Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-395

48 3.95. országos ülés 190í Elnök: Holló Lajos képviselő ur kivan szólani. Holló Lajos: Én egyáltalában nem fogok olyan behatóan és azzal a szakértelemmel szólani e tárgyhoz, a melylyel igen t. előttem szólott t. képviselőtársam szólott, csupán egy ténykörülményt vagyok bátor a t. képviselőháznak tudomására hozni, a melyet bizonyára Thaly Kálmán t. képviselőtársam is tud, csak most nem hozta fel azt. . Ebben az évben a magyaroknak egy nagyszámú küldöttsége járt Rodostóban, Szádeczky Lajos egyetemi tanár és mások vezetése alatt. Erről a kirándulásról az illető tudósok több helyen irtak, igy a »Századok «-ban, a Történelmi Társulatnak pedig legutóbbi ülésén tartottak egy nagyon érdekes felolvasást, a melynek tartalma, azt hiszem, az egész ország közönségét érdekli, mert e felolvasás megjelöli a sürgősen teendő intézkedéseket. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Ezen tudósok és az ereklyék látogatói Rodostóban megjelenvén, azt tapasztalták, hogy a mi nagy hőseink lakházai még máig is állanak, az egész Magyar-utcza létezik, megvan még Rákóczi háza, ebédlőszobája, kápolnája és más helyiségei, mindezek azonban teljesen omladozó félben és elhagyatottan magánkézben vannak, ugy hogy ezeknek megmentése csak akkor volna lehetséges, ha akár a magyar társadalom, akár a magyar kormány megtenné a kellő intézkedéseket abban az irányban, hogy a magyar nemzetnek ez a Mekkája megszabadittassék az enyészettől és rombolástól. Szádeczky Lajos egyetemi tanár ur azon a véleményen van, — a mit, megvallom, én a magamévá nem teszek — hogy ugy a Rákóczi palotájából magát az ebédlőszobát, mint Bercsényinek a házából szintén egy még épen lévő szobát mindenestől el kellene hozni és a Múzeumban — legalább igy propagálja a dolgot — egy Rákóczi- és egy Bercsényi-szobát kellene alkotni. Ha másképen nem volna lehetséges, talán ez a részleges megoldás is helyes volna, ha már az ott levő emlékeket az enyészettől máskép megmenteni nem tudnók. De én azt hiszem, nem volna kegyeletes és helyes, ha ugy járnánk el, hogy mi rombolnánk tovább az ott készen levő, az ott menthető és mindenesetre reánk s az egész magyar nemzetre nézve szent ereklyét képező épületeket, a melyeknek törmelékeit, porát és minden maradványát természetesen az egész nemzet és különösen a késői nemzedékek a legnagyobb kegyelettel fogják őrizni. (Ugy van! a szélsobáloläalon.) és a hova bizonyosan évenkint számosan, a nemzetnek százezrei fognak elzarándokolni. Nem volna helyes, ha mi rombolnék széjjel még jobban, habár kegyeletes czélból is ezen fennálló emlékeket és maradványokat. (Ugy van! a szélsobáloläalon.) Nem teszek tehát ebben a kérdésben semmi pozitiv indítványt, mert azok az eszmék, a melyeket az márczias 7-én, hétfőn. előttem szóló t. képviselőtársaim már indítványokként is előterjesztettek, felfogásom szerint teljesen megoldják a kérdést, de vagyok bátor felhívni ugy a kérvényi bizottságnak, mint a kormánynak és a képviselőháznak is szives figyelmét arra a sürgős körülményre, hogy ha már ezt a kérdést ebben az évben — a mint látszik — komoly megoldás elé akarjuk vinni, kapcsoljuk be ezt a dolgot is az elintézendő teendők közé és akárminő nagy országos áldozattal is, mentsük meg^ ezen ott levő emlékeket az ország számára; (Elénk helyeslés a bal- és a szélsobáloläalon.) restituáljuk azokat és kapcsoljuk azokat mint történeti emlékhelyeket örök időkre szóló alapitványnyal a magyar nemzet történetébe. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobáloläalon.) (Az elnöki széket báró Feilitzsch Arthur foglalja el.) Elnök: Thaly Kálmán képviselő ur félreértett szavai helyreállítása czimén kért szót! (Ralijuk! Halljuk!) Thaly Kálmán: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Egy pár megjegyzésem volna azokra vonatkozólag, a miket a t. előttem szólott képviselő ur ehhez a kérdéshez fűzött. Mindenekelőtt nagy köszönettel veszem azt a hazafias czélzatot, a mely a t- előttem felszólalt képviselőtársam szavait vezette. A társaság múlt heti ülésén folyt le az az eszmecsere, a melyre a képviselő ur szavai vonatkoztak, és én megnyugtathatom az igen t. képviselő urat és a t. házat, valamint mindnyájunkat, a kiket a rodostói emlékek iránti kegyelet érzete tölt el ezen ereklyék sorsa iránt, a melyeket 1888-ban irtam le könyvemben, és a melyek azóta is nagy mértékben romladoztak, a mint azt Szádeczky tudósításaiból is láthatjuk. Akkoriban a kápolna volt a legromladozóbb állapotban és az egri érsek volt az, a ki a legnagyobb áldozatkészséggel járult hozzá ahhoz az összeghez, a melynek segélyével Rákóczi kápolnája hosszú időre helyre lett állítva, azonban az ebédlőpalota és a többi házak nagyon romladozók. Megnyugtathatom azonban a t. képviselő urakat a felől, hogy a Történelmi Társulat köréből arra nézve már megtörténtek az előkészületek, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) hogy ezek ilyen állapotban ne maradjanak; hogy ne haza szállíttassanak azok az emlékek, — ezt magam^ sem pártolom — hanem maradjanak ott, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobáloläalon.) mert széjjel is omolnának azok az épületmaradványok, ha onnan el akarnák azokat szállítani. Igenis, a Történelmi Társulat megtévén a kellő lépéseket, én most megnyugtatásul mondhatom, hogy a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur jóváhagyásával rövid idő múlva elindulhat oda az a küldöttség, a mely ezt a mentési műveletet meg fogja valósítani, a t. kultuszminiszter ur pedig