Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-403

202 4Ö3. országos ülés 190b márczius íl-én, csütörtökön. Itt van a katonai kérdés, a melyben ugyanezen jelenséget látjuk. El kell altatni, el kell fojtani, meg kell magyarázni a nemzetnek, hogy lehetetlenség az ő kívánsága, nem pedig kielégíteni, teljesíteni a nemzet akaratát és így szüntetni meg a katonai kérdést. Ebből az következik, hogy az a mozgalom, a melyet most a jobboldalnak taktikázása, a baloldalnak hitetlensége, egyenetlensége, gyengesége és akarathiánya tönkretett és csődbe juttatott, ha uj czég alatt, uj emberekkel is, de fel fog támadni és kívánja, követeli a maga igazságát mindaddig, mig azt keresztülviszi. Mert az sohasem lesz igazság, hogy Magyarországon német hadsereg legyen; ezen igazságtalanság ellen 10 millió ember tütakozik, nem egy obstrukczióban, hanem minden nap, nem egy beszédben, hanem minden áldott nap, és az a gyermek a bölcsőben ugy fog nevelkedni és azt fogja tanulni, hogy gyűlöld a németet, a mely ezen a földön neked soha jót nem adott, a mely elnyomásodra törekedett, a mely fajodat pusztította, veled soha egyet nem értett és jogaidat soha tiszteletben nem tartotta. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Nem elfojtani és lecsendesíteni, hanem megoldani kell a kérdéseket. Ott van a harmadik nagy kérdés, a közgazdasági kérdés. A t. miniszterelnök ur beterjesztette ós a bizottságok tegnap tárgyalták is az Olaszországgal való ideiglenes meghoszszabbitásáról, a Német- és Olaszországgal való szerződés megkötésére vonatkozó felhatalmazásról szóló törvényjavaslatokat, a melyek világosan az 1899 : XXX. törvényczikkbe ütköznek, de a melyekről mindenki azt mondja, hogy csak cxpediens néhány esztendőre. Ez megint nem megoldás. Ez egy oly megoldási mód, a mely elfojtja a gazdasági élet lüktetését ^ bizonyos időre, de nem oldja meg a kérdéseket. Es mennél tovább tart e viszálykodás Ausztria és Magyarország közt, annál erősebben és többször fog feltámadni ez a kérdés, annál erősebben fogja a maga igazságát követelni és annál nagyobb rázkódtatások és károk utján fogjuk keresztülvinni. Mert a kiegyezési kérdésnek és a vámszövetségi kérdésnek nem az a lényege, hogy a vämszövetségi javaslat törvénybe legyen iktatva, hanem a háttere az a belső szükség, a mely 28 millió ember gazdasági, nemzeti érdekével, vérkeringésével szemben áll. És a mig ezt a nagy kérdést a maga egész komplexumában legalább is egy bizonyos nagy mértékben meg nem oldottuk, a kérdés évről-évre mindig jobban fel támad és mindig jobban előretör. Hock János: Nem is csinálunk többé kiegyezést közös vámterülettel. A nemzet maga nem tűri. B. Kaas Ivor: Dehogy nem, kivált ha Olaszországról van szó. (Zaj.) Lengyel Zoltán: íme itt van az 1899 : XXX. t.-cz., itt volt az 1898:1. t.-cz. Adott mindegyik bizonyos jogokat a nemzetnek, adott bizonyos fogantyúkat, a melyekkel ki lehetett volna még többet szorítani és a kérdést előbbre lehetett volna vinni. A kormányzat azon működik, hogy ez a fogantyú kezünkből kiessék, hogy ez a garancziális törvény teljesen érvénytelenné, és haszontalanná váljék. Az ellenzék még csak nem is tudja, hogy az ő egész programmjának kijátszása fekszik ebben a kérdésben, vagy ha tudja, nem akarja tudni, és nem akarja már most látni a kérdés jövendőbeli bonyodalmait, és nem igyekszik már a mostaniaknál olyan ellentállást kifejteni, hogy a kormány ilyen expedienshez nyúlni ne merjen. Azt mondják t. képviselőtársaim, bonyolítsuk le a javaslatokat, és adjuk meg az államnak, a mi az államé. Mi következik ebből? Az következik, hogy a t. kormányt megerősítjük, kezébe adunk minden eszközt, a mi lehetséges, a nélkül, hogy a nagy kérdés megoldását még csak feszegettük volna is. Mikor eljön a kérdések feszegetésének ideje, azt mondják majd: úgyis hiába való, bízzuk meg egyik képviselőtársunkat, hogy felszólaljon, jelezze a párt álláspontját és ezzel a dolog el van intézve. (Derültség halfelöl.) Okolicsányi Lászlő: 35 esztendős komédia! Lengyel Zoltán: A mikor én az egyetemre megyek tanulni, akkor azon gondolkodom, hogy mi leszek: ügyvéd-e, orvos-e, állami tisztviselő, vagy nem tudom micsoda. Nem azon gondolkozom, hogy a holnapi előadáson mi fog történni, hanem előre látom az én jövendőmnek egész irányát. Mikor a függetlenségi párt határoz most az indemnitás kérdésében, vagy a következő kérdésekben, vagy talán a leszerelés kérdésében, akkor már a programmja iránt tartozó kötelessége és gondossága megkívánta volna azt, hogy határozzon a közgazdasági kérdésekben, hogy legalább megnyugtatást és tájékozást szerezzen és a mennyiben az a kormány azt mondja, hogy az én álláspontomat ki akarja játszani, akkor nem adom meg neki a kormányzat azon eszközeit sem, a melyeket most megadok, vagy pedig ha meg akarja valósítani, akkor nagyon szívesen módot, alkalmat nyújtok neki, hogy ezt megcsinálhassa. Itt kétségtelen, hogy az a kormány egész sn ellentétes állásponton van. Ilyen körülmények között vele szemben azt a lanyha, teljesen ellenzékietlen álláspontot elfogadni lehetetlenség akkor, a mikor a t. képviselő urak közül ugy Bakonyi Samu, mint Polónyi Géza, mint Mezőssy Béla képviselő ur és többi képviselőtársaim a sajtóban és a parlamentben azt mondották: már pedig az 1899 : XXX. t.-czikkért megyünk életre-halálra ! Hát hol az az élet-halálharcz ? Abból áll ez, hogy lepergessük az összes javaslatokat : a katonai, az indemnitási, a költségvetési javaslatot, minden javaslatot adjunk oda, majd az olasz, meg a német szerződés tárgyalása előtti estén hirtelenében összehívunk egy konferencziát és akkor fogunk a kérdés felett hatá-