Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-395

4ÍS 395 országos ülés 19QÍ márczius 7-én, hétfőn. az ő nemzettel összeforrott egyéniségét és érdemeit csekély eró'mhöz képest az utókornak kitárni. Mert helyesen mondja előttem szóló t. barátom, hogy ó' nélküle ma nemzetül nem élhetnénk, sőt többet mondok: történetileg be tudom bizonyítani, — irtam is annak idején erről a tárgyról, — hogy ma magyar nyelv is alig zengene valahol; talán a Hortobágyon, vagy más elrejtett helyeken beszélnék ma már csak a magyar nyelvet, ép ugy, mint a csuvaszok és cseremiszek nyelvét, a melyről csak az uralaltáji nyelvtudósok tudnak, a kik azt tanulmányozzák, így járt volna a magyar nyelv is, ha Kolonics eszméje, a Gesammtmonarchie, a mely bizonyos genialiiással volt megalkotva és megkezdve, megvalósul. Abban az időben a kamarai hivatalok, po3ták, harminczadok nyelve mind német volt, csak imitt-amott engedték meg a törvényhatóságoknak a magyar nyelvet. Az alkotmányosság fel volt függesztve 1687-től József uralkodása első idejéig és hanem jön közbe Rákóczi forradalma, az a nagy szabadságharcz és halomra nem dönti örökre a Kolomcs-rendszert, ma már talán a magyar nyelv sem hangzanék, csak mint kuriózum itt-ott. De ba egyéb eredménye nem volt ennek az óriási nagy nemzeti felkelésnek, annak a nyolcz esztendei, a legnehezebb viszonyok közt és igen jeles katonai ellenféllel szemben való erőfeszítésnek, a melyhez hasonlót állandóság tekintetében a magyar nemzet sohasem birt tenni, — mert, mondom, nyolcz esztendeig kitartott, — ha egyéb eredménye nem lett volna, meglett az, hogy a bennünket, életünket, nemzetünket, fajunkat, nyelvünket elnyeléssel fenyegető összmonarchia eszméjét halomra döntötte (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és a szatmári békével a nemzeti régi alkotmányt mégis vissza bírta állítani. Igaz, hogy a szatmári békében egyéni szempontok is érvényesültek, de az a nagy egész mégis megmaradt, hogy az összmonarchiát összetörte ós a magyar alkotmány folyamatosságát visszaállította ugy, a mint Deák Ferencz akarta 1867 ben az 1848-iki törvények elvi elismertetésével legalább a jogfolytonosságot megmenteni. A szatmári béke ezt megtette, sőt többet is tett ennél, mert az intézmények legnagyobb része életben maradt és Károly császár, a kit sok önző ember Józsefnek, az ifjú uralkodónak halála után jószágokon való osztozkodás és egyéb czélok miatt arra akart rábírni, hogy a szatmári békét ne ismerje el, mert hisz azt nem ő maga, az uralkodó, hanem a József halála után uralkodott Eleonóra császárné és királyné hagyta jóvá, Savoyai Eugén és más mélyen'Jbelátó államférfiak által figyeltneztetve belátta, hogy ez végzetes hiba volna és a szatmári békét ő is megerősítette, így tehát, habár maga a nagy fejedelem a neki a szatmári béke első pontjában kikötött jogokkal nem élt is, hanem mint örök tiltakozás külföldre menekült, ezzel is nagy szolgálatot tett, mert a míg ő élt, addig a bécsi udvarnak mindig réme volt, az európai diplomácziában nagy befolyása lévén, XIV. Lajos franczia király által személyileg barátságra méltattatván és respektáltatván, a mig élt, ő volt a legerősebb tiltakozás a külföldön ama törekvés ellen, hogy a szatmári békében kiküzdött jogok a nemzet részére meg ne tartassanak. Ezért is hasznos volt az ő emigrálága a nagy elvi szempontokból, a melyek az ő lelkét vezérelték, noha mindenét: fényes, óriási családi vagyonát, mindenét áldozta, sőt annak idején a lengyel koronát is feláldozta, a melylyel kétszer kínálták őt meg, egyszer pláne Péter czár fenyegetőleg, ha el nem fogadja, sőt, a mint magam az aktákból meggyőződtem, a bécsi udvar is azon volt, hogy megkapja a lengyel koronát, azért, hogy tőle szabaduljon, mert Magyarországon természetesen akkor azt csinálták volna, a mit akarnak. De Rákóczi inkább volt hazafi, mint akart király lenni és visszautasította azt a koronát. Egy ilyen nagy férfiú emlékének megóvásáról van szó, t. ház. Most már csak arra térek rá, hogy a házban legközelebb és előbbi időkben mi történt erre nézve? Helyesen mondta előttem szóló t. barátom, hogy a sirbői is kitörne az ő emléke, hiába azt elnyomni akarni. A törvényhatóságok megmozdultak ezelőtt 31 évvel már. 1873-ban érkezett a házhoz 52 törvényhatóság kérvénye azzal a tartalommal, a melyet most Szilágy megye megujit, nem tudom hányadszor, becsületére válik, hogy megújítja. Debreczen város kérvénye is ugyanebben a részben érkezett az őszszel hozzánk, azt sem tárgyaltuk, ott hevert sok mással együtt a kérvényi bizottságnál. 1873-tól, Szlávy József akkori miniszterelnöktől kezdve, abban a szerencsében részesültem, hogy minden miniszterelnök tárgyalt velem ebben az ügyben, mint annak a kornak szerény kutatójával. En felajánltam magam igenis, de Hock János t. barátom rosszul emlékszik annyiban, hogy Széll Kálmánnak, a mikor legutoljára történt, de akkor is, a mikor Szlávy Józseffel tárgyaltam, én vezetőszerepre ajánlkoztam volna; én csak szerény útmutatásra ajánlkoztam, erre ajánlottam fel szerény szolgálataimat, mint a dolgok ismerője, de távol volt tőlem az, hogy vezető szerepre vállalkozzam vagy kínálkozzam. (Élénk éljenzés a szélsobaloldalon.) Hanem csak azért, mert nem oly könnyű dolog a hamvak kiszerzése, ez komplikált dolog, sőt olyan, a melyet nyilvánosan nem is lehet tárgyalni, mert az megnehezítené a dolog kivitelét. Tanúságot tehetnek mellettem a most még élő volt miniszterelnökök, pl. Bánffy Dezső, a kivel szintén tárgyaltam, Széll Kálmán, a kivel szintén ismételt