Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-395

395. országos ülés 1904 márczius 7-én, hétfőn. 45 Hock János: T. barátom uram, végtelenül örülök, hogyha e tekintetben támogatni fog most bennünket, a mikor benyújtjuk indítványunkat, hogy intézkedjék a ház Rákóczi hamvainak hazaszállítása ügyében. Hogyha pedig szavaza­tával támogatni fog t, barátom, akkor teljesen igazat adok neki, hogy érzésben is egyek vagyunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) De azt hiszem, hogy az érzések közösségét nem szavakkal, ha­nem tettekkel kell bizonyítani. (Igás! Ugy van ! a szélsőbáloldalon.) Rónay János: Csak analógiát nem szabad felállítani! Hock János: A történelemből idézek erre egy példát. Angliának — a melynek szabadság­küzdelme roppantul hasonlított a mi szabadság­küzdelmeinkhez, hiszen a Magna Chartája csak­nem egy időben keletkezett a mienkkel, lépést tartott ez a két nemzet egymással, bár távol egymástól és egymással való érintkezés nélkül fejlődött és mindegyik a szabadság felé haladt — Angliának is volt egy nagy alakja, a ki meg­mentette Angliának szabadságát és alkot­mányát: Cromwell. Mi volt ennek a jutalma? Az, hogy az ő holttestét épugy meggyalázták, mint Rákócziét, azzal a külömbséggel, hogy Rákóczihoz nem tudtak hozzáférni, Crom-wellt pedig kiásták a sírból és felakasztották. És mi történt? A mikor az angol történelem és az angol alkotmány történelme tisztázta az ő nagy szerepét és hatását nemzetére, a legközelebbi múltban díszes emléket állítottak neki és a parlament maga sietett leróni legnagyobb el­ismerését az iránt a fia iránt, a ki szembe­szállva mindenféle előítélettel, mint katonai szer­vező lángész és mint önzetlen hazafias politikus Angliának alkotmányát megmentette és szabad­ságát biztosította. Hát legalább is ilyen szerepe volt nálunk Rákóczinak. (Élénlc helyeslés a szélsőbaloldalon.) És hogy ez a nemzet később teljesen el nem sorvadt, hanem a multak emlé­keiből lelkesülve állást tudott foglalni mind­annyiszor, valahányszor egy erőteljesebb mozga­lom vagy elnyomás nehezedett az ő nemzeti életére, az egyrészt annak a péídaadásnak kö­szönhető, a melyet mi II. Rákóczi Ferencz tör­ténetéből meríthetünk. (Élénlc helyeslés a szélső­baloldalon.) Mindezek után, t. ház, nem tarthatom én a hazafias érzéssel megegyeztethetőnek, de nem tarthatom az ország általános állásfoglalásával szemben is megengedhetőnek, hogy most, a mi­kor ennek a gondolatnak és annak a kérésnek a beváltásáról van szó, hogy először is II. Rá­kóczi Ferencz hamvai hazaszällittassanak; má­sodszor, hogy az ő nevét és dicsőséges nemzeti törekvéseit meggyalázó törvény eltöröltessék, hogy ez ismét elodáztassék és ismét a napi­rendről levétessék. (Élénlc helyeslés a szélsőbal­oldalon.) Én tehát kívánom, hogy a t. ház utasítsa mielőbb a kormányt, hogy ez ügyben tegye meg a kezdeményező lépéseket és az a nemzeti mozgalom, a mely egy éven keresztül szolidáris nemzeti érzések közösségében tudta összeolvasz­tani a nemzetet, tetté váljon és ezen a jövő magyar ifjúság mindenkor lelkesedhessék is. (Élénlc helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezért én hozzájárulni akarok ahhoz az indítványhoz, me­lyet Lengyel Zoltán t. képviselőtársam adott be; de kibővítem ezt azzal, hogy utasítsa a ház a kormányt, hogy Rákóczi Ferencz hamvainak hazaszállítása, másodszor pedig az ő emlékét meggyalázó törvény eltörlése végett záros határ­idő alatt nyújtson be a háznak törvényjavasla­tot. (Élénk éljenzés balfellil és a szélsöbaloldalon. Szónolcot számosan üdvözlilc.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztas­sék indítványát írásban beadni, Thaly Kálmán: T. képviselőház! Ehhez a tárgyhoz én is, mint személyileg is érintett kép­viselő, szót kérek. (Hálljulc! Halljuk!) T. ház! Ez után a magas szárnyalású és történelmi igazságokkal telt beszéd után nem szándékozom ebben a kérdésben, a melyről talán én is tudnék hosszasabb fejtegetésekkel szol­gálni, hosszasan igénybe venni a t, ház figyel­mét, de mint ama kor érdemtelen búvárának és mint olyannak is, a ki mint képviselő is hosszú időkön pengettem ezeket az eszméket itt a ház­ban, méltóztassanak megengedni, hogy ilyen fontos tárgyban, — legalább rám nézve az — a mely az én egész életfeladatommal a legben­sőbben össze van kötve, én is kikérjem a t. ház figyelmét, pártkülönbség nélkül, mert hiszen Rákóczi Ferencz emléke nem egy párté, hanem az egész nemzeté. (Igaz! Ugy van! Halljuk! Halljuk!) És én bizom is, hogy a magyar nem­zet sohasem fog annyira elfajulni, hogy ezt a nagy nemzeti dicsőséget, ezt az ideális nemzeti hőst ne vallja minden tagja a maga kedvencz ideáljának, a mint vallotta az egész magyar nemzet a lefolyt évben, a miben nekem, mint azon kor szerény írójának, oly nagy lelki gyö­nyörűségem telt, hogy hálát adtam az isteni gondviselésnek, hogy megérnem engedte, hogy Rákóczi dicsőségétől zengett az ország vissza, ünnepélyeket tartottak Soprontól Brassóig, Zá­gonig, Mármarosszigettől Pancsováig, mindenütt, a hol magyarok laknak, sőt még a külföldi ma­gyarok is, pl. Parisban, Clevelandban, New­Yorkban is megünnepelték az ő emlékét. (Él­jenzés a szélsöbaloldalon.) Zarándokcsoportok mentek el, köztük törvényhatóságok képvi­selői, Rodostóba, az ő számkivetósének helyére, hogy nyugvó hamvait megkoszorúzzák. Nekem magamnak is volt szerencsém, gyenge erőmhöz képest, kivenni részemet ebből a mozgalomból és ha nem is mehettem el mindenhova, a hova meg voltam hiva, mégis számos helyen : Debreczen városában, Sárospatakon, a hol a Rákócziak főiskolája volt, a tiszáninneni kerület ünnepén, Kassán, Érsekujvárott, Rákóczi fővárában volt szerencsém az ő történelmi nagyságát méltatni,

Next

/
Thumbnails
Contents