Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-407

276 í07. országos ülés 1904 márczius 22-én, kedden. legességek azok, a melyekben mi utolérhetetlenek vagyunk. Annyi különlegesség van a mi állami berendezésünkben, hogy egy különlegességgel több vagy kevesebb nálunk fel sem tűnik. De abban már nincs igaza a t. előadó urnak, hogy ez páratlanul áll a magyar államháztartásban. Nem áll egészen páratlanul, mert van már ilyen törvényünk, ha talán nem is egészen igy néz ki. Méltóztassék csak megnézni az 1868: XXVIII. törvénycikket, a mely a bölcs Deákkorszakban keletkezett és a mely felhatalmazás a költségeknek a felhasználására és a jövedelmeknek a beszedésére a nélkül, hogy annak alapját költségvetés képezte volna. Ebben tehát teljesen ugyanazonos ezzel a javaslattal, ezzel az amfibiummal, hogy ugy mondjam, a melyet most itt tárgyalunk: se hus, se hal. Annak a javaslatnak a tárgyalásából nem lesz érdektelen egy kis reminiszczencziát felidézni. (Halljuk! Halljuk!) Különbség van a kettő közt a javaslat keletkezésére nézve. A mi ennek a javaslatnak a keletkezését illeti, már volt szerencsém egy alkalommal hangsúlyozni, erről az oldalról több beszédben is rámutattak, ez az oldal folytonosan hangoztatta: arra, hogy költségvetés nélkül maradjon az ország, nem volt okvetlenül szükség. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A t. túloldal előtt bizonyára klasszikus tanura hivatkozom e részben; ez senki más, mint a jelenlegi miniszterelnök ur maga, a ki programmjában 1903 november 6-án azt mondotta, hogy a közös hadsereg berendezésével, szervezésével kapcsolatos kérdések azok, a melyek kiindulási pontját és döntő okát képezték annak, hogy ez a rendkívüli helyzet állott be. Ez bővebben kifejtve annyit jelent, hogy ha nem ragaszkodtak volna olyan mereven ahhoz, hogy, et si fractus illabatur orbis, felemelt katonai létszám kell, mert különben elvész az ország, (Igaz! a szélsöhaloldalon.) ha nem ragaszkodtak volna oly makacsul ahhoz, hogy 1903-ra előbb meg kell lenni az ujoncznak és csak azután lehet egyebet tárgyalni, ha azontúl még a jelenlegi kormány is nem tartotta volna, szükségesebbnek a véderőben állítólag nem is létező hiányt — mert hiszen pótolták — pótolni és visszaszorítani minden más teendőt, akkor nem volna a t. pénzügyi előadó ur abban a helyzetben, hogy most azt mondja, hogy ezen tótelek már tárgytalanok, ezeken már túl vagyunk, ezeket tárgyalni nem lehet, nem is kell; hiszen mit is jelentene ezeknek a tárgyalása! (Mozgás a széls'óbalóldalon.) Nekünk erről az oldalról ezen teória és praxis ellen egyaránt tiltakoznunk kell, (Helyeslés a széls'óbalóldalon.) mert hiszen a legkönnyebb felmentési mód, és annak a felmentési módnak legkönnyebb megszerzési módja az, hogy ha a kormány mindig olyan javaslatokat forszíroz, a melyek nagy ellentállást provokálnak és a költségvetést addig nem tárgyaltatja, mig ezen javaslatok nincsenek megszavazva, s ha e miatt az ország azután költségvetés nélkül marad, a ház lemond arról a bírálatról, a mely a költségvetési vitához fűződik. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert, t. ház, a költségvetés nem pusztán számokból áll; (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) azok a számok beszélnek; azok a számok elveket tartalmaznak, institucziókat létesítenek, tartanak fenn és szüntetnek meg, a melyek szoros kapcsolatban és szerves összefüggésben állanak a nemzet egész életével, egész államháztartásunk berendezésével, a népélet minden viszonylatával. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Erről a bírálatról lemondani, vagy ezt elmulasztani tehát a háznak sohasem volt kedve és most sem a ház az oka annak, hogy ezen bírálati jogától ilyen módon megfosztják. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! A két törvény keletkezése közti különbséget volt szerencsém felemlíteni; méltóztassék most megengedni, hogy azt néhány szóval illusztráljam. (Halljuk!) Ez, a mit most mondottam, az előttünk fekvő 1903. évi költségvetési törvényjavaslatnak anteaktája. Az 1868. évi XXVIII. t.- ez. keletkezésének előzménye az, hogy nem tudtak az év végéig költségvetést összeállítani, mert akkor még nem volt meg az adórendszer; nem voltak még az elszámolások és elkülönítések, és akkor, a midőn már az 1869 ik évi költségvetést kellett volna tárgyalni, még nem volt meg az 1868-iki költségvetés, épen ugy mint most. Akkor egy igen előkelő államférfiú, a ki iránt a kegyeletet nem akarom megsérteni, mert nem akarok ismét szemrehányásokat vonni magamra a t. miniszterelnök ur részéről, azt mondta, hogy hajlandó a kényszerhelyzetnél fogva belemenni abba, hogy azon törvényjavaslat igy tárgyaltassék, de semmi szin alatt oly feltevés mellett rá nem szavazhat a ház — és ezt most is ajánlom a t. túl oldal szíves figyelmébe, — hogy ezen szavazás a budget alapjául szolgáló elveknek és kiszámításoknak helyeslését foglalja magában. Hock János: Tisza Kálmán mondta ezt! Barta Ödön: Ezt Tisza Kálmán mondta, de erre válaszoltak is neki. Az akkori pénzügyminiszter azt válaszolta, hogy miután elvi kérdések felett a javaslat nem határozhat, már ebből is következik, hogy a jövő évi vagyis az 1869. évi költségvetés tárgyalásakor a háznak módjában lesz mindazon kérdések felett határozni. Szükségesnek tartottam ezt két okból elmondani. (Halljuk!) Először azért, hogy rámutassak arra, hogy a mi államháztartásunk történetében mindenre lehet preczedenst találni. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nálunk tehát az nem jő zavarba, a ki még arra is preczedenst keres, hogy az 1903. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat mintájára szerkeszthessen egy javaslatot. De szükségesnek tartottam rámutatni erre a preczedensre azért is, hogy méltóztassék azután ebből azt a tanulságot is levonni, hogy ez nem jelenti azt, hogy a ház lemond a bírálatról; nem jelenti azt, hogy azokat az elveket,