Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-421

421. országos ülés 1904 Zboray Miklós: Atyai szeretet! Kecskeméthy Ferencz: Humánus bánásmód! Lengyel Zoltán: A budafoki állomásról öt­száz ember jött — vagy, ha nem is annyi, há­romszázan voltak — a »Fecske« hajón. Ezeket megvárta a rendőrség a budapesti állomáson és ötvenes csoportokban négyszögben közrefogva, bevitték őket a Zrinyi-utczai palotába, a mely­nek udvarában reggeltől estig tartotta őket; egyenkint, két rendőr közé fogva, vezettették be őket és egyenkint vették fel a jegyzőkönyvet és a mig mindegyikkel fel nem volt véve a jegyző­könyv, addig valamennyiöket ótlen-szomjan ott tartották. Molnár Jenő: Ellenben egyetlen embert nem tudtak elfogatni! Dienes Marczit szökni engedték! (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Gabányi Miklós: Khuent pedig megtették a király mellé miniszternek! Okolicsányi László: A vesztegető jó ide miniszternek! (Zaj. Elnök csenget.) Lengyel Zoltán: Mi már reggel megmon­dottuk, hogy az orvoslás módja nagyon egy­szerű, nagyon olcsó és nagyon kényelmes. A kormánynak vissza kell vonnia rendeleti intéz­kedését, megszüntetni a büntetéseket, a gyűlé­seket engedélyeznie kell; a kormány küldje ki a maga képviselőjét; hallgassa meg a panaszo­kat, adjon nekik méltányos választ és a sztrájk nem üt ki, illetőleg, a mely részben kiüt, ott meg is fog szűnni. Mitt tett akkor a t. mi­niszterelnök ur és Hieronymi Károly t. mi­niszter ur, a ki itt az obstrukczió idejében a higgadt és okos beszédekkel tündökölt és batott ránk? Ott a tanácskozáson és itt a nyilvános­ság előtt 80.000 emberre minden megkülönböz­tetés nélkül azt mondta, hogy félig művelt vagy egészen műveletlen tömeg; műveletlen emberek stb. A t. miniszterelnök ur pedig példa statuá­lásáról és más egyébről beszólt, azt hivén, hogy itt egy parlamenti ellenzékről van szó, a mely­lyel szemben a múltban hasonló eszközöket akart igénybevenni, és nem gondolván meg, hogy a midőn 80,000 embernek ilyen helyzeté­vel szemben üszköt dob abba a mozgalomba, akkor az egészet lángra lobbantja, az ország­nak és nemzetnek helyrehozhatatlan károkat okozhat, (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon,) Nem képzelek sehol a világon olyan minisztert és miniszterelnököt, a ki a dolgok ilyen állása mellett olyan beszédekkel állott volna elé (Fel­Máltások a bal és a szélsöbaloldalon: Uqy van! Könnyelműség!) és fenegyerekeskedett volna a nélkül, hogy a kérdést ismerte volna és annak a megoldására nézve egyetlenegy hajszálnyi javaslattal rendelkezett volna. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A harmadnapja most, hogy a t. miniszterelnök ur egyet gondolt, kiküldte megbízottját hívatlanul és czim nélkül, de kö­tött marsrutával, de nem azért, hogy engesztel­jen, nem is azért, hogy büntessen, hanem, hogy április 22-én, pénteken. 211 mégis valamelyes módja ejtessék az ügy rende­zésének. A vasutasok bizottságának meghívása foly­tán szerencsés voltam azon a konferenczián egész nap jelen lehetni, és én konstatálom, hogy a t. kormány (Halljuk! Halljuk!) a helyzet szaná­lására egyetlenegy módot sem ajánlott. Pusztán csak arról volt szó, hogy a törvénytelenségeket megszüntetik. Megmondottam akkor, hogy a dolog gyökere sokkal mélyebben van; a sztrájk elő volt készítve: Sarlay, Turcsányi és Faludy felfüggesztése csak inczidensek voltak, de oka nem ez volt, hanem egész mélyen feküdt és a sztrájk egy nappal később, vagy még ugyanaz­nap este e nélkül is valószínűleg bekövetkezett volna. Megmondtam, hogy a sztrájk megszünte­tése nem lehetséges másképen, mint ugy, hogyha a dolog érdemébe mennek bele: a vasutasok bizalmát visszaállítják és nekik megnyugtatást adnak. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Holott igen t. képviselőtársam legnagyobb jóakarata és ügyessége daczára, meghatalmazás hiányában, nem volt képes semmi olyat nyújtani, a mivel megelégedhettek volna, pedig konstatálhatom, hogy órák hosszat ugy állott a dolog, hogy ha a t, kormány részéről némi engedményekkel, nyilatkozatok formájában vagy egyébként teljes megnyugtatás érkezett volna, akkor a békességet létre lehetett volna hozni. Többet mondok, este 11 órakor azzal ment el t. képviselőtársam oda, hogy egy óra múlva a békét meg lehet csinálni. A mikor azonban a kormánynak erről referál­tak és a kormány ennek alapján azt hitte, hogy ezek békülékeny emberek, akkor még annyi nyi­latkozatot sem tett, mint a mennyit tett 11 óra előtt. A helyzet tehát az, hogy az egész vasutas közönség, az utolsó emberig, szolidaritásban áll egymással, még pedig oly mérvű szolidari­tásban, hogy azt a miniszterelnök ur és a keres­kedelemügyi miniszter ur soha sem fogja meg­bontani. Ezt azonban nem hitték el. Én meg­mondtam, hogy ez a szolidaritás közös eskün, fogadalmon alapul; de nem hitte el a miniszter­elnök ur és a kereskedelemügyi miniszter, a kik nem gondolták meg, hogy ily alkalommal olyan a testületi együttérzés, hogy a ki őket cserben hagyja, az egyáltalában nem tudja, hogy mi fog vele történni; de különben ilyen eset nem fordult elő az egész idő alatt. A kormány és a miniszterelnök ur azt hiszi, hogy sikerülni fog a rendet helyreállítani és sikerülni fog a vasutasokat, vagy legalább egy részüket megnyerni a munkára és akkor ezzel aztán a másik részét valamiképen le fog­ják verni, meg fogják ijeszteni. (Ugy van! a bal­és a szélsöbaloldalon.) Nessi Pál: Ez rövidlátás ! Ugron Gábor : Erkölcstelenség ! Hock János: De mennyire erkölcstelenség [ (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) 27*

Next

/
Thumbnails
Contents