Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-408

M8. országos ülés 1904 n magyar nemzeti állam kiépítésének nagy művéhez is hozzájáruljanak amott, a hova mi áldozatainkkal szívesen adózunk. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Erről az oldalról nem volt akadálya ennek a dolognak. A magyar-horvát pénzügyi egyezménynek véglegesen, illetőleg hosszabb időre való megkötését akadályozták a horvát közvéleményben táplált és ott felburjánzott, egészen világosan szólva, magyar államellenes eszmék. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A magyar állam egysége és integritása ellen irányzott olyan törekvések, mint az önálló pénzügyi fogyasztási vámvonalak követelése (Ugy van! a szélsőbal-, oldalon.) és mindazon követelések, a melyek miatt a hazafias és a magyar állam egységéhez ragaszkodó, látszólag kisebbségben lévő horvát elem nem mert a horvát-magyar kiegyezésben állást foglalni, mert félt az ottani hangulatoktól. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem Magyarországon múlt tehát, hogy a horvát-magyar kiegyezésben nem tudtunk végleges, illetve hosszú időre szóló megegyezést létesíteni. Akármin múlt ez, azok az okok, a melyeket felhoznak, nem voltak igazak. Azok az okok, a melyek miatt ott felelőssé teszik a magyar államháztartást, a magyar kormányzatot és a magyar közszellemet a horvát állapotokért, nem felelnek meg a valóságnak. Azt állítják, hogy azoknak az áramlatoknak szülőanyja, a melyek ott ezt az elégedetlenséget okozták, a melyek a zavargásokra, végső stádiumban pedig statáriumra vezettek, azoknak szülőanyja volt, azokat előidézte a fogyasztási adók terén tapasztalható úgynevezett megrövidítése a horvát érdekeknek; továbbá az a tény, a melyet onnan jjanaszolnak, hogy a magyar államháztartásban előforduló beruházási tételek közül aránytalanul csekély rész fordíttatott vagy helyeztetett eí Horvátországban s hogy így azoknak az ő terhükre való elszámolásában ők rövidséget szenvedtek. További panaszuk volt, hogy az államvasutaknál, a mely magyar üzem, az alkalmazottak nem beszélnek horvátul, horvátokat ott nem alkalmaznak és végre, hogy az úgynevezett közös hivatalokban, mert hiszen ők a magyar kormány hivatalait közös hivataloknak nevezik, előny nyujtatik a magyar alattvalóknak. Ebbe a disztinkczióba, természetes dolog, mind'g belecsúszik az a bizonyos horvát állami tan; mert hiszen a mi államjogunk szerint, a mely Horvátországra nézve is érvényes, csak egy állampolgárság van. Horvát illetőség van, de magyar állampolgár mindenki, a ki a magyar szent korona területén polgárjogot nyert, s így az magában véve a magyar államjog ellen irányul, ha ugy disztingválnak, hogy ott magyarok vannak alkalmazva, mert mi itt sohasem disztingválunk ugy, ha egyik vagy másik állásra horvát illetőségű hazánkfia neveztetik ki, hogy az horvát. Vannak magas hivatalokban, előkelő állásokban horvát illetőségű urak és senki sem árczius 43-án, szerdán. 341 fogja róluk azt mondani, hogy horvátok, hanem tudjuk, hogy magyar állampolgárok. Már most azok a gravamenek, a melyek eddig szülték ezen zavargásokat és zavaros viszonyokat, a melyek miatt azután a kiegyezést nem lehetett létesíteni, illetőleg véglegesíteni, melynélfogva az országos bizottságok működésében esztendőnél hosszabb szünetek állottak be, egyszerűen ürügyek voltak és nem egyebek ma sem, mint ürügye a valódi tényállásnak elleplezésére, a mely tényállás abból áll, hogy Horvátország a maga autonómiáját a magyar államiság szempontjából nem becsüli meg ugy, a mint azt meg kellett volna becsülnie az 1868-iki törvény szellemében. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! Olyan különös autonómia, mint a milyen a horvát autonómia, talán a világon sincsen. Egy autonómia, a melynek működéséhez, a melynek szükségleteihez maga az illető terület külön semmivel sem járul hozzá. Ha összehasonlítjuk pl. ezt a községek autonómiájával minálunk, azt látjuk, hogy nálunk a községeknek autonómiájuk van, keserves kis autonómia, de ugy nevezik. Ha végig nézzük minden évben a kiadásokat, hogy ezen községeknek mennyi áldozatába kerül ez az autonómia, a melyhez a magyar állam semmivel nem járul hozzá: hát a kinek az ő autonómiája olyan becses és a ki az ő autonómiája körében oly nagy terjeszkedésre törekszik, annak tessék magára is nézni , . . (Helyeslés a szélsöbaloldalon) Cseh Ervin horvát miniszter: Nincsen is joguk hozzá! Barta Ödön: Hát ha azt a jogot fogják kérni a horvátok, hogy a mit községeink nálunk tesznek, a mit a vármegyék és városok nálunk tesznek, mert tenni kénytelenek, hogy t. i. oly funkcziókat végezzenek, a melyekkel a magyar állam feladatait teljesitik, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) az egésznek funkczióit viselik, az egésznek javára végezik e funkcziókat: ha erre a czélra fogják kérni egy községi helyi adó kivetésének jogát, azt hiszem, senkinek sem jut eszébe megtagadni a horvát területtől azt, a mi a magyar területen oly erősen ki van fejlődve (Igaz! a szélsöbaloldalon) De az autonómia ma ott hogy áll? Abból áll, hogy a mint a t. előadó ur helyesen rá mutatott, a beligazgatási szükségleteket .folytonosan fejlesztik tisztviselői állások rendszeresítésével és egyéb módon, anélkül, hogy a magyar országgyűlés erre kifejezetten befolyást gyakorolna. Hangsúlyozom, hogy a magyar országgyűlés erre nem gyakorol befolyást, mert ugy tudom, — látható jelét keveset látjuk, — hogy a magyar kormány beletekint a horvát költségvetés összeállításába, de mi nem gyakorolunk más befolyást mint azt, hogy az ily módon megalkotott költségvetés eredményeként mutatkozó deficzitet nekünk szabad megfizetnünk. (Derültség a szélsöbaloldalon.)