Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-405

405. országos ülés l90k márczius 19-én, szombaton. 241 alkotni, de itt a házban, leszámítva talán két beszédet, senki sem tartotta magát elég bátornak arra, hogy velünk szembeszállva mindazokat, a miket nci hirdettünk és mondottunk, megczáfolni igyekezett volna, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Pedig ez parlamenti kötelesség, ez követelménye a parlamentarizmusnak. (Ugy van ! Ugy van!a baloldalon.) Lovászy Márton: És nemcsak a szavazás! Szederkényi Nándor: És ha önök a házszabályok azon rendelkezése mögé menekülnek, hogy elég, ha idebent 40 képviselő ur van és az figyelemmel kiséri, vagy épen figyelemmel sem kíséri a tanácskozást, a szavazáshoz pedig elég ha 100 képviselő bejön: hát nekünk igenis kötelességünk önöket a házszabályok ezen rejtekéből kizavarni és önöket azzal a szemrehányással illetni, hogy nem mi sértjük meg a házszabályokat, a parlamentarizmus lényegét, annak feladatát, hivatását és kötelességét, hanem önök teszik ezt. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Hiszen láttuk, t. képviselőház, hogy azon hosszú időre terjedő küzdelem folyamán, mely legutóbb a katonai kérdések körül folyt, az önök kiváló férfiai mind jónak látták hallgatni és várni, sőt követelték tőlünk, hogy mi is hallgassunk, tehát önök nem az érvelést, csak a szavazást tartják kötelességüknek. Kérdem önöktől: ez a parlamentarizmus? Önök e szót: »parlamentárizmus«, sokszor vették utóbbi időben ajkukra. Jogom van tehát kérdezni, hogy a parlamentarizmus nem azt követelte volna-e, hogy önök felálljanak és velünk szemben kimutassák, hogy igazságunk van-e vagy nincs? De önök ezt nem tették, mert érezték magukban, hogy nekünk igazunk van. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Hiszen ha ellenkezőleg állana a dolog, ha önök éreznék, hogy az igazság az önök részén van, akkor önök bennünket érvekkel bírhattak volna hallgatásra, Hogy azonban nekünk volt igazunk, mutatja az a körülmény is, hogy a miket mi mondottunk, az mélyen belevésődött a nagyközönség szivébe, ugy, hogy önök is szükségét látták annak, hogy e kérdésekkel foglalkozzanak és egy gondolkodó bizottságot küldtek ki, a mely néhány hónapig tanácskozott, hogy önök részére valamelyes programmot készítsen e kérdésben. 35 esztendei uralom után jutottak oda önök, hogy ilyen nagyfontosságú kérdésekben most kellett programmot alkotniuk. Ha e jelenséget komolyan nézzük, ez nem egyéb, mint szegénységi bizonyítvány kiszolgáltatása az önök részére. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ne higyjék, hogy talán nyom nélkül tűnik el ez az idő, melyen át ez a küzdelem folyt; a jövő ítélete nem minket fog sújtani, hanem önökre lesz kedvezőtlen. Önök voltak azok, a kik elismerték ugyan e kérdések fontosságát, de nem a megoldáson és az ügy előbbrevitelén, hanem azon törték fejüket, hogy mikép lehetne a megoldást elodázni. Maga az a körülmény, hogy e kérdésekkel önök KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXIII. KÖTET. is kénytelenek voltak foglalkozni, mutatja a katonai kérdések nagy jelentőségét, ezek megoldásának égetően sürgős voltát, melynek folytán az önök eljárása maid a jövő Ítélőszéke elé kerül, s annak ítélete lesújtó lesz önökre nézve. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A t. miniszter urak, még az előző törvényjavaslat tárgyalásánál már azon rábeszélési módhoz is folyamodtak, hogy álljunk el mi a törvény további vitatásától és tárgyalásától, itt jön az 1904. évi ujonczjutaléknsk a tárgyalása, ott lesz majd módunk ismét elővenni a dolgot, s mint magukat kifejezték, ha tetszik obstruálhatunk annál, a meddig tetszik. Hát, t. képviselőház, mi erre akkor megfeleltünk, hogy minekünk az obstrukczió nem czél; mi ezt eszköznek tartjuk arra, hogy a képviselőházat parlamenti kötelességének teljesítésére kényezeritsük, hogy vagy álljanak elő és a nemzet szine előtt érvekkel tegyenek bennünket semmivé, vagy, ha erre képtelenek és csak hallgatnak, akkor teljesítsék a nemzet jogos kívánságát, a melyet mi e padokról tolmácsolunk; mert ez a nemzetnek jogos ^kívánsága és követelése. Én minden embernek, a ki a magyar földön van, a szemébe merek nézni és a kérdéseket felteszem neki, hogy akarja-e a magyar hadseregnek oly alakulását, hogy magyar legyen a vezényszó, a szolgálati nyelv, magyar legyen a jelvény, az igazságszolgáltatás? Van-e magyar ember a földön, a ki erre nemmel válaszolna ? Nincs. De kitaláltak egy szót: a czélszerüséget. Azt mondották magukban és négyszemközt is, társaik előtt: Mi mindezeket helyeseljük, elfogadjuk, de czélszerüségi szempontból ezeket most programmunk pontjává nem teszszük, végrehajtás tárgyául nem követeljük. A czélszerüség kérdésének háta mögé bújtak tehát, hogy elaltathassák lelkiismeretüket, s e czélszerüség köpenyegében állottak a közönség elé, felhasználva még terrorizáló eszközöket is, mint a milyen volt a póttartalékosok törvényellenes berendelése. Eszembe jut Rákóczi Ferencz nagy mozgalmának idejéből, hogy azokon a tanácskozmányokon, a melyeket Rákóczi Ferencz a föderált státusok egybehivásával tartott, sokszor felmerült az a kérdés, hogy milyen baj az, hogy azon területekről, a hova a labanczok, a németek benyomultak, a lakosok elmenekültek, sőt ki is kergették őket; ós ezek a szerencsétlen menekültek mindannyian Rákóczi tábora körül gyülekeztek, és a konföderált státusoknak sok fejtörésébe került, hogy mit csináljanak azon szerencsétlenekkel, a kik táboruk terhére voltak. Élelmezniök kellett azokat és ez az akkori viszonyok között nem volt könnyű feladat. Nem csoda, hogy gyakran szólaltak fel egyesek ezen állapot ellen, melyről azt monoták, hogy képes az egész mozgalmat megakasztani és lehetetlenné tenni. Valósággal az egész mozgalom abbahagyására kényszeritette volna Rákóczit és 31