Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-417

130 • k-il'. országos ülés Í90í április 18-án, hétfőn. mellett eltörpül a czivillista, eltörpülnek a katonai többkiadások és eltörpül minden egyes más oly uj kiadási tétel, a melyet az állami élet felmerülő szükségletei maguk után vonnak, ugy hogy csakugyan döntő sulylyal a felmerülő nagy tehertöbbletek tekintetében a fizetésrendezési ügy és ez az egész fizetésrendezési akczió kell hogy a legmesszebbmenő takarékosságra indítson bennünket minden téren, a hol csak lehetséges, mindaddig, a míg háztartásunknak és bevételeinknek, remélem, beálló expanzivitása ismét abba a helyzetbe juttat, hogy valamit tehessünk. (Helyeslés a szélsöbaloldálon.) Azt az igazságot ne palástoljuk tehát el, hogy a magyar állam növekedő terheinél ezen teheremelkedésnek túlnyomó nagy része, ezen tehernövekedésnek oroszlánrésze a fizetésrendezési akczióból származik. (Ugy van! a jobboldalon.) Már most, a mint igen jól méltóztatnak tudni, a kormánynak kiindulási pontja a fizetésrendezést illetőleg az volt, hogy teljesen egyenlő elbánásban részesitsük a vármegyei tisztviselőket a kinevezett állami tisztviselőkkel. Abból az alapelvből indultunk ki, hogy miután a vármegyei tisztviselők épen olyan állami közügyeket végeznek, legalább túlnyomó részben, mint a kinevezettek, sőt miután a legkardinálisabban, legeminensebben az államnak fenhatóságával összefüggő adminisztratív ügyeket épen a vármegyei tisztviselők intézik, sem az általuk intézett ügyeknek belső természete, sem az általuk megszerzendő kvalifikációban rejlő bárminő különbség nem teszi indokolttá azt a nagy eltérést, a mely anyagi viszonyaikban fennáll, tisztán azon — hogy ugy fejezzem ki magamat — külső körülménynél fogva, hogy alkalmaztatásuknak módja más. És engedje meg nekem a t. ház, hogy hozzátegyem azt is, hogy egy ilyen különbség tételére nem forgott fenn ok az általuk teljesített munka kvalitása szempontjából sem. Mert a mi közigazgatásunknak vannak, és bárhogy iparkodjunk is azokat javítani, hosszabb időn keresztül lesznek is súlyos bajai. Ez a dolog természetében fekszik. Ha meggondoljuk azt, hogy a nyugatos középeurópai régi kulturállamok évszázadok következetes munkája által építették fel a modern állam közigazgatási gépezetét, hogy az az átmenet, a mely a patrimoniális viszonyokból és a hűbériséggel kapcsolatos viszonyokból a modern közigazgatásba megtörtént, számos generáczió következetes munkájának a gyümölcse volt, mi pedig egy ugrással, minden előkészítés nélkül, a nélkül, hogy törvényeink a lassan fejlődő élettel szerves kapcsolatban fejlődhettek volna ki, és a nélkül, hogy tisztviselői karunk generácziőról - generáczióra tanulhatott volna bele a modern közigazgatás feladataiba; mi, mondom, ezen szükségesszerű előfeltételei nélkül a jó közigazgatásnak egyszerre egy ugrással estünk bele, mondhatnám, a káoszból a modern állam összes feladatainak teljesítésébe: akkor nagyon természetes, hogy itt a közigazgatásnál igen számos gyarlóság, hiányosság és hiba mutatkozik, a melyeknek kiküszöbölése és közigazgatásunknak a nyugateurópai államok közigazgatásával teljesen egy színvonalra hozatala csakis évtizedek következetes munkája által lesz lehetséges. De ezek a hibák azután egyaránt mutatkoznak ugy a kinevezett, mint a választott tisztviselőknél (Ugy van! jobb felől.) és én mindig a legnagyobb méltatlanságnak tartottam, a midőn a magyar közigazgatás bajait elsősorban az u. n. megyei rendszerrel, az u. n. megyei gazdálkodással akarták összeköttetésbe hozni és ha bizonyos gúnyos fölénynyel beszéltek azon körök, a melyek a kinevezett tisztviselők közigazgatásával vannak szorosabb kapcsolatban, a választott tisztviselők felől. (Általános helyeslés.) Jó tisztviselő van ugy az egyik, mint a • másik kategóriában, t. képviselőház. Az általános színvonal tekintetében pedig azt hiszem, hogy a választott tisztviselői kar is megüti a kinevezett tisztviselői karnak a mértékét. (Helyeslés.) Ebből azután önként folyik az a további következtetés, hogy az anyagi helyzet terén igyekezzünk teljesen egyenlősíteni a viszonyokat, igyekezzünk ugyanabba a helyzetbe juttatni a vármegyei közigazgatási tisztviselőket, mely helyzetet az állam adhat a maga kinevezett tisztviselői számára. És én nem tehetek róla, t. ház, de azt hiszem, hogy ezt a kérdést állandóan és ezen elvi álláspontnak állandó érvényre emelésével nem lehet másként megoldani, mint a hogy a törvényjavaslat kontemplálja, t. i. ugy, hogy ne ad hoc állítsunk fel egy fizetési sémát a megyei tisztviselők számára, a melylyel ma talán helyreállítjuk az egyensúlyt a kinevezett és választott tisztviselők között, de a hol azután minden egyes módosítás, a mely az állami tisztviselőknél esetleg életbelép, ismét ezen egyensúly megzavarására vezetne; hanem ha azon elvi álláspontra állunk, hogy a választott tisztviselőket ugyanazon fizetési osztályokba illesztjük bele, a melyek a kinevezett tisztviselőkre fennállanak. (Helyeslés a jobboldalon.) a mikor azután minden olyan intézkedés, a mely javitólag hat a kinevezett tisztviselők helyzetére, ipso jure hatálylyal bír és alkalmazandó a választott tisztviselőkre is. Ezzel van ez a kérdés egyszer mindenkorra eldöntve; ezzel van a vármegyei tisztviselők régi alapos sérelme elvi alapon állandóan orvosolva. (Igaz! Ugy van! a jobbóldalon.) És különösen fontos ez a kérdés most, t. képviselőház, a midőn az állami tisztviselőknek fizetési kérdése bizonyos átmeneti helyzetben van. Akkor, a midőn vállalkoztunk a kormányzás átvételére és láttuk fizetésrendezéssel kapcsolatos pénzügyi kérdéseknek súlyos horderejét, akkor jeleztük azt, hogy rekonszideráczió tárgyává fogjuk tenni a benyújtott fizetésrendezési javaslatot és megvallom, hogy nekem legalább