Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-431
432, országos ülés l l Mí május 20-án, pénteken. 101 zet mindent akarhat, de a szabadságot letiporni sohasem. (TJqy van! a baloldalon.) Bosznia-Herczegovina elfoglalása után ott lappang a vágy bekebelezni Maczedóniát is. Mentől jobban tagadják, minden lépés, minden terv elárulja, azt mutatja, hogy ez a titkos vágy él, nem ugyan a magyar nemzetnek, de igenÍ3 a Habsburg-dinasztia egyéni és családi hagyományait tovább vinni, ha kell, a magyar nemzet akaratának ellenére is. Lehetetlen, hogy a midőn ily politikát folytat a t. külügyminiszter, mi ezt szótlanul elnézzük. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Tiltakozik a magyar delegáczió ezen nemzetellenes politika ellen ? Nem, sőt kézcsókra megy, és legteljesebb elismerését fejezi ki érte a külügyminiszter urnak. De lehetetlen, t. képviselőház, hogy óvást ne emeljek a függetlenségi párt nevében azok ellen a pénzügyi követelések ellen is, a melyekkel most a delegáczióban mintegy megrohanta a hadügyi kormány a magyar nemzetet. Lélektanilag, a katonai hadügyi kormányzat gondolatmenetébe beleképzelve magamat, meg tudom érteni azokat, a mik ott történnek. Látják a japán-orosz háborút, látják, hogy az a nagyhatalom, a melyet legyőzhetetlennek tartottak, napról-napra mint lesz megverve szárazon és vizén. Madarász József: ügy is legyen! Rátkay László: Lehetetlen, hogy a hadügyi vezetőségnek ne legyen az a gondolata, hogy mintegy tükörben, e harczban Ausztriának jövendő sorsát látja. A legteljesebb fegyverkezés láza tölti tehát őt el, tekintet nélkül arra, hogy a nemzetek és államok pénzügyileg mit birnak meg? Csakhogy tévedésben van a hadügyi kormányzat. Mert a milliókat mire akarja ? Pánczélos hajókra, fegyverekre, gyilkoló bombákra, szóval a technikai felszerelésekre, de nem gondol arra, hogy a seregeknek erejét mi adja? A nemzeti lélek, a lelkesedés, a honfiúi öntudat. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon). Ez pedig a pótolhatatlan és ez az, a mi a japáni háborúban megnyilatkozik, mert minden egyes katona a japán nemzeti nagyság és szabadság vágyát viszi magával. Erre a hadvezetőség nem gondol. Most a t. miniszterelnök ur segítségére ment a hadügyminiszter urnak és a delegáczió tegnap tartott ülésében apróra megmagyarázta, hogy hisz ez nem is oly nagy kiadás és igen fényes pénzügyi magyarázatát is adta, hogy ezek a terhek a nemzetet nem is fogják sújtani. Ez igazán Kolumbus tojása! Nem is tudtuk, mily könnyű módon lehet 400 millió koronának fedezetet találni! Hiszen ez nem is fogja a nemzetet sújtani, mert a 27 milliós tétel, a mint méltóztatott megmagyarázni, benne marad továbbra is a delegáczió budgetjében, és ez a 27 millió körülbelül 25 év alatt törleszteni fogja a kölcsönt, a melyet felveszünk. Első pillanatra az ember szinte mint a bűvészmutatványra meglepődik és azt mondja: mily egyszerű tudomány. Csakhogy miért nem méltóztatik ezt az egyszerű tudományt a magyar nemzet kívánságainál is alkalmazni? Méltóztassék csak arra gondolni, hogy 5—& l ! 2 millió korona kellene arra, hogy a nemzet óvodáit kiépítsék, néhány millió kellene arra, hogy a magyar nemzetnek iskolái legyenek, hogy a Duna és Tisza között mintegy fél millió gyermek ne maradjon iskoláztatás nélkül, a hol pedig a magyarságnak ereje van. Miért nem méltóztatik ezt az egyszerű pénzügyi szárumüveletet megtenni, a népnevelésre is milliókat adni, hogy a nemzet ereje és jövendője biztosítva legyen ? (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Azután van-e a miniszterelnök urnak biztositéka arra, hogy 25 év alatt a hadügyi kormányzat nem fog-e újra lázálmokat látni, és nem kell-e majd ujabb milliónyi és milliónyi befektetés ágyura, fegyverre és hadihajókra? Ugyebár, erre a miniszterelnök urnak biztositéka nincsen. De én a kormány felelőségét még másban is keresem. Tény-e az, hogy midőn a t. pénzügyminiszter ur a költségvetést beterjesztette, a következő szavakat fűzte hozzá: »Figyelmeztetem a képviselőházat és a magyar nemzetet, hogy elérkeztünk addig a határig, melyen túl már biztosítani nem lehet a pénzügyi egyensúlyt* ? Hát, t. miniszterelnök ur, ez a figyelmeztetés csak nekünk szól, csak a magyarnemzetnek szól, az éhező néptanítónak, a tisztviselőknek, a vért izzadó magyarságnak, midőn vágyaival és sérelmeivel a ház elé jön, de nem szól a hadügyi kormányzatnak és a hadúrnak ? Veszélyes utón vannak, uraim; egy ösvényen, mely a koldusbotra viszi a nemzetet! Nem tudom a jövendőt, de ha ebben a nemzetben van még erő, akkor minden alkotmányos fegyvert kezébe fog venni, hogy ezeket a vészes terveiket önök keresztül ne vihessék. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) A függetlenségi párt nevében óvást akartam emelni és emeltem is e politika ellenében. Nem képezi e párt a többséget, mert a többséget számszerűleg önök képviselik, de azt bátran mondhatom, hogy midőn ezt a tiltakozást teszszük, akkor a magyar t nemzet többségének nevében beszéltünk! (Elénk éljenzés és taps a szélsobaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Gr. Tisza István miniszterelnök: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nem kívánok a most elhangzott beszéddel polémiába bocsátkozni. Kecskeméthy Ferencz: Nem is volna könnyű! Gr. Tisza István miniszterelnök: Nem is volna nehéz, hanem majd rákerül a sor akkor, a mikor az itt szóba hozott és érintett kérdések felett a ház érdemlegesen fog határozni. AH ez a hadsereg beszerzéseivel kapcsolatos pénzügyi kérdésekről, a melyekre nézve a döntő szót természetesen a képviselőház fogja kimondani akkor, mikor az erre vonatkozó kölcsön-
