Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-417

417. országos ülés 19üí április 18-án, hétfőn. 115 folytán, a mely ezen ügyben felvilágosítást az országnak soha nem adott, máig sem ad. Ily viszonyok között, midőn a nagyközönség értesült arról, hogy az államnak mily óriási felesleg hevételei vannak, a melyek mind a fenforgó viszonyokhói származtak, főleg pedig a fogyasztási adók felemelése folytán, tehát mind teljesen törvényesen állottak elő, akkor háromféle áramlat indult meg az országban ennek következtében. (Halljuk! Halljuk!) Az első áramlat volt az a követelés, hogy előállott most már a helyzet arra nézve, hogy a kormány kényszeríttessék az adóreformnak haladéktalan behozatalára. Ez az áramlat teljesen méltányos, helyes és jogos volt. E padokról hangoztattatott, de a kormány is előterjesztéseket tett ez irányban. Még a királyi trónbeszédben is felhozatott, a kormány a költségvetéseknél mindig előterjesztette, hogy az adóreformra vonatkozó intézkedései ilyen meg ilyen stádiumban vannak. Azonban évről-évre elmaradt e reform és ma sem tudjuk, hogy mint áll. Ez volt az első áramlat, a mely azon okból támadt az országban, a mint emiitettem, hogy az állam bevételei tetemes fölöslegekkel zárultak. A másik áramlat volt azután, a mely kifejlődött, az állami tisztviselők és egyáltalában az ország intézményei keretében működők fizetésének javítása kérdése. Ez is méltányos, helyes és jogos alapon nyugszik, mert nagyon természetes, hogy ha mi attól az állami alkalmazottól azt kívánjuk, hogy szolgálatát teljesítse és egész életét annak az ügynek szentelje, a melynek vezetésére hivatott, akkor meg is kell adni a módot ugy, hogy az egyéb tekintetekre a törvény végrehajtásánál ne legyen, hanem éljen annak a hivatásnak, a melynek rendelve van. Jogos, igazságos, helyes és méltányos követelés ez is. Én, midőn arról van szó, hogy intézményeink hiányait javítsuk, mindig a javítók közé állok, mert én azt tartom, hogy az ország intézményei azok a pillérek, azok az oszlopok, a melyeken az állam nyugszik. Azoknak oly szilárdaknak, alapjuknak oly rendithetetlennek kell lenniök, hogy azok az állam egész terhét elviseljék, mert ha nem igy áll a dolog, ha rozoga, romlott, ha korhadt az alap, akkor az egész állam gépezete bizonytalan mindig és bizonytalan helyzetben van az ország is. Én tehát, t. képviselőház, midőn ezen áramlat megindult és láttam azt, hogy a t. kormányok és az a többség, a mely a háta mögött áll, makacsul hallgat arra nézve, hogy követelje az adóreformot, a melyet elsősorban kellett volna végrehajtani, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) akkor megálltam és gondolkodóba estem, inert a harmadik áramlat is megindult és ez az áramlat Bécsből jött, a hol látván azt, hogy ilyen dús többletek folynak be az államkasszába Magyarországon, ő is előállott az ő feneketlen zsákjával és a már évek óta hangoztatott uj ágyukra, uj hadihajók építésére, a mi. száz meg száz milliókat, a hadilétszám felemelése által, a mely ismét kiszámíthatatlan milliókat fog elnyelni, kért pénzt. Midőn ezen áramlatot láttam, gondolkodóba estem és miután láttam, hogy a kormány és a többség az első áramlatnak nem tett eleget, hanem huzzahalasztja a dolgot és mi képtelenek vagyunk kisebbségünknél fogva a kormányt odakényszeriteni, hogy az adóreformtervezetet feltétlenül és sürgősen hajtsa végre; miután láttam, hogy a bécsi áramlat ránk nehezedik, a többség hajlandó annak fejet hajtani: egy pillanatig sem haboztam, hogy hozzájáruljak ahhoz az áramlathoz, a mely intézményeinknek kiépítését, állami alkalmazottainknak, tisztviselőinknek fizetésjavitását czélozza, mert tudom, hogy ezek az összegek nem fognak kimenni az országból. Az a 15—20 millió korona nem megy sem az angol bankba, sem a bécsi bankba, de még a vidéki takarékpénztárakba se, mert az a tisztviselő azt évről-évre, a mint kapja, el is költi és igy az pénzforgó tőke lesz az országban, a mely visszamegy oda, a honnan származott: az adózók zsebébe. (Ugy van! balfelöl.) Ez indokolja az én álláspontomat, hogy e viszonyok közt én is hozzájárulok e fizetésjavitási törvényjavaslathoz. Hozzájárultam az állami hivatalnokokéhoz, hozzájárulok most a megyei tisztviselők fizetésének javításához is, sőt még kívánom, hogy a városi tisztviselők fizetésének javítására is történjék intézkedés. Ha pedig valaki azt kérdi: vájjon nem fog-e az állami költségvetés momentán meginogni, válaszom az, hogy nem, meri ime, az 1902. évi zárszámadások folytán 40—50 millió korona többlet van ma is. Mindössze is az lesz ennek a következménye, hogy ellenállhatunk a feneketlen katonai követelményeknek, a melyek a pénzt kiviszik hazánkból, de vissza nem hozzák és még azt sem engedik meg, hogy ennek fejében fontos állami intézményünknél, a hadi intézménynél kultúránkat, nyelvünket érvényesítsük. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Azt gondolom, t. képviselőház, hogy ezen álláspontom oly igazolt, hogy az ellen sem az ország, sem az adózók, sem a költségvetés szempontjából ellenvetést tenni nem lehet. (Ugy van! balfelöl.) Az adóreform követelménye még mindig fenforog és ha majd a költségvetés tárgyalásának ideje itt lesz, módunkban lesz ez irányban a legbehatóbb tárgyalásokat folytatni és kényszeríteni a kormányt, hogy az ország és az adófizető közönség irányában fenforgó ezen tartozását lerója. B. Kaas Ivor: Félek tőle, adóemelés lesz belőle. (Derültség. Felkiáltások: Már rímel is!) Szederkényi Nándor: Fájdalom, az a nézet, a melyet közbeszóló barátom nyilvánított, fenforog az egész országban és csak azt mutatja, hogy a kormány nem ugy teljesiti kötelességót, a mint kell, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) és irányában bizalmatlan a közönség, s midőn adó15*