormányt, a mely most a kormánypadokat elfoglalja, akkor önkéntelenül felmerül az a kinos érzés: hogy vájjon helyes volt-e, jó volt-e és okos dolog volt-e megindítani és folytatni azt a küzdelmet, a mely majdnem másfél évig folyt, ha annak egyéb, a nemzetre nézve hasznos eredménye nincs, mint az, hogy a Széll Kálmán kormánya helyett a Tisza |István kormányát kaptuk, vagyis kaptunk egy koncziliáns, a parlament minden részére támaszkodó és igy a legfőbb parlamentáris elvet tiszteletben tartó kormány helyett, oly kormány helyett, a mely szem előtt tartotta azt a parlamentáris elvet, a mely szerint a nemzeti akarat nem lehet egyoldalúan egy párt akaratának kifolyása, de kell, hogy valamennyi parlamenti és nemzeti faktor akaratának egyesült eredője legyen, mondom, egy ilyen kormány helyett kaptuk azt a kormányt, a mely visszaállítja Magyarországon a legmerevebb pártpolitikát, a mely Bzembe szegzi magát a megindult nemzeti áramlattal és a mely minden téren és minden eszközzel arra igyekszik, hogy a nemzeti akaratot az egész vonalom megbénítsa. De a mikor igy a lelkiismereti mardosások elővesznek minket, akkor, ha mégis visszatekintünk a lefolyt küzdelemre, abban oly momentumokat találunk, a melyek, ha nem is alkalmasak arra, hogy a csalódásnak keserű érzetét eloszlassák, de legalább a mi a lelkiismeretet illeti, arra nézve megnyugtató mozzanatokat mutatnak. Mi, a mint ez a kormány megalakult, első pillanattól fogva felismertük, láttuk ennek a nemzetre nézve veszedelmes voltát. (Igaz! a baloldalon.) Nem dicsekvésből mondom ezt, mert megvallom, hogy valami különösen nagy éleselméjüség nem kellett ahhoz, hogy a t. kormányelnök ur régibb nyilatkozataiból, politikájából megkonstruáljuk a mostani kormányzat politikai irányzatát és jellegét. De mégis megnyugtató momentumot látunk a" mi lelkiismeretünkre nézve abban, hogy nemcsak láttuk és felismertük a veszélyt, de többet is tettünk, figyelmeztettük rá a nemzetet, felhívtuk a parlament többi pártjának figyelmét arra nézve; sőt még tovább mentünk, folytattuk az ellenállást, a mely, ha sikert arat, igenis alkalmas lett volna arra, hogy ezt a kormányzatot megbénítsa, lehetetlenné tegye, egy szóval megbuktassa. És még abban a tekintetben sem érhet jogosult szemrehányás, hogy ebben a harczban rendkívüli eszközökhöz is nyúltunk, mert hiszen nem mi kezdtük a rendkívüli eszközök alkalmazását, sőt őszintén megvallva, azoknak alkalmazásához csak hosszas habozás és megfontolás után nyúltunk, de azt vallom, hogy ha már egyszer a rendkívüli eszközök alkalmazását igénybe vettük és megkezdtük, akkor annak a nagy harcznak máskép, mint a nemzeti álláspont teljes győzedelmével végződnie nem lett volna szabad. Madarász József: Ugy van! Nem kellett volna leszerelni!