Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-394

Í6 3,94. országos ülés Í90k márczius 5-én, szombaton. tanfolyamok mind osztrák szelleműek és német nyelvűek maradnak. Ilyen a bécsi katonai lovas tanári intézet, a schlosshofeni katonai hajtó­tanári intézet, a bécsi katonai állatgyógy- és állatfó'orvosi tanintézet, továbbá a wienerneu­stadti katonai vivó tanfolyam. Azt mondhatná valaki, hogy e tizenhárom iskola egyes részeiben kisebb jelentőségű, de mégis, t. képviselőház, azt tartottam ós azt tar­tom helyesnek, hogy ha már ily csonka refor­mot a minisztérium igér, akkor azt az egész vonalon vigye keresztül, és ne legyen a had­seregnek egyetlen tanfolyama vagy iskolája sem, a melyben legalább részben ne érvényesülne a magyar nyelv. Minthogy pedig ezt nem tette, ismétlem azt a vádamat, mely szerint a minisz­térium és a miniszterelnök ur már hadügyi programmjában is megszegte a kötelességét, és minthogy a katonai programmot a szabadelvű párt is olyannak fogadta el, a mely az ő programmja lehet, hozzájárult ehhez a nélkül, hogy a kibontakozás eszközei lennének ezek, ismétlem azt a felfogásomat, a mely szerint a 67-es párt sem lehet, — ha konzekvens akar maradni, — abban a helyzetben, hogy a tár­gyalás alatt levő javaslatot megs?avazza. Erre én, t. ház, még egy rakás indokot hozhatnék fel, de nem kívánok velük előhoza­kodni. Idézhetném t. i. szószerint azokat a lázitó sérelmeket, a melyeket Pitreich hadügyminiszter a maga beszédében a delegáczióban, az albizott­ságokban elkövetett, és a melyeket igaz, hogy később bizonyos irányban igyekezett szelídíteni, de az oly katonának és férfiúnak szavaira nem adok semmit, a ki pénteken legázolja a magyar közjogot és szombaton simogatja azokat a rése­ket, azokat a sebeket, a melyeket a maga hely­telen állásfoglalásával és durva közjogi felfogá­sával okozott. Itt van egy rakás nyilatkozat, a mely egytől-egyig mind beleütközik a magyar közjogba, a mely nyilatkozatok folytonosan erő­sitik a hadsereg egységét, erősitik, hogy ahhoz hozzányúlni nem lehet, állítják, hogy a hadsereg nem törvényeken, nem közjogon és közjogi szoká­sokon alapul, de véren és vason stb. Szóval: halmaz sérelem melyet a hadügyminiszter ur a legutóbb a delegáczióban elkövetett, én azonban épen azért, hogy bebizonyítsam, hogy csak markírozni kívánom a magyar közjog vé delmét záróbeszédemben is, nem kívánok, mon­dom, azoknak idézésébe fogni, a melyek előttem vannak, csak említem ezeket, mint a melyek teljesen jogosulatlanok, a magyar közjogba üt­köznek és a melyek ellenében magam részéről mint magyar ember és magyar képviselő ezúttal is határozottan tiltakozom. (Helyeslés a bal­oldalon.) Ezek után, t. képviselőház, és ezzel be is fejezem záróbeszédemet, csak arra kívánok rövi­den kiterjeszkedni, hogy ugy, a mint többen ki­fejtették, magam is teljesen helytelennek tar­tom, hogy a delegáczió oly kérdéseket von a maga tárgyalásainak sorozatába, a melyek a magyar törvényhozásnak képezik jogát, semmi­féle magyarázattal ezen a világon nem lehet megindokolni, hogy pl. a nevelés kérdése, az igazságszolgáltatás kérdése mily alapon vonatott bele a delegáczió tárgyalásaiba. Pedig, t, ház, semmiféle magyarázattal a világon elvitatni nem lehet, mert egész világos, hogy a delegáczió hatásköre csak három dologra terjed ki: a külügyre, a hadsereg költségveté­sére és az erre vonatkozó zárszámadásra. Semmi más a delegáczió hatáskörébe nem tartozik, s akárki venné elő a 67-es törvényt, annak 11., 12. és 13. §§-aiból nem tudná bebizonyitani és kiolvasni, hogy a nevelés és igazságszolgáltatás kérdése a delegáczió hatáskörébe tartozik. Én tehát egészen helytelennek tartom, hogy ott ilyen kérdések egyáltalában szóba hozatnak, mert a magyar törvényhozásnak a jogköre nem csor­bítható és ott ezek a kérdések meggyőződésem szerint soha dűlőre nem vezethetők. Ebből folyó­lag ón azon óhajtásomat fejezem ki, hogy ha a delegácziók még tovább élnének, a mit ón nem óhajtok, én követelem és az ellenkező ellen til­takozom, hogy ott más, mint a külügy, a had­sereg költségvetése és a zárszámadás tárgyaltas­sék. A nevelés, a katonai intézetek és az igazság­szolgáltatás kérdése mind ide tartozik Magyar­ország törvényhozása elé, és ott az én felfogá­som szerint még szó sem eshetik ezen kérdések felett. Befejezem záróbeszédemet. Miután nekem álláspontom volt, ma is az és az lesz, hogy Magyarországnak minden intézménye, tehát a hadsereg is csak nemzeti alapon szervezhető, az ország érdekének ez felel meg, s mivel e javas­lat nem a magyar önálló hadsereg számára teremt ujonczokat, hanem egy amphibium, egy teljesen korcs intézmény számára, azért én a javaslatot ezúttal sem szavazom meg. (Helyes­lés a baloldalon.) Elnök: A jegyző urak összeszámlálták a választás alkalmával beadott szavazatokat s jelentésüket a következőkben terjesztették elő: Összesen szavazott 164 képviselő. Megválasztat­tak az állami anyakönyvekről szóló 1894. évi XXXIII. t.-cz. módosításáról szóló törvény­javaslat tárgyalására kiküldött bizottságba 146 szavazattal Ballagi Géza, Baross Jusztin, Bon­cza Miklós, Bernáth Béla, Fischer Sándor, Heintz Hugó, Hellebronth Géza, Hodossy Imre, Issekutz Győző, Károlyi Antal, Kelemen Béla, Komjáthy Béla, Nagy Ferencz, Nyegre László, Pattyánszky Elek, Polónyi Géza, Rohonyi Gyula, Schmidt Karoly, Simonyi Semadam Sán­dor, Szalay László, Szivák Imre, Ugron János, Weszter Imre, gr. Wilczek Frigyes, b. Vojnich István, Zsámbokréthy Emil, 145 szavazattal Neumann Ármin és Salacz Gyula. Ezen kép­viselő urakat ezen bizottságba megválasztottak­nak jelentem ki. A III. biráló bizottságba megválasztatott I 164 szavazattal Gál Sándor, a IV. biráló-

Next

/
Thumbnails
Contents