Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-395

395. országos ülés 1904 márczius 7-én, hétfőn. 45 Hock János: T. barátom uram, végtelenül örülök, hogyha e tekintetben támogatni fog most bennünket, a mikor benyújtjuk indítványunkat, hogy intézkedjék a ház Rákóczi hamvainak hazaszállítása ügyében. Hogyha pedig szavazatával támogatni fog t, barátom, akkor teljesen igazat adok neki, hogy érzésben is egyek vagyunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) De azt hiszem, hogy az érzések közösségét nem szavakkal, hanem tettekkel kell bizonyítani. (Igás! Ugy van ! a szélsőbáloldalon.) Rónay János: Csak analógiát nem szabad felállítani! Hock János: A történelemből idézek erre egy példát. Angliának — a melynek szabadságküzdelme roppantul hasonlított a mi szabadságküzdelmeinkhez, hiszen a Magna Chartája csaknem egy időben keletkezett a mienkkel, lépést tartott ez a két nemzet egymással, bár távol egymástól és egymással való érintkezés nélkül fejlődött és mindegyik a szabadság felé haladt — Angliának is volt egy nagy alakja, a ki megmentette Angliának szabadságát és alkotmányát: Cromwell. Mi volt ennek a jutalma? Az, hogy az ő holttestét épugy meggyalázták, mint Rákócziét, azzal a külömbséggel, hogy Rákóczihoz nem tudtak hozzáférni, Crom-wellt pedig kiásták a sírból és felakasztották. És mi történt? A mikor az angol történelem és az angol alkotmány történelme tisztázta az ő nagy szerepét és hatását nemzetére, a legközelebbi múltban díszes emléket állítottak neki és a parlament maga sietett leróni legnagyobb elismerését az iránt a fia iránt, a ki szembeszállva mindenféle előítélettel, mint katonai szervező lángész és mint önzetlen hazafias politikus Angliának alkotmányát megmentette és szabadságát biztosította. Hát legalább is ilyen szerepe volt nálunk Rákóczinak. (Élénlc helyeslés a szélsőbaloldalon.) És hogy ez a nemzet később teljesen el nem sorvadt, hanem a multak emlékeiből lelkesülve állást tudott foglalni mindannyiszor, valahányszor egy erőteljesebb mozgalom vagy elnyomás nehezedett az ő nemzeti életére, az egyrészt annak a péídaadásnak köszönhető, a melyet mi II. Rákóczi Ferencz történetéből meríthetünk. (Élénlc helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mindezek után, t. ház, nem tarthatom én a hazafias érzéssel megegyeztethetőnek, de nem tarthatom az ország általános állásfoglalásával szemben is megengedhetőnek, hogy most, a mikor ennek a gondolatnak és annak a kérésnek a beváltásáról van szó, hogy először is II. Rákóczi Ferencz hamvai hazaszällittassanak; másodszor, hogy az ő nevét és dicsőséges nemzeti törekvéseit meggyalázó törvény eltöröltessék, hogy ez ismét elodáztassék és ismét a napirendről levétessék. (Élénlc helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én tehát kívánom, hogy a t. ház utasítsa mielőbb a kormányt, hogy ez ügyben tegye meg a kezdeményező lépéseket és az a nemzeti mozgalom, a mely egy éven keresztül szolidáris nemzeti érzések közösségében tudta összeolvasztani a nemzetet, tetté váljon és ezen a jövő magyar ifjúság mindenkor lelkesedhessék is. (Élénlc helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezért én hozzájárulni akarok ahhoz az indítványhoz, melyet Lengyel Zoltán t. képviselőtársam adott be; de kibővítem ezt azzal, hogy utasítsa a ház a kormányt, hogy Rákóczi Ferencz hamvainak hazaszállítása, másodszor pedig az ő emlékét meggyalázó törvény eltörlése végett záros határidő alatt nyújtson be a háznak törvényjavaslatot. (Élénk éljenzés balfellil és a szélsöbaloldalon. Szónolcot számosan üdvözlilc.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék indítványát írásban beadni, Thaly Kálmán: T. képviselőház! Ehhez a tárgyhoz én is, mint személyileg is érintett képviselő, szót kérek. (Hálljulc! Halljuk!) T. ház! Ez után a magas szárnyalású és történelmi igazságokkal telt beszéd után nem szándékozom ebben a kérdésben, a melyről talán én is tudnék hosszasabb fejtegetésekkel szolgálni, hosszasan igénybe venni a t, ház figyelmét, de mint ama kor érdemtelen búvárának és mint olyannak is, a ki mint képviselő is hosszú időkön pengettem ezeket az eszméket itt a házban, méltóztassanak megengedni, hogy ilyen fontos tárgyban, — legalább rám nézve az — a mely az én egész életfeladatommal a legbensőbben össze van kötve, én is kikérjem a t. ház figyelmét, pártkülönbség nélkül, mert hiszen Rákóczi Ferencz emléke nem egy párté, hanem az egész nemzeté. (Igaz! Ugy van! Halljuk! Halljuk!) És én bizom is, hogy a magyar nemzet sohasem fog annyira elfajulni, hogy ezt a nagy nemzeti dicsőséget, ezt az ideális nemzeti hőst ne vallja minden tagja a maga kedvencz ideáljának, a mint vallotta az egész magyar nemzet a lefolyt évben, a miben nekem, mint azon kor szerény írójának, oly nagy lelki gyönyörűségem telt, hogy hálát adtam az isteni gondviselésnek, hogy megérnem engedte, hogy Rákóczi dicsőségétől zengett az ország vissza, ünnepélyeket tartottak Soprontól Brassóig, Zágonig, Mármarosszigettől Pancsováig, mindenütt, a hol magyarok laknak, sőt még a külföldi magyarok is, pl. Parisban, Clevelandban, NewYorkban is megünnepelték az ő emlékét. (Éljenzés a szélsöbaloldalon.) Zarándokcsoportok mentek el, köztük törvényhatóságok képviselői, Rodostóba, az ő számkivetósének helyére, hogy nyugvó hamvait megkoszorúzzák. Nekem magamnak is volt szerencsém, gyenge erőmhöz képest, kivenni részemet ebből a mozgalomból és ha nem is mehettem el mindenhova, a hova meg voltam hiva, mégis számos helyen : Debreczen városában, Sárospatakon, a hol a Rákócziak főiskolája volt, a tiszáninneni kerület ünnepén, Kassán, Érsekujvárott, Rákóczi fővárában volt szerencsém az ő történelmi nagyságát méltatni,