Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-409

h()9 országos ülés 190b márczius *h-én, csütörtökön. 359 országgal szemben, mert ka nekik a pénzügyi különállás meg nem adatik, akkor pénzügyi viszonyaik helyreállítására más forrás nincs, mint az az egységes forrás, a melyben bizonyos egységes kulcs szerint kell megállapítani a horvát autonóm kiadásokra szükséges összeget. Ennek folytán a feladat az lesz: kérni egy oly kulcsot a jövő pénzügyi egyezmény számára, a mely egyfelől az objektív igazságnak megfelel, másfelől abba a helyzetbe juttatja HorvátSzlavon-országokat, hogy a pénzügyi egyensúly megrontása nélkül fedezhessék valódi, elodázhatatlan szükségleteiket. Én nem kétlem, sőt hiszem, és remélem, hogy sikerülni fog a regnikoláris deputáczióknak és ezek munkálata alapján a képviselőháznak is ezt a helyes megoldást megtalálni. De most ezen kérdésnek, ismétlem, prejudikálni nem kívánok. Most azonban egy akut, egy presszáns szükségletről van szó, a mely szükséglet kielégítésével ezen munkálat befejezéséig nem. várhatunk. Ez a szükséglet az, hogy a horvát sziavon költségvetést már 1904-re teljesen lehetetlen lett volna összeállítani, mert ismétlem, 15—20 százalék vonatkozik oly kiadásokra, a melyek megállapított kereteknek, szervezeteknek lételéhez vannak kötve, a melyekhez szerzett jogok vannak fűződve. Ilyen kiadásokat kellett volna egyszerűen eltörölni és hogy ugy mondjam, levágni Horvát-Sziavon országok életéből, ha a pénzügyi egyensúlyt helyreállítani akartuk volna. Ez teljes lehetetlenség lett volna. Ilyen körülmények között nem létezett más czélszerű mód, mint expedienst találni abban, hogy az az összeg, a melyre a horvát-szlavón tartományi budgetnek feltétlenül szüksége volt, Horvát- Szlavonországoknak egyelőre mint előleg bocsáttassák rendelkezésére. És itt azok a vádak, a melyekkel t. képviselőtársaim ezen a czimen az előterjesztett javaslatot illetik, körülbelül le vannak rontva. Mert hiszen kifogásolják azt is, hogy előleg alakjában nyújtatott; kifogásolják azt is, hogy prejudikál a végleges döntésnek; kifogásolják azt is, hogy nem járunk el elég őszintén, mert előlegnek nevezünk el valamit, a mit végleg oda akarunk adni a horvátoknak. Mindezekkel az egymással többé-kevésbbé ellentétben álló vádakkal szemben, azt hiszem, az objektív ig£zság mégis az, hogy az adott helyzetben, hacsak — ismétlem — HorvátSzlavonországok beléletét egy mélyreható megrázkódtatásnak kitenni nem akarjuk, mást nem tehetünk, mint hogy a nélkülözhetetlenül szükséges pénzösszeget rendelkezésükre bocsátjuk, de megmondjuk azt, hogy ezen rendelkezésükre bocsátott összegnek végleges mennyisége a megkötendő pénzügyi kiegyezés feltételeitől függ. Ha ezek a feltételek akként állapittatnak meg, hogy ezek alapján Horvát-Szlavonországoknak saját beligazgatási szükségleteikre fordítható bevételei fedezni fogják ezt a most adott előleget, akkor természetes dolog, hogy ez az előleg is Horvát-Szlavonországok javára esik, ellenkező esetben találni kell azután módot arra, hogy ezt a most túlélvezett összeget HorvátSzlavonországok visszaadják. Ez tehát nem prejudikál a dolog végleges eldöntésének, de az egyedüli mód, a mely mellett Horvát-Szlavonországoknak egy akut és sürgősen kielégítendő szükségletét kielégíteni lehet. Ezek után, t. ház, csak egészen röviden jelzem azt a politikai gondolatot is, a melynek ugy magában ezen javaslatban is, de a kormánynak, és — akarom remélni — hogy pártkülönbség nélkül a ház részéről is ezen kérdésben és Horvát- Szlavonországokkal szemben egész akcziónkban nyilvánulnia kell. T. képviselőház ! Keserű vádakat hallottunk ma is Horvát-Szlavonországoknak közhangulata ellen és, fájdalom, ezekben a vádakban sok igazság van, (Mozgat a bal- és a széls'abaloldalon.) Mert tény az, hogy ott széles körökben létezik ma is egy olyan ellenséges áramlat a magyar nemzettel szemben, a melyet a magyar nemzet meg nem érdemel, a. melyre a magyar nemzet rá nem szolgált, és a mely hangulat a maga következményeiben valóságos őrület és öngyilkosság épen Horvát-Szlavonországok jól fel fogott érdekei szempontjából. (Általános élénk helyeslés.) Hogy ennek a hangulatnak nyomai vannak még Horvát-Szlavonországokban, azon nem csodálkozhatunk, ha a történelmi előzményeket ismerjük, mert tudjak azt, hogy évtizedek milyen következetes aknamunkája ásta alá azt a testvéries egyetértést, a mely magyar és horvát között évszázados viszontagságain keresztül mindkét nemzet előnyére és javára fennállott. (Ugy van.' jobbfelöl.) Nessi Pál: A bécsi kéz! (Zaj a jobboldalon.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Az 1868 ik év megteremtette a kiegyezést és a kibékülést a magyar és a horvát nemzet között és akkor a horvát tartománygyülés többsége a Magyarországgal fennálló közjogi kapcsolat ápolását tűzte ki feladatául. üövid idő múlva visszaesést láthattunk ezen a téren. Szederkényi Nándor: Kormányzási visszaélések! (Naciy zaj a jobbóldalon; felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Gr. Tisza István miniszterelnök: Bekövetkezett egy idő, midőn aggódva kellett' tapasztalni azt, hogy Horvát-Szlavonország politikai életének azon több belátással biró elemei is, a kik a Magyarországgal való viszony ápolását kívánták, azok is mind bátortalanabbul, mind több és több kétértelműséggel képviselték ezt a feladatot. (Mozgás.) így érkeztek el a magyarországi és horvátországi állapotok az 1883 iki krízishez, a mely megteremtette végleges gyümölcseiben azt, hogy Horvát Szlavonországokban ismét öntudatra és erőre kapott egy olyan férfias irányzat, a mely szembeszállott teljes bátorsággal a Magyar-