Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.
Ülésnapok - 1901-402
W2. országos ülés 190Í márczius 16-án, szerdán. 189 tak már a bölcsőtől kezdve államférfiaknak neveltetni. De az az iskola, a mely őt nevelte és a melynek levegőjét, szellemét önmagába szivta, a melynek emlőjén évtizedeken keresztül itt a parlamentben növekedett, és a melyre most is a szeretet rajongásával tekint vissza, legkevósbbé volt alkalmas arra, bogy szivében a nagy nemzeti eszmények gyökeret verhessenek, politikájában a mi reményeink és jövő vágyaiak érvényesülhessenek. 0 abban a rendszerben csak a hatalom fényét látta, a mely elkápráztatja a legélesebb szemet, megszédíti a legbiztosabb fejet is. 0 ott csak azt tanulta meg, hogyan kell azt a hatalmat megszerezni és fentartani, ba mindjárt nemzeti engedmények rovására történik is. Talán a miniszterelnök ur maga sem vette észre, mint a hogy az ember nem veszi észre a megszokott légnyomásban a ránehezedő légoszlop súlyát, hogy az ő gondolata hogyan vált lassankint ketté a nemzet érzésvilágától és hogy a nemzet minő egyhangú fájdalommal nézi az ő kormányzati érájának megkezdését, ós hogy leszámítva az Ő néhány személyes jóbarátját és a minden kormány részére bőven kínálkozó szervilizmust, bizony a nemzetben nagyon kevés lelkesedést és őszinte hitet, őszinte szeretetet kelt az ő kormányzati kísérlete. Hiszen ha a nemzet szimpátiájára támaszkodhatnék a miniszterelnök ur, akkor nem lett volna szükséges politikájának mindjárt legelső alapjává magát az erőszakot proklamálni. De épen azért, mivel érzi, hogy a nemzet rokonszenvét nem ,birja, érzi, hogy múltjánál, programmjánál, az őt kötelező tradiczióknál fogva ezt a rokonszenvet meg nem szerezheti, az erőszakra kellett appellálnia és ezt tette politikájának alapgondolatává. Csakhogy még eddig minden erőszakos politikusnak meg volt a maga Cassiusa is és még minden erőszakos politika rendszerint fátumszerüleg, saját erőszakával töretett össze. Tudom, hogy a miniszterelnök urnak legelső kísérlete, legelső politikai működése az fog lenni, hogy ő az ő továbbhaladásának útjából azt a lázongó elemet, a mely az ő rendszerét támadja, kiirtsa. Természetesnek tartom, mert hiszen olyan iskolába járt, a hol ezeket az elveket ráhagyták politikai örökségképen. Pedig a párturalom visszaéléseivel szemben ennek a nemzetnek nincs más fegyvere, mint egyedül az ő házszabálya, a mely házszabály neki jogot, alkalmat nyújt az alkotmányos ellenállásra, Erre az egyetlen alkotmánybiztositékra, a házszabályra, ennek a gyökerére akarta mindjárt első kísérletével tenni a miniszterelnök ur a fejszét, hogy a parlamenti obstrukcziót végleg megtörje és ekként hatalmát örök időkre biztosítsa. De azt nem gondolták meg, hogy a parlamenti obstrukczió tényleg csak biztositd szelepe a nemzeti elkeseredésnek, és ha itt kolliziók állnak be, ha a mi nemzeti jogos törekvéseink meghallgatást nem találnak, ha megfojtják a parlamenti obstrukczióban az alkotmányos ellentállást, akkor kiviszik a tüzet az országba és ekként kényszeritik a nemzetet, hogy forradalmi utón a legerőszakosabb eszközökkel védelmezze meg nemzetiségét. Ezért tartom naiv dolognak, mikor egyes ellenzéki politikusok azt remélik, hogy most már a harcz feladásával vége mindennek, a visszavont házszabályokat többé a miniszterelnök ur elő nem terjeszti. Hamarabb fognak csalódni, mintsem ezt maguk is hinni mernék. Ha nem lesz rá szüksége a parlamentnek és az országnak, majd lesz rá szüksége a miniszterelnök ur erőszakos indítványainak, javaslatainak és czentraíisztikus irányának. Hiszen nem tagadhatja meg senki a saját meggyőződését. A miniszterelnök urnak pedig ez nem spontán felmerült ideája, régi kísérletezés ez már. Hiszen mindnyájan tudjuk, a dolog nem titok, hogy 1898 október elején nem a miniszterelnök ur volt-e az, a ki az egész magyar parlamenttel szemben képviselte a házszabályok szigorításának, megváltoztatásának elvét, a mely minden tanácskozás felett egyszerűen a kivégzés jogát az elnök kezébe adja. Hiszen akkor történt, 1898 októberben, hogy a miniszterelnök urnak az volt az alapgondolata, hogy b. Bánffy Dezső ejtse el valahogy Szilágyi Dezső elnököt, a kinek helyébe ő vállalkozik. Vállalkozik azzal a kötelezettséggel, hogy a házszabályok keresztültiprásával alkalmat nyújt, más és erőszakos házszabályok behozatalára. És 1899-ben nem a miniszterelnök ur volt az megint, a ki b. Bánffy Dezsőnek módot óhajtott nyújtani arra, hogy vegye kezébe az ellenzéki zászlót és írja rá a házszabályok módosításának jelszavát és menjenek ellenzékbe? B. Kaas Ivor: Ez leleplezés! (TJgy van! Uqy van! a haloldalon. Mozgás és zaj a jobboldalon. Elnök csenget.) Hock János: Bocsánatot kérek, de hiszen ez nem titkos dolog, (Zaj a jobbóldalon.) ez egy nyilt tárgyalás eredménye, mert ba jól emlékszem, a tárgyaláson maga Lánczy Leó volt képviselőtársam is jelen volt, (Derültség a baloldalon. Mozgás jobbfelöl.) a ki akkor azt mondotta: Mégis lehetetlen, bogy a házszabályok revíziójával egy ellenzéki programmot csináljunk,! (Derültség a baloldalon. Zaj a jobboldalon.) És ha már ezt a kérdést felvetettük, hát most, a múlt évben, a mikor Széll Kálmán bukásának ideje körülbelül már megérett, nem a miniszterelnök ur volt-e az, a ki ismét megindította a házszabályok revíziójára való törekvést, s nem ő volt-e az, a ki ismét ajánlatot tett Széll megbuktatására, hogy Bánffy rezsimjében, Bánffy politikájával Szélit buktassák meg és csináljanak uj házszabályreviziót ? (Élénk derültség jobbfelöl. Zaj.) T. ház! Én azt hiszem, hogy e tekintetben a miniszterelnök ur is lesz szíves nyilatkozni, hiszen ő legjobban tudja. (Zaj a jobb- és a
