Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-417

kii. országos ülés 190í április 18-án, hétfőn. 127 Méltóztatnak tehát látni, hogy, távol minden támadási szándéktól, jóakarattal egy eszmét vetek fel a t. képviselőház tanácskozásainak objektuma gyanánt, a mely méltó arra, hogy megszívleltessék, mert ellenkező esetben óva intem az országot, hogy ugy ne járjon, a mint Budapest székesfőváros törvényhatósága járt, a hol rosszabb helyzetbe kerültek a tisztviselők a fizetésemelés után, mint a minőben azelőtt voltak. Egyebekben, pártom álláspontjához hozzájárulva, a részletes vita során felmerülendő indítványok elfogadásától feltételezetten hozzájárulok, (Helyeslés a széhobáloläalon.) de kérem a t. miniszterelnök urat, hogy vegye megfontolás alá ezen általam emiitett momentumokat. Nem fektetek súlyt arra, hogy a t. miniszterelnök nekem most rögtönözve válaszoljon; sokkal szivesebben veszem, ha akár az 1. §. részletes tárgyalásakor, akár pedig akkor, a midőn az időt erre alkalmasabbnak véli. ezen kérdésre nézve az igazságügyminiszter úrral és a kormány többi tagjaival, esetleg a párt tagjaival való beszélgetés után is, állást fog foglalni, mert őszintén mondom: nem akartam egyebet, mint használni, azon tapasztalatok révén, a melyeket az életből merítettem, Ajánlom indítványomat megszívlelésre. (Helyeslés a szélsobaloläalon.) Rátkay László jegyző: Holló Lajos! Ho!ló Lajos: T. képviselőház! (Halljuk!) Részemről a javaslattal szemben pusztán néhány, konkrét kérdésre vonatkozó megjegyzésre akarok szorítkozni. Első megjegyzésem az, hogy a mint a bíróságoknál igen helyesen fejlődött ki az a szokás és az a törvényes intézkedés, hogy az illető bírói alkalmazottak magasabb funkezióval kapcsolatos állásra való kinevezés nélkül is elérhetik azt, hogy egy magasabb fizetési osztályba neveztessenek ki: épen ügy kívánatos volna, hogy ugyanez az intézkedés & vármegyei tisztviselőkre nézve is behozassék. Én, mint bizonyára mindenki, azon véleményben vagyok, hogy a bírói funkczió különösen megbecsülendő és honorálandó ténykedéssel jár, azonban a közigazgatási pályán lévők működésének fontosságát sem tagadhatjuk és azok iránt való elismerésünket sem vonhatjuk meg. Kérdem már most: hogyan lehetséges az, hogy egy törvényszéki elnök elélheti az V. rangosztályba való előléptetést, ellenben egy alispán, a kinek működéséhez a reprezentáczió kötelezettsége és mindenféle egyéb ténykedés van fűzve, sohasem juthat ugyanolyan magas rangfokozatba, mint az ő megyéje területén működő törvényszéki elnök ? Ugyanez a helyzete a többi osztályokba sorolandó más magasabb közigazgatási tisztviselőknek is. A főszolgabíró nem juthat oly magas rangba, mint az ő járásában működő járásbirő, a ki, a mint tudjuk, elérheti a kir. táblai biró rangot is. Ezek olyan hézagai a törvénynek, a melyeket a javaslatnak a bizottsághoz pótlás végett való visszaküldése utján esetleg korrigálni lehetne. Másik kifogásom a 10. §-nak azon intézkedésére vonatkozik, hogy a vármegye nem adhat tisztviselőjének olyan pótlékot és az illető személyéhez fűződő o'yan fizetést, a mely az illető tisztviselő nyugdijába beszámítandó. Azt gondolom, hogy az illető vármegye maga fogja elbírálni az egyes tisztviselők működésére vonatkozó körülményeket, s egy ilyen általános törvény sohasem lesz arra alkalmas, hogy minden egyes vármegyére nézve különleges intézkedéseket állapítson meg. A vármegyének teljesen meg van az a joga, hogy tisztviselőit, ha akarja, pótló fizetésekkel is ellássa, a mennyiben ez a törvényes formák között lehetséges és ezen pótló fizetések a vármegye által fizetendő nyugdijakból nem vonhatók le és nem vonandók le; az államnak ezt nem is áll jogában tenni, mert a mint tudjuk, itt nem állami nyugdíjról, hanem vármegyei nyugdijalapról van szó, a vármegyének tehát ennek következtében jogában áll az illetőnek nemcsak szolgálati ideje alatt, hanem későbbsn, a nyugdijállományban is, ezen összegeket kifizetni. Ez volna második észrevételem. A harmadik megjegyzésem, a melyre nézve konkrét indítványt is vagyok bátor tenni, a fővárosban székelő vármegyei tisztviselőkre vonatkozik, a kikre nézve a törvényjavaslat egyenesen sérelmes. Minden közigazgatási ágban és a bíróságokra nézve is a törvény különbséget tesz a vidéken székelő és a fővárosban székelő tisztviselők között. Ez a megkülönböztetés nem az illető tisztviselőnek nagyobb hatáskörére, tekintélyére vonatkozik, hanem egyszerűen a fővárosban uralkodó drágaság folytán válik szükségessé. Ha más tisztviselőkre nézve a törvény ezt a körülményt méltányosan figyelembe veszi, ugy egészen helyes és szükséges, hogy a fővárosban székelő vármegyei tisztviselőkre is tekintettel legyen, mert e törvényjavaslat egyszerűen azt idézné elő, hogy a pestvármegyei tisztviselők az eddigi állapotokhoz képest hátrányosabb helyzetbe kerülnek. Ezek azok a rövid észrevételek, melyeket a javaslattal szemben tenni szükségesnek találtam. Én a magam részéről sem tartom helyesnek, hogy ilyen részletkérdésekkel oldassák meg a közigazgatás reformjának nagy kérdése. Ezeket természetesen nagy összhangban, nagy szervezetben, nagy rendszerben kellene megoldani, ám ha már arra a térre léptünk, hogy az illető tisztviselőknek elsősorban is anyagi helyzetén segítsünk, helyes, ehhez mindnyájan szivünkből hozzájárulunk, méltányosnak tartjuk, de akkor legalább azon hézagokat, hiányokat oszlassák el, melyek ezen törvényben fenforognak. Magam részéről bátor vagyok a következő indítványt benyújtani: »A fővárosban székelő vármegyei tisztviselők fizetésének megállapítása az itt uralkodó drágaságra való tekintettel eszközlendő. Ez okból utasitta tik a közigazgatási bizottság, hogy