Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-436
150 436. országos ülés 1904 június íi-én, szombaton. nagyon súlyos és terhes szolgálatával bizonyára ki is érdemelt, azt hiven visszatükrözi, hogy többet ne említsek, az az Ítélet, melyet a budapesti esküdtbíróság ugyanazon ügyből kifolyólag Rolkó Márton budapesti lakos asztalossegéd, a »Népszava* szerkesztője ellen megindított sajtóperben hozott. Az esküdtbíróság ugyanis a vádlottat, a ki a pinczehelyi választásnál jelenvolt csendőröket hírlapjában megtámadta, vétkesnek nyilvánította a csendőrség ellen elkövetett nyilvános becsületsértés vétségében, és a törvényszék a verdikt alapján Rolkó Mártont 6 havi fogházzal és 2(00 korona pénzbüntetéssel sújtotta. Ez az itólet többet mond minden dicséretnél, és ezt le nem ronthatja semmiféle rosszakaratú híresztelés. Végül még szükségesnek tartom felemlíteni, hogy Kaas Ivor t. képviselő urnak a f. évi január 7-én, illetőleg Udvary Ferencz képviselő urnak a január hó 8-án tartott ülésben felemlített azon vádját, mintha a dunaszerdahelyi képviselőválasztásnál a csendőrök törvényellenes magatartást tanúsítottak volna a szolgálatban, szintén vizsgálat tárgyává tettem, miután azonban beigazolást nyert, hogy a csendőrök teljesen szabályszerűen jártak el, ellenük a vizsgálat beszüntettetett. Mindezek után tehát ismételten kérem a t. há?at. mélsóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyelés a jobvoldalon.) Elnök: Darányi Ferencz képviselő urat illeti a szó Darányi Ferencz: T. ház! Sajnálom, de a t. miniszter ur válaszát nem vehetem tudomásul, mert előadása rám azt a benyomást tette, hogy az iratokból téves informácziót és téves meggyőződést szerzett. Én, mikor interpellácziómat megtettem, semmi mást nem akartam szolgálni, mint az igazság kiderítését ebben a sötét kérdésben, és a t. miniszter ur válasza, a helyett, hogy az ügyet előbbrevitte volna, még inkább hátrább mozdította. Mert kettőt konstatálok a miniszter ur válaszában. Az egyik az, hogy épen az igazság kiderítése czéljából én uj, katonai vizsgálat elrendelését kérelmeztem, de a miniszter ur azt nem rendelte el, tehát módot sem keresett és nyújtott ahhoz, hogy kiderüljön az, a mit én mint való tényt, itt a házban előadtam és indokoltam. Elzárkózott az elől, hogy kideríthető legyen az, a mit én akartam, kideríteni. A másik pedig, a mi szintén hiba, az, hogy mikor a büntető iratokat a miniszter ur beszerezte, ugy látszik, a szegzárdi törvényszéknek akkor már meghozott ítéletét olvasván el, ez ítélet szuggesztiója alatt ugyanabba a hibába esett, a mibe e kérdés elbírálásánál sokan, hogy t. i. az igazság kiderítését nem eszközölték pártszempontoktól függetlenül. T. ház! Eszein ágában sem volt e kérdésben pártpolitikát folytatni; engem csak az bántott és bánt ma is, hogy e kérdés elbírálásánál a pártpolitikától senki, a ki e kérdéssel eddig foglalkozott, sem a miniszter ur, sem a biróság, szabadulni nem tudott. Megjegyzem itt, t. képviselőház, hogy a törvényszék ezen ítélete, a melylyeí a t. miniszter ur foglalkozott, még nem jogerős, s én azon meggyőződésemnek vagyok bátor kifejezést adni, hogy ebben az alakjában nem is lesz jogerős; a felsőbb biróság ugyanis gyökeresen meg fogja azt változtatni, a mi — azt hiszem — a t. miniszter urat is a helyes álláspont elfoglalására fogja birni. Azt mondja a t. miniszter ur, hogy annyit fáradt ebben a büntetőperben, a mennyire fáradni igazán felesleges volt, elolvasta mindenik tanúnak a vallomását. A legtöbb tanú ugyan nem tud semmit erről az esetről, mert ott katonákon és csendőrökön kivül nagyon kevesen voltak, a miniszter ur azonban megjegyzi, hogy azon 40—50 tanú közül, a kik ezen esetre vonatkozólag vallomást tettek, mintegy 41 a csendőrök vallomását nem csak nem rontotta le, de még meg is erősítette; az a néhány tanú pedig, a kiknek vallomása a csendőrök vallomását lerontani látszott, a t. miniszter ur előtt megbízhatatlannak tűnik fel. Hát, t. képviselőház, a mi ezen tanuk vallomását illeti, Reberics Imre kir. aljárásbirő, Márton Gergely, Gábriel Ferencz és Csapó György szakályi lakosok kivételével a többi tanú csak arról adhatott számot vallomásában, a mit hírből hallott vagya mit távolról látott, egyiknek sem volt közvetlen tudomása a dologról és igy nem szerepelhetnek fénytanukként e perben. Ennélfogva előttem sem pro, sem kontra figyelembe nem jöhet e tanuk vallomása, a mint hogy a büntetőbíróság előtt sem jöhetett és jöhet figyelembe. De igenis, tény tanukként szerepelnek e perben ííeberics Imre kir. aljárásbirő, Márton Gergely 7 , Gábriel Ferencz és Csapó György szakályi lakosok, a kik épen a lövés pillanatában ott voltak, mintegy 10 lépésnyi távolban a csendőröktől és igy ezek mindent hallottak és láttak. E tanuk pedig egész határozottan a következőket vallották. Reberics Imre kir. aljárásbirő — a kiről megjegyzem, hogy a néppárthoz nem tartozik, s igy elfogultsággal legkevésbbé vádolható és a ki egyébként kitűnően képzett jogászember — határozottan állítja, hogy valaki — nem mondja meg, hogy ki — biztatta a csendőröket a lövésre ; a csendőrök keresték, hogy voltaképen kit lőjjenek agyon, de nem találtak senkit; akkor átbújtak a katonák lovai alatt, s mulatozó, dorbézoló, részeg ifjúságra találtak, annak tömegébe lőttek, közülök hetet agyonlőttek, tizenhármat pedig megsebesítettek. Az eredmény is igazolja tehát, hogy csak gyerekekre lőttek a csendőrök; egyetlen néppárti vagy Rátkay-párti választót sem lőttek agyon vagy sebesítettek meg. E tényből is kétségtelenül következik, hogy lehetetlen még csak annak feltevése is, hogy akár néppárti, akár Rátkay-párti választők a
