Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-414

ílí. országos ülés 1904- április lí-én, csütörtökön. 5li Oszlop községben az 1903. évi átvizsgálás alkalmával Grósz Istvánnak két lova gyanúsnak találtatott, a későbbi megvizsgálás alkalmával ez a gyanú beigazolódott és konstatálta* ott, hogy a két ló takonykóros; miután azonban az illető a bejelentést elmulasztotta, az esetet eltitkolta, a feljelentés megtétetett és a lovak a rendes eljárással 200 korona becslés mellett kiirtattak, a miről jegyzőkönyv vétetett fel. A főszolgabíró ezen eljárás után, az 1888. évi VII. törvényczikkben előirt rendes eljárással ugyanezen lovaknak notórius takonykórosságát konstatálván, kihirdette egyúttal azt is, hogy ugyanezen törvény 105. §-a értelmében ezért kártérítés nem jár. Ezt a határozatot a főszolgabiró az illető féllel közölte és az illető fél azt ott sajátkezű aláírásával a maga részéről akczeptálta. Ugyanabban a községben, ugyanannál a Grósz Istvánnál, még két gyanús ló volt, a melyeknek melinirozásába az illető fél beleegyezett. A melinirozás után konstatáltatott az illető lovaknak nyilt és határozott ragályossága és azért ezek is kiirtattak. Alig szükséges hozzátennem, hogy a rendes eljárás és előzetes becslés stb. most is eszközöltetett. Ugyanakkor Báberkics Jakabnak szintén egyhangúlag 120 koronára becsült lova június 2-án kiirtatott. Mindhárom ló a törvény értelmében felkonczoltatván, takonykórosnak találtatott és ennek kö vetkeztében az eljáró elsőfokú közigazgatási hatóság az 1888: VII. törvényczikk 105. §-a értelmében kártalanítást ezen lovakra vonatkozólag sem állapított meg, hanem megállapította azon tárgyaknak becsértékét, a melyek vészt terjeszthetnek és igy a törvény értelmében ezen tárgyak teljes becsértéke meg volt térítendő, és ennek alapján az egyiknél 46 korona 60 fillérben, a másik esetben 13 korona 80 fillérben állapíttatott meg a kártalanítás. Ezen kártalanítási összegek az állam részéről tényleg kifizettettek, Az illetővel a határozat közöltetett és az azt a maga részéről tudomásul vette és a jegyzőkönyvet sajátkezűleg aláirta. Következtek ezután Csesznek községben, szintén azon jelentés folytán, a mely a hatósághoz beérkezett, azon betegedési esetek, a melyek 1902. november 11-én vizsgáltattak meg. Ezek közül Lubinczy Jánosnál 2 darab, Németh Pálnál pedig három darab ló volt, a melyek, mondanom sem kell, a lovak előzetes becslése után — az egyik 260, a másik 200 koronára becsültetvén — az állatorvos által kiirtattak, a kiirtás után pedig a törvény értelmében takonykóros voltuk megállapittatván, az elsőfokú határozat a törvény 105. szakasza értelmében a kártérítés kötelezettségét nem állapította meg. Ez a határozat a felekkel közöltetett, illetőleg azt a felek a jegyzőkönyv aláírása mellett expressis verbis tudomásul vették. Erre vonatkozólag még csak azt van szerencsém a t. háznak tudomására hozni, hogy még sem lehetett ez az eljárás olyan nagyon helytelen és inkorrekt, mert Csesznek község 1903. január 30-án tartott rendkívüli közgyűlésében az egész község képviselőtestülete egyhangúlag köszönetet szavazott az én tisztelt elődömnek, azon eljárásáért, hogy ilyen gyorsan és gyökeresen intézkedett e lovak kiirtására vonatkozólag és igy megmentette az egész község lóállományát. Mindezekből kitetszik, hogy a törvény szavai és a törvény szelleme teljes korrektségükben megtartattak; kitetszik, hogy az állatorvos ígéretet nem tett, mert nem is tehetett, mert az állatorvosnak a törvény értelmében semmi más eljárása nincs, mint a betegség megállapítása és a hivatkozott törvény sokszor idézett szakasza értelmében tisztán és kizárólag az elsőfokú közigazgatási hatóság van jogosítva és kötelezve arra, hogy a határozatot meghozza és azt ezekben az esetekben mindenkor az illető felek saját aláírásuk odatétele mellett akczeptálták is. Igy tehát az elsőfokú hatóságot ebben a kérdésben valamely váddal illetni abszolúte nem lehet. Végül tisztelettel megjegyzem, hogy Veszprém vármegye közönségének azon határozatát, a melynek következtében Grósz Istvánnak 100, Babernics Eerencznek pedig 40 korona segélyt nyújtott, most a belügyminiszter úrral egyetértőleg jóváhagytam. Kérem ezek után adott válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Udvary Ferencz: Mindenekelőtt a miniszter urnak arra a megjegyzésére kívánok reflektálni, mintha én a kormányt olyan színben kívántam volna feltüntetni, hogy innen a magasból aprócseprő kortesfogásokkal igyekszik a szavazatokra befolyást gyakorolni. Ezt én azzal rektifikálom, hogy tisztelettel felolvasom beszédemnek ide vonatkozó részét (olvassa): »De milyen következményei vannak ennek? A választókerületben most, hogy hangoztatják, hogy uj választás lesz — megjegyzem, nem azért van ez az interpelláczió, majd be fogom bizonyítani, hogy miért — most már előre azt hitetik el a néppel: látjátok, nem lehet ám ellenzékinek lenni, mert a lovaitokat agyonlövetik. Tessék elhinni, az az egyszerű polgár, ez a kisgazda, mikor ilyen hatalmi túlkapást lát, mikor látja, hogy a másik embernek lovait, a melyek szintén agyonlövettek egy évvel előbb, mikor az illető véletlenül kormánypártira szavazott, megfizették, hát az az egyszerű nép ezt elhiszi.* Nagyon jól tudom, hogy ezek a bajok egy évvel a választás előtt voltak; de azt meg személyesen tudom, saját fülemmel hallottam és hallhatta más képviselőtársam is, hogy a vidéken hasonló kortesfogással az ilyen urak szoktak élni. A kormányra vonatkozólag ezt a vádat én nem értettem. A midőn a miniszter urnak gyors eljárásáért köszönetet mondanék, egyben van szerencsém bejelenteni, hogy azok az intézkedések nagyon is 8*