Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.
Ülésnapok - 1901-403
1 ( J8 403. országos ülés 1904 márczius 17-én, csütörtökön. béke van, a másikon háború, mert a lelkekben és a gondolkozásban nem olyan nagy a különbség a függetlenségi párt életfelfogása és a t. túloldalé között, mert ka nagy volna a különbség, az a nagy különbség nagyobb tényekben, nagyobb harczokban és nagyobb eredményekben nyert volna kifejezést. Nem azért mondom én ezt, hogy köztem és az ezen oldalon ülő t. képviselőtársaim közt különbségeket tüntessek fel, vagy hogy a magam hazafiságát különbnek mutassam, hanem azért mondom, mert a nemzet életének visszafejlődése és fokozatos hanyatlása abból következik, hogy a függetlenségi pártban sem elég hit, sem elég akarat nem volt, hogy ezt a visszafejlődést megakadályozza ós a nemzetet az ellenkező irányba terelje. Az én felfogásom szerint egy erős, elhatározó ellenzék kell, a mely az összes többi pártokra befolyást gyakorol, a melynek működése tehát nem abban nyilvánul, hogy a maga pártélete különb lesz a másiknál, hanem abban is, hogy a másik párt is megváltozik, az ő küzdelmének reakcziója ott is nyilvánul, épen ugy, mint az 1902. és 1903. évi nagy harcz következtében a t. túloldal tagjai máskép gondolkoztak a hadügyi kérdésekről, de nemcsak ők, hanem a választók is. Mindaddig, a mig ezen az oldalon oly férfiakat látnak, a kiken nem lehet keresztülgázolni, a kik nem fogják magukat megadni, a kiket sem pénzzel, sem személyi kedvezéssel nem lehet befolyásolni, addig ők is máskép beszélnek és gondolkoznak. A szabadelvű párt 9-es bizottságának programmját is ceak akkor lehetett előállítani, a mikor már bizalmas beszélgetésekből meg voltak győződve, hogy ezt a nagy programmot olcsóbban is hajlandók adni. Ha azok az emberek, a kik ezen az oldalon ülnek, továbbra is a nemzet nagy hivatásától lesznek áthatva, hogy nemcsak hirdetni fogják a programmot, hanem ugy is fognak élni, ugy is fognak cselekedni a t. túloldallal szemben: akkor önök, t, uraim, nem fognak megelégedni a szavazásoknál való igennel és a bólongatásokkal, hanem önök is hajolni fognak a nemzeti irányzat felé, kerületeikbe fognak menni és bizonyítani fogják, hogy köztünk nem nagy különbség van, hogy mi is magyarok vagyunk; sőt itt a kormányokat is befolyásolni fogják és a kormány az ő pártjának hatása következtében Bécscsel szemben is nagyobb ellentálló erőt fog kifejteni. Ez az én gondolkozásom és ebből következik, hogy a milyen fokban én növelni tudom és önök növelni tudják a nemzet ellentálló erejét, nem a programmban, hanem az akczióban és elhatározásban, a lélekben és gondolkozásban, az a maga visszahatásában olyan mértékben, olyan perczentben érvényesül az egész kormányzatban, a nemzeti életnek egész fejlődésében. (Ugy van! Ugy van! a hátoldalon.) Közjogi viták utján nem lesz ez a nemzet sohasem független. (Igaz! TJqy van! a baloldalon.) Soha, de soha. Akárhány milliószor bebizonyítják az osztrák császárnak, hogy az 1867: XII. t.-cz. 11. §-ában ez van, vagy az van, az sohasem fogja a mi jogainkat megadni; hanem igenis meg fogja adni és kénytelen megadni, ha itt egy nemzetet lát maga előtt, a mely nem hajtja meg nyakát az idegennek egyetlenegy téren sem, a mely visszaveti az idegen iparczikket, kikergeti magából az idegen katonákat, a mely ugy jár el, mint a márczius 15-iki ünnepély alkalmával Zágrábban a horvátok. A mint a mai lapban olvasom, ott egy magyar társaság a mi legmagasztosab nemzeti ünnepünket zárt helyiségben ünnepelte, Magyarország területén. A midőn megtudta ezt Zágrábban a horvát diákság, botokkal felfegyverkezve betört abba a zárt helyiségbe és ott inzultálta és kikergette a magyarokat és a horvát rendőrség nem adott segítséget velük szemben és a magyarokat megverték Magyarországon a nemzeti ünnepen azért, mert zárt helyiségben a maguk lelkületének és gondolkozásának kifejezést mertek adni. Ezt nem a horvátok ellen, hanem a horvátok érdeméül hozom fel; íme abban a horvátban, ha Magyarország területén is, a nemzeti öntudat lángja ég, a mely ilyen alkalommal sem türí meg, hogy az ellenkező felfogás az ő területén érvényesüljön. A magyarsággal szemben hozom ezt fel, mert ha Magyarországon hasonló eset történik, itt nem mozdul meg senki sem, a rendőrség és katonaság a nép ellen foglal állást és a magyar öntudat egyáltalában nem lángol fel sem az utczán, sem a parlamentben; egy beszéd történik, egy ujságczikk jelenik meg, aztán vége mindennek. Benedek János: Ez nem hazafiság, hanem műveltség dolga! Kubik Béla: Ugy van-1 Ez Horvátországban tisztán műveltség dolga. Nálunk ilyen meg nem történhetik. (Elnök csenget.) Lengyel Zoltán : Hát nyugateurópai műveltséggel szabadságharczot megvívni még egyáltalában nem láttunk. (Zaj a bál- és a szélsőbaloldalon.) Hát a műveltség . . . (Zaj a bal- és a széfsobaloldalon. B. Kaas Ivor közbeszól.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék közbeszólni! Lengyel Zoltán: . . . a műveltség kérdése az is . . . Benedek János: Hát mi is betörjünk privát lakásokba? (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak a szónokot csendben meghallgatni, Lengyel Zoltán: ... a mi a műveltség kérdését illeti, t. képviselőtársam, én Magyarországból egy hasonló esetet fogok felhozni, nem egészen ilyent, de a mely mégis alkalmas arra, hogy megmutassa, milyen a magyar ember. Nem egy privát társaságról hozom fel az esetet,
