Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.
Ülésnapok - 1901-416
104 Uí6. országos ülés Í90i kétszeresen felemeltetett, csak tisztán járásorvosi teendőket végezzen, addig a másik megyében megeDgedik, hogy az a járásorvos, miután a körorvosi állást nem sikerült betölteni, a körorvosi illetméDyek élvezetével kapcsolatosan a körorvosi teendőket is elvégezze. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ebből is látszik, t. ház, hogy nem helyes az, a mit annak idején a közigazgatási bizottságban a t. miniszterelnök ur mondott, hanem épen azért, mivel most a tisztviselői fizetéseket egységesen rendeztük, szükséges, hogy törvényhozási utón is körülirassék a tisztviselők inkompatibilitásának kérdése, hogy ez a kérdés is egységes elvek alapján legyen megoldva. Nem akarom én a megyei tisztviselőket annyira korlátozni cselekvési szabadságukban, hogy az a közügynek s a közérdeknek ártalmára legyen, hanem igenis meg akarom szorítani oly irányban, hogy működésük ép a közügynek s a közérdeknek hasznára válhassak. (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! Még csupán egy körülményt vagyok bátor felemlíteni, (Halljuk!) a mely fontos tényezőt képez azon elhatározásunk tekintetében, hogy ezen törvényjavaslatot csak általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául is elfogadjuk-e s ez a magyar nemzeti szempontokra vonatkozik. Tudjuk azt, hogy középosztályunk teljesen elpusztult és hogy a hivatalnoki pálya középosztályunk megélhetésének mentsvára lett. így tehát a hivatalnoki kart lehet ma már a középosztálynak tekinteni és épen azért a magyar nemzet és a magyarság szempontjából szükséges, hogy ennek a most már középosztálynak nevezhető hivatalnoki pályának megerősítéséről és fentartásáról gondoskodjunk. (Ugy van! balfelöl.) Szükséges ez még azért is, hogy a nagy tőke uralmának, térhódításának bizonyos mértékben korlátokat is szabjunk ós hogy idővel a változott viszonyok között ez a fajfentartó hivatalnoki középosztály, a régi tradicziókhoz hiveu, régi helyét ismét betölthesse s azon vezérszerepet, a melyet a múltban hivatásánál fogva a közéletben vitt, a jövőben is vihesse. (Élénk helyeslés balfdöl.) Még csak azt jegyzem meg, hogy helyeslem a törvényjavaslatnak olyan megalkotását, hogy az tisztán és kizárólag a tisztviselők fizetéseit szabályozza és semmi mást nem tartalmaz. A javaslat így természetesen nem érinti a megyei önkormányzatot, tehát csupán arról van szó, hogy fináncziális szempontból magadható-e a tisztviselők fizetésének emelése vagy nem. T. ház! Nekem épen fináncziális szempontból vannak e tekintetben aggodalmaim, bár elismerem annak helyességét és jogosultságát, hogy a megyei tisztviselők fizetésének ügyét is szabályozni kell, mert mostani csekély fizetésükből tisztességesen megélni egyáltalában képtelenek. április 16-án, szombaton. Nem mulaszthatom el, hogy ez alkalommal annak szükségét is ne hangoztassam, hogy az általam felhozott indokok folytán és mivel az államot nem felülről, hanem alulról kell felépíteni, kötelességünk, hogy ha már egyszer ilyen óriási áldozatok terére léptünk, a nép alsó rétegeiről is gondoskodjunk és épen azért van szerencsém pártom részéről a következő határozati javaslatot beterjeszteni, kérve annak elfogadását (olvassa): »Határozati javaslat. Utasítsa a ház a kormányt, hogy még ezen ülésszakban terjeszszen be és vétessen tárgyalás alá olyan törvényjavaslatot, a mely szerint az 1200 koronáig terjedő jövedelmet mint adómentes létminimumot jelöli meg.« (Elénk helyeslés a néppárton.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után) (Az elnöki széket b. Feilitzsch Arthur foglalja el.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. Előterjesztést óhajtok tenni. (Halljuk! Halljuk!) Tekintettel arra, hogy az idő már előrehaladt és a honvédelmi miniszter ur négy interpelláczióra óhajt választ adni s ezekre esetleg viszonválaszok következnek, ezenkívül pedig a mai napra két interpelláczió is van bejelentve, indítványozom, hogy a vita félbeszakításával térjünk át az interpelláczionális válaszokra. Hozzájárul ehhez a ház ? (Helyeslés.) .Ellenmondás nem lévén, a ház hozzájárul. Mindenekelőtt a honvédelmi miniszter ur fog válaszolni Gabányi Miklós képviselő urnak a három évet kiszolgált és törvénytelenül visszatartott katonák és esetleg behívandó póttartalékosok ügyében hozzá intézett interpelláczió] ára. Nyíri Sándor honvédelmi miniszter: T. ház! Gabányi Miklós t. képviselő ur múlt évi deczember 9-dikén (írom. 243) a következő interpellácziőt intézte hozzám (olvassa): »Elismeri-e a honvédelmi miniszter ur, hogy a három évet kiszolgált katonákat jogtalanul tartották vissza, reájuk szükség nem volt, hajlandó-e intézkedni, hogy a három évet kiszolgált katonák azonnal hazabocsáttassanak? Es hajlandó-e intézkedni, hogy a tervbe vett póttartalékosok ujévutáni behívása is visszavonassák?« Engedje meg a t. ház, hogy ugyancsak Gabányi Miklós képviselő urnak január 20-ikán (írom. 273) hozzám intézett másik interpellácziőját is felolvashassam. Ez így szól (olvassa): »Hajlandó-e a honvédelmi miniszter ur a szükségtelenül és törvénytelenül berendelt családos póttartalékosokat azonnal hazaengedni és rendelkezni a felett, hogy ezután több ne hivassák be?« Engedelmet kérek a t. háztól, hogy ezen két interpelláczióra, a mely egymással szorosan összefügg és a melyre nézve csak egy és ugyanazt a választ adhatom, egyszerre válaszolhassak