Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-395

44 395. országos ülés 190b márczius 7-én, hétfőn. kez. Tudjuk, hogy I. Lipót 1671—1682-ig ebben az országban törvényhozás nélkül uralkodott. Egyenesen a fejedelmi akaratot teljesítették, és mindig akadt erre végrehajtó, mert hiszen a hatalomnak a birtokáért egyes megtévelyedett vagy nagyravágyó elme nagy bukásokba keveredhetik. Ily állapotban, mikor ennek a nemzetnek végső reménysége, törvényhozása is tönkretéve, szabadságharczának utolsó ellenálló talpalatnyi földje is megingott, akkor történt, hogy a Gondviselés bölcsesége ideadta nekünk a legönzetlenebb, a legtisztább hazafiúi lelket, a ki megmutatta, hogyan kell feláldozni mérhetetlen vagyont, rangot, czimet, mindent azért a szent eszméért, a melyet mi hazának nevezünk. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Tudjuk, t, ház, hogy mi e nemzet történetében dicsőség és fény, és a mire valaha a mi utódaink is büszkeséggel mutatnak rá, az ennek az 1700-as év elejének a nemes küzdelme, a hol talpra állt az egész nemzet. Mert ha a két szabadságharczot összevetjük, a Rákóczi és a 48-as szabadságharczot, azt találjuk, hogy akkor három milliónyi népe volt az országnak és fegyverbe állított 150.000 embert, 1848-ban 14 millió volt és fegyverbe állított 180.000 embert. Mi itt a különbség ? Az, hogy a Rákóczimozgalomban az egész nemzet szine-java, nemcsak a főurai, hanem maga a nép, a jobbágyok is résstvettek és át volt tüzesedve az egész magyar nemzeti közszellem attól a tudattól, hogy itt a pillanat, hogy kivívja a nemzet a szabadságát, mert ha ezt elmulasztja, ez a nemzet el fog pusztulni. (Ugy van! Uqy van! a szélsőbaloldalon.) Nyolcz évig tartó hallatlan dic&őséges küzdelmek után, akkor sem elnyomni, hanem csak alkuval tudták ezt a nagy nemzeti mozgalmat leszerelni. Az áldozata pedig ennek a nemzeti mozgalomnak az lett, hogy a legönzetlenebb és a legtisztább lelkű magyar hős a külföldön talált magának menhelyet és ott hűlő poraival mintegy a magyar szabadság eszméjének folytonosságát képviselte, képviselte azt az elvet, hogy ő semmi körülmények között a magyar nemzet szabadságát alku tárgyává nem teszi, sem donácziókért, sem másféle kegyekért ebben nem alkuszik. (Zajos éljenzés és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) És ha nézzük azt a szatmári békekötést, rögtön tiszta világosságban áll ennek a békülékeny kornak mozgató rugója is előttünk. A nemzeti jogokról e békekötés pontozataiban kevés a szó, de az egyéni kiváltságokról, a jószágadományozásokról; donácziókról lapokat találunk a szatmári békében. íme, t. ház, ez bizonyítja, hogy az emberiségnek lelke mindig egyforma és törekvéseit mindig; két szempont vezeti: vagy a legnemesebb ideálizmus, a mely önzetlenséget és önfeláldozást tanusit, ha kell, halálig is; vagy a legpiszkosabb önzés, a mely közügyekből akar magának előnyöket és méltóságokat szerezni. (Zajos helyeslés és taps a balés a szélsöbaloldalon.) Ez az a két irányzat, a melynek korlátai között a világtörténelem haladása is kimutatható és a mely korlátok között a világtörténelem összes eseményei érvényesülnek. T. ház! Ennek a nagy alaknak történetét, nemzeti nagyságát, az ő tettei által az országra ráárasztott fényt és dicsőséget akarta megbecsülni ez a nemzet, mikor végre a múlt évet úgyszólván egészen Rákóczi emlékezetének szentelte. Megmozdult a nemzet szive; az ifjúságtól kezdve különbség nélkül minden becsületes magyar emberben az a hazafias gondolat vert gyökeret, hogy tartozó kötelességünk nekünk egy méltatlanul meghurczolt, egy szerencsétlen, vértanúságot szenvedett nemzeti hősnek emlékét teljesen rehabilitálni, azt a szolgalelkü, gyalázó törvényt pedig, a mely egyúttal a nemzet arczába is belesütött gyalázatbélyeg, eltörölni ós Rákóczinak hamvait az országba hazaszállítani. (Élénk helyeslés a ssélsöbaloldalon.) Ide fordultak az országgyűléshez, és még akkor, Széll idejében más szellem uralkodott itt e házban is, mert nem zárták ki e törekvésnek jogosultságát, sőt meg mertek mozdulni a szivek, pártkülönbség nélkül mindenütt és együtt kértük, együtt követeltük, hogy a nemzetnek eme tartozó kötelessége és nemzeti hálája beváltassék. Jól emlékszem, maga Thaly Kálmán képviselőtársam mondotta, hogy ő, a ki e mozgalmat megindította és történelmi munkáival előkészítette, kéri a maga részére azt a fentartott jogot, hogy Rákóczi hamvainak hazaszállításánál is mint leginkább tájékozott ember vezető szerepet vihessen. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezt mindenki tiszteletben tartotta, jogosnak ismerte el, mert nemcsak munkái, hanem egész életének úgyszólván a kizárólagossága őt utalja erre az egyetlen hazafiúi hivatásra, (Altalános élénk helyeslés.) a melyet, azt hiszem, mindnyájan is szívesen ruháznánk rá. (Helyeslés.) T. ház ! Kérdem tehát: mi állja útját annak, hogy ez a nagy nemzeti mozgalom végre testet öltsön? Vagy ezzel is csak csupán azt akartuk elérni, hogy egy éven keresztül foglalkoztassuk az ország közvéleményét eszményi hazafias dolgokkal és a mikor a végrehajtásra kerül a dolog, mindenfélé ürügy alatt azt ismét elhallgattassuk és elcsititulni hagyjuk? Nohát,t.képviselőház, én nem hiszem, hogy egy magyar ember szivében is fel ne lázadjon a vér, hogyha látja, hogy nekünk nemcsak nemzeti jogaink, de még nemzeti érzéseink is tilosak. '(Élénk helyeslés a középen és a szélsöbaloldalon.) Hát ennek a nemzetnek nemcsak hogy jogait követelni nem szabad, de még hazafias érzésében hangot adni sem szabad az ő fájdalmának vagy az ő jogos érzéseinek ? Rónay János: Ki mondja ezt? Pozsgay Miklós: Tettek bizonyítják!