Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.
Ülésnapok - 1901-421
421. országos ülés 1904 április 22-én, pénteken. 213 Ezek a vonatok nem visznek senkit és nem is érkeznek meg soha rendeltetési helyükre, ha a vasutasok nem akarják. Azok a vonatok csak addig mennek, a meddig ők akarják, és hogy eddig nagyobb szerencsétlenségek nem történtek, az csak annak következménye, hogy ők teljesen biztosak mint szakemberek az ő ügyük győzelmében. (Mozgás jobbról.) A t. volt miniszter ur nagyon sokat utazott és igy tudja, hogy hogyan áll a vasutasok ügye. Mikor én a vasutasokkal beszéltem, azok többször azt mondták : r Uram, mi nem fogunk többször sztrájkolni. És hogyan fognak győzni, ha a kormány nem enged? Nem teszünk semmit, mint betartjuk az utasításokat. Ha az utasitásokat betartjuk, olyan torlódás keletkezik a vasutakon, hogy soha a forgalmat nem tudják lebonyolítani. Csak egyetlenegy dolgot mondok el az utasításból. Ha a kocsikapcsolók ma bevárják a vasúti állomásokon, mig megáll az egyik kocsi és a másik kocsi, s csak azután bújnak közéjük és nem engedik megindítani a vonatot, mig ki nem másznak onnan, akkor a rákosi rendezőpályaudvart háromszorosra kell kibővíteni, pedig a t. miniszter urak utasításban adták ki, hogy addig nem szabad a kocsik közé állni, mig meg nem álltak és nem szabad előbb megindítani, mig ki nem bújtak. Hock János: Ebből a miniszter ur nem fog kibújni! (Derültség bal felől.) Ballagj Géza: De jó! (Nagy zaj balfelöl.) Elnök: Csendet kérek minden oldalon! Nessi Pál: Az egész sztrájkot a kormány csinálta! (Folytonos zaj a bal- és a szélsobaloldalon.) Elnök: T. ház! Talán a képviselő urak is belátiák, hogy ily tanácskozás még sem méltó a képviselőházhoz. Lengyel Zoltánt illeti most a szó. B. Kaas Ivor: Hegedüs zavarja a tanácskozást. Molnár Jenő: Ha a vonat igy menne, mint ez a tanácskozás, nagyszerű lenne! Szőts Pál: Kisiklás volna ! Lengyel Zoltán : Az én nyelvem még sohasem siklott ki! (Zaj.) Közbevetőleg megjegyzem Rakovszky képviselőtársamnak, a ki azt mondta, hogy a parlament szabadságáról van itt szó, hogy annak a kérdésnek, a melyet most fogok érdemében tárgyalni, csak nagyon kis része vonatkozik a parlamentre. Kegie-dologról van szó, az államvasutnak, mint üzemnek kebelében intézkedéseket kell tenni, a mely r ek legfölebb ugy tartoznak a parlament elé, hogy a minisztert, a ki rosszul csinálja, felelőségre vonhatjuk. Nagyon téved, a ki azt hiszi ma még, hogy itt csak a fizetésrendezésről van szó. A fizetésrendezés csak kis része ennek. Ez nem is tartoznék a parlament elé, mert ez mindig rendeleti utón szabályoztatott, lianem ezt azért hozták igy. mert a vasutasok maguk kívánták és azt mondották, hogy semmiféle kormányrendeletnek többé az életben nem hisznek . . . Zboray Miklős: Az ellenzéknek is igy kellene tenni! (Derültség balfelöl.) Lengyel Zoltán: . . . csak ugy. hogyha azt a törvényhozás maga is jóváhagyja. Most pedig foglalkozni fogok a dolog érdemével, hogy mit kivannak a vasutasok, mit igér a kormány és hogy az én nézetem szerint miképen kell és lehet a kérdést megoldani? Három dologról van itt szó. Az egyik a fizetésrendezés, a másik az országos szövetség, a harmadik a szolgálati pragmatika kérdése. A vasutas közönség ezt a mostani egész rendszert akarja megváltoztatni, a mely őket kihasználja és olyan egyesületekbe és szövetkezetekbe akarja belekényszeríteni, a melyeket uzsorás bankok tartanak a kezükben; a mely nem adja meg a megfelelő szolgálati pragmatikát és az egyén munkaerejét kihasználja oly mértékben, hogy az emberek ennek magukat tovább kitenni nem akarják; a mely a vasúti igazgatásban a kényuralmi rendszert honosította meg, a mely egyes egyéneknek talán jő és tetszik, de sem a közönség érdekének, sem a vasutasoknak, sem az állam érdekének nem felel meg. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Elsősorban beszélek az országos szövetség kérdéséről. A vasutasok azt akarják, hogy ők, mint bármi más ember, egyesületbe és szövetkezetbe léphessenek, a nélkül, hogy abba bárki is beleszólhasson. Ez a közszabadság kérdése. A vasutasok azt akarják, hogy szövetkezeteket állithassanak fel, a melyek a vasutas közönség hasznára vannak, a melyek nekik könnyebb életmódot és olcsó bevásárlásokat biztosítanak. A direkczió ellenben azt akarja, hogy csak olyan szövetkezetet hozhassanak létre, a melynek Ludvigh Gyula, az elnökigazgató az elnöke és melynek egész választmánya az ő igazgatóiból áll. Ámde ez a helyzeten nem változtatna semmit, hisz most is az ő igazgatása alatt állanak. Ok azt akarják, hogy országos szövetséget létesítsenek, a melybe beletartozhat minden vasutas és mindenki, a kit ők a szövetségbe felvesznek. A vasúti direkczió ellenben azt akarja, hogy a szövetség tagja csak tiszt és altiszt lehessen és hogy a nyugdijasokat és kiviil álló személyeket ne lehessen bevenni. Nem tudom megérteni, mi bajt csinál az, ha az államvasuti tisztviselők talán egy miniszterjelöltet nem akarnak megtenni elnöknek. Szőts Pál: Miniszter nem is megy! Lengyel Zoltán : Hát kérem: a minisztereket és igazgatójelölteket, mert azok is vannak. (Derültség) Nem akarnak ők semmi külön dolgot, csak olyan szövetséget, mely meg van az osztrák államvasutaknak. Avagy Ausztriában nagyobb szabadságot élveznek az emberek, mint a liberális Magyarországon ? (Felkiáltások: De mennyire !) Ez az önök liberális politikája, hogy sztrájkba kergetik az embereket azért a szabadságért, melyet Ausztriában élveznek és melyet Magyarországon most akarnak elérni ?
