Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.
Ülésnapok - 1901-415
80 ií5. országos ülés 190b április í5-án, pénteken Ha a vármegyei tisztviselők javadalmazási rendszerének fejlődését tekintjük, az egészen sajátszerű képet mutat. Eltekintve az 1848 előtti időktől, a midőn a vármegyék tisztviselőiknek, ezen nobile ofíicziumoknak tiszteletdijait, rendszerint csekély összegeket saját házi adójukból fedezték, 1867 után az 1883: XV. t-cz. meghozataláig az országgyűlés a vármegyék dotáczióit évről-évre esetleg váltakozó összegekben szavazta meg. Ezen különböző nagyságú dotáczióktól, valamint a vármegyék áldozatkézségétől függőleg azután, a vármegyék egymástól egészen függetlenül, a saját belátásuk szerint állapították meg minden rendszer nélkül a tisztviselői fizetéseket. Ezen abnormis állapoton kívánt az 1883: XV. törvényczikk segíteni, a midőn a vármegyék dotáczióját tíz esztendőre megállapítva, ugyanekkor a vármegyei tisztviselők fizetésében is bizonyos rendszert kívánt létesíteni. A törvény, mint az indokolás is mondja, a vármegyei viszonyokat, a javadalmazás státuszkvóját, továbbá a fejlettebb társadalmi, forgalmi és közgazdasági viszonyokat is figyelembe kívánta venni és ehhez képest a vármegyéket négy kategóriára osztván, a vármegyei tisztviselők fizetését is ezen négy kategóriában az ország területére nézve különbözően, igy pl. az alispáni javadalmazást 2400, 2000 és 1800 írtban, a szolgabírói, most főszolgabírói állásokét 1200 és 1000 frtban állapította meg. Hogy ez a rendezés és az ugyanezen czélt szolgáló 1893 : IV. törvényczikk, a mely 9,030.000 koronára emelte a javadalmazást, a mely különösen az 1897—1902 közötti években már 13,076.666 koronára emelkedett és mindenesetre igen jótékony hatással volt a vármegyei tisztviselők javadalmazásának javítására, a széndékolt czélt még sem bírta elérni az egész ország területén, nem birta elérni a vármegyei tisztviselők fizetésének egységesítését és az egész vonalon az anyagi gondoktól mentes tisztviselői kart megteremteni, erre nézve elegendő a javaslat kiváló indokolásához csatolt statisztikai kimutatásnak egy pár adatára hivatkoznom. (Halljuk! Halljuk!) így a mai helyzet akként áll, hogy pl. az alispáni fizetés az ország területén 4400 és 7700 korona, a vármegyei főjegyzők fizetése 3200 és 6000 korona, az árvaszéki elnök fizetése 3000 és 6000 korona, a főszolgabíró fizetése 2400 és 4000 korona közt változik: egy valóban meg nem indokolható és méltánytalan helyzet, különösen, ha tudjuk, hogy a csekély fizetések épen a szegénysorsu vármegyék tisztviselőinek jutnak, a hol a lakosság szegénysége és ezzel rendszerint együtt járó tudatlansága folytán is a közigazgatási hatóságok sokkal intenzivebb gyámolitását igényli. (Helyeslés jóbbfelöl.) Ha figyelemre méltatjuk azt a sajátszerű tünetet, mi az oka. hogy mig az államélet más ágazataiban 1867 óta nem egy, de több törvényhozási alkotás történt, a mely mind az illető állami alkalmazottak előmeneteli és fizetési viszonyainak javítását czélozta és eredményezte, addig a magyar állam életével oly szorosan összeforrott vármegyei tisztviselők, a kik oly sok állami, közgazdasági, kulturális, társadalmi kérdésnek megoldására, vezetésére, irányzására hivatottak, az állam jótékonyságának csak morzsáit kapták: meg kell győződnünk, hogy ez a körülmény nem a kormányok és törvényhozások részéről a vármegyei közigazgatási tisztviselők iránt való rideg szükkeblüségre, hanem egyedül arra vezethető vissza, hogy a közigazgatás reformja már évtizedek óta küszöbön áll és a vármegyei tisztviselők viszonyainak rendezését mindig a nagy reformra tartogattuk. E törvényjavaslatot most szőnyegre hozta a közpályán alkalmazottak javadalmazásának az egész vonalon megindult rendezése, és az általam képviselt közigazgatási és pénzügyi bizottságok tárgyalásainak folyamán az a nézet domborodott ki, hogy bár ez az egész vonalon megindult fizetésrendezés az államra mindenesetre igen nagy, rendkivüli, mondhatnám, aggasztó mérvű megterheltetéseket ró, tekintettel azonban az adott helyzetre, mely szerint az állami alkalmazottak fizetésének rendezésére nézve az akczió folyamatba tétetett, tekintettel az elégedetlenségre, a mely a vármegyei tisztviselők között mellőztetésük esetén bizonyára nem indokolatlanul méltán felléphetett volna, mert ez a tisztviselői kar sem a hatáskör fontossága, sem kötelességteljesítés tekintetében más tisztviselői testületnél hátrább egyáltalában nem áll: az állami alkalmazottak javadalmazása rendezésének szőnyegre kerülte alkalmával ezen törvényjavaslat benyújtása épen azon nagy és fontos érdekek szempontjából, a melyek minálunk a vármegyei közigazgatáshoz fűződnek, az állami alkalmazottak fizetésjavitásának egészen természetes, sőt elkerülhetetlen következménye és igy a kormány elismerésre méltóan, ugy időszerűség, mint szükségszerűség szempontjából helyesen választotta meg az időpontot arra nézve, hogy ezen valóban méltánylandó gyorsasággal és alapossággal elkészített törvényjavaslatot a t. ház elé terjessze. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) A törvényjavaslat, t. ház, maga elé kitűzött czélját, a vármegyei tisztviselők fizetésének az egész vonalon egyenlővé tételét és az állami alkalmazottakkal való egységesítését olykép kívánja megoldani, hogy a vármegyei tisztviselőket az állami alkalmazottakra nézve megállapított keretekben a VI— XI. fizetési osztályokba sorozza és őket az állami alkalmazottakkal egyenlő fizetésben részesiti. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezen intézkedés hatályakép általánosságban csupán csak azt kívánom megállapítani, (Halljuk! Halljuk!) hogy a most tervezett illetmémények minimuma az eddigi fizetések átlagánál jóformán minden tisztviselői állásra nézve kedvezőbb. (Helyeslés.)
