Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.
Ülésnapok - 1901-417
116 4I7. országos ülés 190í április 18-án, hétfőn. reformról beszélünk, azt mindig ugy érti, hogy ebből adóemelés lesz, mert a nép körében megcsontosodott az a vélemény, hogy midőn azt kérdik tőle : mi a politika, erre azt mondja: uri hunczutság, Kötelességünk, a mennyire lehet, ezt a téves nézetet eloszlatni, és ha a kormány is ugy gondolkozik, akkor az adóreform kérdésénél meg kell mutatni, hogy azt nem ugy értjük, hogy az financziális emelésre fordíttassák, hanem ugy, a mint azt az egész európai művelt világ érti, hogy a gyengébb emberek: a kisiparosok, a kis földmivelők vállairól levegyük a terhet. (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldahn.) Mert igazságtalan és Európában páratlan rendszer az, hogy az a kisiparos aránylag ép annyi adót fizet, (Felkiáltások balfelöl: Többet. 1 ) sőt többet, mint egy nagy gyáros, vagy az a kis földmivelő egy pár hold földje után aránylag ugyanannyit, mint az ezer holddal biró nagybirtokos. Ez az, a mit mi a reform alatt értünk, s azt kívánjuk, hogy ez a méltányosság, az igazság, az emberiesség szempontjából megvalósittassék, (Helyeslés balfelöl.) Fel nem tehetem, hogy a XX. században lehet Magyarországon kormány, a mely ne ezen értelemben kísérelné meg az adóreform végrehajtását, mert akkor itt vagyunk mi, s a mi kötelességünk fog lenni, szembeállani egy ilyen tervezettel, és midőn intézményeink kiépítését minden irányban elősegíteni akarjuk, kötelességünknek fogjuk ismerni az adóreformnál is kifejteni azt az erőt és azt az ellentállást, a melyet egy esetleges rossz tervezet ellenében alkalmazni kell. Ezzel végeztem azon kérdéssel, hogy miért fogadom el ezt a javaslatot. Most rátérek arra, a mit mondtam, hogy lényegében elfogadom, de sem kivitelében, sem szervezetében abboz nem járulok. Én azt egy elhamarkodott műnek tartom. A kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vármegyei és községi alkalmazottak fizetése emeltessék, s akkor hirtelenében kellett megkészíteni a tervet. Itt áll előttünk. Hogy el nem vetem, ezt azért teszem, mert a mi jó van benne, azt nem akarom elodázni. Ugy vagyok vele, mint az a bányász, a ki aranyat keres és ólmot talál, azt sem veti el. Igyekszem majd a részleteknél javítani, a mennyire lehet, bár tudom, hogy a kormányok a részletekben nem igen szoktak engedni. De indokolom, hogy miért tartom ezt szervezetileg hibásnak. Az előttem közvetlen szóló már rámutatott a javaslat több tévedésére és több olyan dologra, a mely a^ közönségben félreértésekre adhat alkalmat. Én az intézményeket ugy tekintem, mint egy-egy önálló pillért. Francziaország uniformirozta magát, államhivatalnoki intézményt állapított meg és ezt az elvet az egész vonalon végrehajtotta. Nálunk az adminisztráczió a megyei önkormányzaton épült fel. Azt még értem, ha valaki azt mondja, hogy az önkormányzati szervezetet elveti és mindent uniformirozni akar; de a mikor valaki azt mondja, hogy az önkormányzati szervezetet meghagyja és csak egyes részeiben tesz olyan intézkedéseket, a melyek azzal lényegében ellenkeznek, akkor igazat kell adnom az előttem szólónak, a ki azt mondta, hogy ebben a törvényjavaslatban csak ideiglenes intézkedést lát, mert ennek nyomán következni fog az önkormányzat mégsemmisitóse. Miután én az önkormányzatnak vagyok hive, nem helyeselhetek olyan intézkedést, a mely az ellenkezőt czélozza. Hiszen a kormány rendezhette volna a vármegyei tisztviselők fizetését, a nélkül, hogy ilyen uniformisba bujtassa, fizetési osztályokba oszsza be a tisztviselőket. Ez a beosztás olyan, mint a Prokrustes-ágy, belegyömöszölik a vármegyei tisztviselőket. Hiszen már az előttem szóló rámutatott arra, hogy milyen méltánytalan az, hogy az alispán örökéletig ugyanabban a fizetési osztályban marad, holott a törvényszéki elnök számára nyitva van a felsőbirói pálya is. Ott van azután a főszolgabíró ; azt is uniformirozzák, beteszik a nyolczadik fizetési osztályba, pedig a főszolgabíró a mi önkormányzatunk mellett egyik legfontosabb oszlopa a közigazgatásnak. Itt az indokolásban olvasok egy századokra nyúló visszatekintést, a mely elmegy odáig, a mikor még a vármegye katonai szervetet volt, a mely azután átalakult közigazgatási szervezetté, melyről azonban azt mondja, hogy ezek az adminisztrácziónak^ közegei nem voltak. Dehogy nem voltak. Épen a szolgabírói intézmény megállapításában nyilvánult ez, a mely tehát Magyarország önkormányzatának, mondhatni, legelső kiindulási pontja. A vármegyékben még körülbelül mindenütt ugyanazon felosztásai találhatók a szolgabírói állásoknak, a melyek 5 vagy 6 századdal ezelőtt megállapi ttattak. A szolgabíró akkor is az volt, a mi ma: kerületének főnöke, több-kevesebb község volt alája rendelve. E szolgabirákat nem lehet a fizetési osztályban melléjük kerülő más állami tisztviselőkkel összehasonlítani. A főszolgabírói hatáskör mintegy impérium, az egészen más, mint egy büróban dolgozó segédtitkár vagy más, különben érdemes tisztviselő munkaköre. A főszolgabíró a maga járásában az állami tekintélyt képviseli. Már most őt egy ilyen fizetési osztályba való sorozással a nagyközönség előtt mintegy degradálni, állását leszállítani, ez sem az állam, sem az önkormányzat jól felfogott érdekével össze nem egyeztethető. Nem mondom, hogy a főszolgabírónak ne adják meg a megfelelő fizetést; de ezek az állások ilyen fizetési osztályba azért nem sorozhatok czélszerűen, mert ez nemcsak az állásnak a tekintélyét, hanem annak hagyományszerű jellegét is érintené. A fizetésemelést javaslatba lehetett volna hozni az uniformirozás, a Prokrusztes-ágyba való szorítás nélkül is, a mely csak félremagyarázásokra ad alkalmat.
