Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-417

4Í7. országos ülés 190í április 18-án, hétfőn. 131 eredeti egyéni nézetem az volt, hogy egyfelől az 1903-ik évi költségvetésben rendelkezésre álló összeget használjuk fel valamely teljesen ideiglenes jellegű, ad hoc pótlék kiutalványozására, másfelől igyekezzünk a -végleges reformot is megcsinálni minél előbb, de azokkal a levonásokkal, a melyek nélkül a felelősséget magunkra vállalni nem tudtuk volna. A dolognak alapos feldolgozása és tanulmányozása közben azonban a kormánynak ez az álláspontja, mint a tényekből látni méltóztatik, némileg és azt hiszem, a tisztviselői kar jogos igényeinek javára, módosult. Módosult t. i. annyiban, a mennyiben mi azokat a megtakarításokat, a melyekre ma feltétlenül szükség van, beleillesztettük egy átmeneti, ideiglenes rendezésbe, t. i. kiszakítottuk a Széli-kormány javaslatából azokat a pontokat, a melyeket azonnal végrehajthatóknak tartottunk és azokat, mint ideiglenes rendezést, törvényhozási felhatalmazás alapján hajtottuk végre, ugy hogy az igy adott pótlékok a nyugdíjba beszámíthatók és ez a rendszere a pótlékoknak marad majd érvényben mindaddig, a mig a végleges törvény meg nem alkottatik. Ezzel, t. Ház, egy bizonyos időt, nem akarom mondani hosszú időt, de bizonyos időt nyertünk a végleges rendezésre. Mert a tisztviselői kar végkép megkapta mindazon előnyöket, melyeket most meg tudunk neki adni; tehát rá nézve a dolog maga égető sürgősségét legalább nagy részében elvesztette és igy módunkban áll az, hogy a legnagyobb energiával oda törekedjünk, hogy az a végleges rendezés, a mely aztán következik, különösen a tisztviselők anyagi dotáczióját illetőleg, beváltsa mindazon ígéreteket, — vagy legalább is lehetőleg kevéssé térjen el azoktól — a melyek a Széll-kormány javaslatában le vannak fektetve. (Helyeslés jobbról és a középen.) Egy tekintet erre az ideiglenes rendezésre megmutatja, hogy itt a kormánynak más számítása és reménye nem lehetett. Hiszen csak mint legkevésbbé is véglegesnek tekintett dolog, valóban a legsúlyosabb kritikát érdemelné az a rendszer, a melyet követtünk és a mely minden fizetési osztályban üresen hagyta a felső fokot, tehát azt a lépcsőzetet, a melynek harmonikusan kellene végigmenni, minden egyes osztályban egy űrrel, egy hiánynyal zavarta meg. Ez a körülmény maga hangosan utal arra, hogy itt a kormány nem állhat meg, nem is akar megállni és a mint az ország pénzügyi helyzete megengedi, ezt az ürt, ezt a hiányt be kéli töltenie. (Helyeslés.) Ily körülmények közt különös fontossággal bír a vármegyei tisztviselőkre is az, hogy mindaz, • a mi a jövőben a kinevezett tisztviselőkre nézve történik, érvényesüljön ő rájuk nézve is. Természetes, hogy arra nézve, hogy ez mikor fog történni, komoly ember prekluziv terminusba egyáltalában nem mehet be. Ez függ az állami pénzügyek fejlődésétől, a bevételeknek mikénti fejlődésétől, az általános közgazdasági helyzet alakulásától, de függ másrészről az állami kiadások mikénti fejlődésétől is — és csak ismételhetem a legnagyobb nyomatékkal azt, a mit már ismét és ismét kijelentettem a legközvetlenebbül érdekelt köröknek, azon tisztviselői köröknek, a kik ebben a kérdésben megkerestek — nagyon nagy részben függ magától a tisztviselői kartól, mert az, hogy a kormány mikor veheti magának a bátorságot és mikor vállalhatja a felelőséget, hogy az államnak egy ilyen ujabb megterhelését ajánlja a törvényhozásnak, igen nagy részben, majdnem elsősorban attól függ, hogy segítségünkre jön-e a tisztviselői kar azon törekvésünkben, a melylyel az ország egész adminisztráczióját egyszerűbbé, gyorsabbá és ez által olcsóbbá kívánjuk tenni, a melylyel azt a lavinaszerű szaporodását a tisztviselői létszámnak, (Ugy van!) a melyet tapasztaltunk, meg akarjuk állítani és ebben a tekintetben biztosítékokat tudunk a nemzetnek nyújtani. (Igaz! Ugy van! jobbról és a Mzépen.) Érre az akarat meg van bennünk, de hogy ez az akarat eredményt érjen el, szükséges, hogy ennek tudata áthassa az egész tisztviselői kart, (Ugy van! Ugy van!) mert ha valami, ez egy olyan tevékenységi kör, a melyen egy szolgálati ág élén álló vezető férfiú a legkíméletlenebb erélylyel sem érhet el semmit, ha ezt a szellemet, ezt a törekvést nem tudja beleoltani, belevinni az egész testületbe. Ismétlem, a tisztviselői kar melynek az állami gépezet minden fokozatán segítségünkre kell jönni ebben az első sorban az ő érdekében teljesítendő munkában. (Helyeslés jobbfelöl.) Már most, t. képviselőház, az a lépés, a melyet a vármegyei tisztviselők most tesznek, semmivel sem több, mint utóiérése az állami tisztviselői karnak. Hallottam, gondolom, ma is valamelyik t. képviselőtársamtól azt az észrevételt, hogy : íme az állami tisztviselők helyzetét nem rendeztük törvényben és a vármegyei tisztviselői, karét már törvénynyel rendezzük. Engedelmet kérek, itt bizonyos tévedés van. Mert hiszen a rendezésnek két integráns alkatrésze van: a státus-rendezés és az illetmények megállapítása. A vármegyei tisztviselőknél a státus-rendezésnek, ha egyáltalában az egyenlő elbánás elvére helyezkedünk, meg kellett történnie most, ugy a mint az megtörtént 1893-ban az állami tisztviselőkre nézve. A mit mi most ebben a tekintetben a vármegyei tisztviselőkre nézve megteszünk, semmi egyéb, mint a mi az állami tisztviselőkre nézve az 1893 : IV. t.-czikkben megtörtént. A mi pedig az illetmények kérdését illeti, ott egyenesen azt mondja ki a törvény, sem többet, sem kevesebbet, hogy illetményeik ugyanazok a megyei tisztviselőknek, mint az állami tisztviselőknek, nagyon természetes tehát, hogy itt is csak odáig jut a megyei tisztviselő anyagi helyzetének rendezése, a meddig az állami tisztviselőre nézve az eléretett. Persze itt kisebbnagyobb eltérések óvhatatlanul mutatkoznak. 17*