Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-435

126 430. országos ülés 190í június 10-én, pénteken. Olaszországgal szemben sem egyezik bele semmiféle kedvezményes borbehozatalba. Az egy év óta tartó nyugtalanságnak ma is az az eredménye, hogy daczára annak, hogy küldöttségek, tiltakozó népgyűlések fejezik ki azon kívánságukat, hogy a bortermelők érdeke mentessék meg, a kormánynak nincs egyéb nyilatkozata, mint az, hogy legyenek nyugodtak, a kormány a bortermelők érdekeit meg fogja védelmezni. B. Kaas Ivor: Lehetőleg! Szederkényi Nándor: Igen, lehetőleg meg fogja védelmezni. A ki tudja, t. képviselőház, hogy az az érdek-védelmi határ miképen idomitható, azt ez a nyilatkozat nem hogy megnyugtatná, de aggodalmait még jobban növeli, mert azt a meggyőződést meríti ebből a nyilatkozatból, hogy a kormánynak ma sincs megállapodott álláspontja és hogy a kormány az ország bortermelőinek kifejezett óhajtását nem teszi magáévá, nem is tette magáévá, ugy hogy azt lehet mondani, a magyar bortermelés és borkereskedelem folyton rettegésben van a tekintetben, hogy nem tudja, hogy holnap mire virrad. Nem tudja, hogy nem virrad-e arra, hogy ismét valami borbehozatali kedvezmény fog az olaszoknak engedélyeztetni. Tudvalévő dolog, t. képviselőház, hogy Olaszország Németországgal a kereskedelmi szerződésre nézve már megegyezett. A pénzügyi bizottságban a napokban kérdést intéztek a miniszterelnökhöz, hogy tudná-e tájékoztatni a pénzügyi bizottságot arról, hogy a német és olasz megegyezésnek alapjai miben állanak? A kormány azon nézetének adott kifejezést, hogy azt bizony ő is szeretné tudni, de az ilyen dolgokat az illetők titokban szokták tartani, hogy mások arról ne értesülhessenek. De azt az egyet konstatálhatjuk, hogy Olaszország és Németország megegyeztek. A hármas-szövetségnek ez a két tagja tehát a legfontosabb gazdasági kérdésben már kiegyenlítette egymás között a számláját. Tudjuk azt is, hogy Olaszország főleg a hármasszövetség czimére támaszkodik, a midőn igényét nemcsak fent ártja, hanem érvényesíteni is törekszik, még pedig, ha nem is olyan mérvben, mint óhajtaná, de legalább érdekeinek megfelelőleg arra törekszik, hogy élvezhesse azon kiváltságos helyzetet, a melyet 11 esztendeig élvezett ezen ország kárára. 11 esztendő alatt 200 millió koronánál többet ajándékoztunk Olaszországnak a borvám fejében. Ez elég nagy áldozat, és ha ezt a hármas-szövetség követelte, nohát akkor nagyon megfizettük annak az árát. De hogy a hármas-szövetség kedveért még tovább is fizessünk, ezt már tőlünk senki sem kívánhatja, annál kevésbbé, mert nálunk a bortermelés ma oly állapotban van, hogy minden kedvezmény, a melylyel az országba bor behozatik, csak halálos döfést mérhet a magyar bortermelésre. A magyar bortermelők a fiiloxera-vész elmúlása után Bzáz milliókat fektettek be a szőlők felújításába, terheket vettek fel, maga az állam kölcsönöket adott, az illető bankok pénze pedig az állami kamatbiztositässal biztosítva van. Azok tehát nem törődnek tovább azzal, hogy mi történik a magyar bortermeléssel, de a magyar államnak érdeke az, hogy azok a kölcsönök, a melyek kiadattak, ne veszszenek el, mert azokat az államnak kell ilyen vagy olyan alakban megtéríteni ós kamatját tovább is biztosítani. De a fődolog az, hogy a magyar bortermelés ez ország közgazdaságának egyik lényeges alkotórésze. Ezen épültek fel egész vidékek. Bortermelő vidékeken laknak a legjobb hazafiak, tehát már csak azért sem szabad ezeket a vidékeket pusztulásnak kitenni, mert igy a magyarság főfészkei pusztulnak el; ellenkezőleg, különös gonddal, még áldozatokkal is elő kell segítenünk megélhetésüket, boldogulásukat. Azt kívánja most a bortermelő közönség, hogy távolittassék el tőle az idegen országok termelésének versenye. A mi bortermelésünk, azt lehet mondani, ki van tiltva az összes európai államokból: csak óriási vámfizetés mellett vihetünk be bort Oroszországba, Németországba és Sväjczba. Tisztán Ausztria az, a hova még bort vihetünk be eladás végett, de ott is az osztrák agrár törekvés odairányul, hogy a termőföldeket a bortermelés intenzív gazdálkodására idomítsák át. Óriási területeket ültetnek tele szőlővel, és a kereskedelmi statisztika azt mutatja, hogy míg mi 600,000 hektolitert viszünk Ausztriába, addig ők 300,000 hektolitert hoznak be hozzánk. Képe3 vagyok kimutatni, hogy a mi kivitelünk egyre fogy, Ausztria behozatala egyre növekszik, ugy hogy hamar el fogunk jutni oda, hogy Ausztria sem szorul a mi kivitelünkre, hanem megél a magáéból. Mi pedig ilyen viszonyok között megengedjük, hogy Olaszország az ö boraival itthon versenyezhessen velünk. Ily körülmények között igazán sürgős szükséget képez, hogy nyilatkozzék a kormány és nyugtassa meg az aggódó közönséget. Minden perez tömérdek veszteséget okoz. A borkereskedők nem mernek belebocsátkozni nagyobb méretű üzletekbe, nem is lehet kívánni tőlük, mert nem tudják, mi lesz holnap, nem tudják, nem jön-e létre olyan egyezmény, mely egész üzletük alapját tönkretenné. De én azt kérdezem, micsoda nagy érdek tiltja meg azt, hogy a kormány ennek az országnak aggódó közönségét megnyugtassa? Mi történik, ha nyilatkozik a kormány? Hiszen szeptember 30-án úgyis lejár az eddigi egyezség, mindössze csak egynéhány hónap van hátra; miért hallgat tehát a kormány? Hiszen ha a kormány nyilatkozik, semmi más nem történik, mint az, hogy tisztába jön Olaszország és tisztába jövünk mi is azzal, hogy a magyar bortermelés nem fog károkat szenvedni. A kormány talán azt mondja, hogy egyezkednek. Hiszen épen az a baj, hogy egyezkednek. Szabad ebben a termelési ágban egyezkedni? Hát olyan ennek az országnak a bortermelése, hogy megbírja az