Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-401

154 Ml. országos ülés Í90'i márczins ík-én. hétfőn. ben, a rnelylyel még igy is olyan nehéz ezt a harezot sikerre] megvívni. Hiszen most csak egy kis törvényes bázisra volt alapítva ez a küzdelem és innen, az ellenzék padjairól lett hirdetve, hogy lehetetlenség az, a minek megvalósítását kívánjak. A honvédelmi miniszter ur pedig az engedményeknek azt a kicsiny morzsáját, a melyet hoztak, mint ő Felsége különös kegyelméből származót hozza elénk és nem mint olyant, a mely a nemzet törvényadta jogaiból deriválható. Ily körülmények között merem állítani, hogy mi a mi nagy jtolitikai harczunkat erőteljes összetartás és kialakulás nélkül nem fogjuk megvívhatni. (Vgy van! ügy van! a baloldalon.) Nem lehet különbség közöttünk a lényegben, még ha különböző pártállást foglalunk is el. A. magam részéről tudom, hogy soha el nem állok azon álláspontomtól, hogy Magyarország jövőjét csak a perszonál-unióban látom helyesen kialakulva, a minthogy tudom érteni mások meggyőződését is, a kik ezen a téren az ő hitüktől és felfogásuktól nem tágítanak. De, t, képviselőház, milyen rögös ut van még odáig is, a míg a 67-es alapon álló képviselőtársaink lelkében élő ideálok megvalósíttatni fognak ? Milyen nehéz és rögös ut az, a melyet még a 67-es alapon is meg keli tenni, hogy egyrészről pl. gazdasági önállóságunkat kiépítsük, — a minek lehetőségét nem zárja ki a 67-es törvény •— vagy hogy a magyar hadsereg számára magyar szolgálati és vezényleti nyelvet és magyar jelvényeket érjünk el s egyáltalában abba az egész nagy szervezetbe, a mely a 67-es törvény alapján fennáll, a két állam közötti egyenjogúság elvének tökéletes érvényesülését belevigyük, ezekben a,z egyen jog aságot a két állam között felépítsük ? Nem az a lényeg ma már — ez a küzdelem is meggyőzhetett bennünket arról, — hogy a papnők hogyan borulnak le a párt-elvhűségnek oltára elé, hogy ott zsolozsmáikat naponkint elzengedezzék. Ezt mindenki igaznak tartja. Hanem a lényeg abban az akczióban és tevékenységben áll, a melyet kifejtenek a nemzet ügyének előbbrevitelére. Ez az a választóvonal, ez az a lényeges főtulajdonság, a mely a politikumokat ma egymástól megkülönbözteti. Egy szemernyi akczióképosség többet ér, mint egy métermázsa meggyőződés és politikai hit, a melyet csak lelkünk kiegészítésére hirdetünk »elveinknek fentartásával és hangoztatásával*;. Az az akcziő, a melyet nemzeti ügyünknek előmozdítására kifejtünk, többet ér, ha csak egy szemernyi is van az erre való képességből lelkünkben, mint az elv fentartását hangoztató nyilatkozatoknak egész légiója. (Helyeslés a szélsőbaloldalion.) Ez tehát, t. ház, egy nagy lelki átalakulás, a mely a különböző pártállásu egyének nézeteit két nagy gondolatkörre osztja szét. Az egyik az, a mely meghajlást jelent az udvari akarat előtt, a másik pedig az, a mely a nemzeti akarat előtt való meghajlást képviseli. Az udvari akarat feltétlenül irányadó akar lenni akkor is, a midőn a nemzet érdekeivel nem találkozik, az az udvari akarat kereshet ós találhat mindig egyéneket, a kik szolgálatába bocsátják magukat, de kell, hogy találkozzanak olyan politikusok és egyének is, a kik a nemzeti akaratot emelik fel arra a piedesztálra, a mely egyenlő magasságban áll az udvari akarat erejével. Olyan politikusokat, a kik nem keresik, nem is kell, hogy keressék az összeütközést a korona és a nemzet akarata között, de a kik viselkedésüknek erejével méltóságot és súlyt tudnak adni a nemzeti akaratnak, hogy akkor, a midőn a korona saját érdekei ellen, egyszerűen csak a maga előítéletei elfogultsága, régi rossz családtradicziói folytán áll összeütközésben a nemzettel : akkor a nemzeti akarat útját egyengessék, s annak teljesítését az udvari akarattal szemben bátorsággal, férfiassággal keresztülvigyék. Hiszen maga a miniszterelnök ur is mondja — és ezeket szokás itt mondani a tényekkel ellentétben — hogy semmi akadálya sem lesz a nemzeti akarat érvényesítésének; hiszen egy jóságos fejedelemmel állunk szemben, a ki mindig meghallgatja a nemzet óhajait. Azonban nem kell követelni a nemzeti dolgokat; haladjunk csak a »békesség« utján. De azt láttuk 37 éven keresztül, a mely idő alatt ez a rettenetes békesség ebben az országban uralkodott, hogy ezen időn át soha semmiféle nemzeti kívánság sem hangzott el a többség soraiból. Végre is oda jutottunk, hogy még azt a jóságos uralkodót is, a kinek atyai szive iránt én is teljes hódolattal viseltetem, elterelték még azon rendeletében foglalt intézkedéstől is, a melyet még 1868-ban, tehát 37 évvel ezelőtt kibocsátott. Az uralkodó 1867-ben igenis reá állott arra az alapra, hogy ő Magyarország állami egyéniségét érvényesíteni szándékozik, de a »békesség* köpenyege alatt a megkezdett törekvések lassankint elsorvadtak és teljes tespedés és tétlenség következett be egész közéletünkben. Hát ebben az irányban akarnak önök továbbra is haladni? A miniszterelnök urnak azon utasításait és azon kormányzati elveit akarják uralkodókká tenni, hogy nemcsak nem szabad és nem kell kiépítenünk a parlamentarizmust olyan alapokon, a melyek a nemzeti akaratot egészében fogják képviselni, hanem még ezt a meglévő ellenállási erőt is ki kell irtani? Ez az, a mihez mi hozzá nem járulhatunk és ez az, a mi a miniszterelnök ur programmjával szemben a mi bizalmatlanságunk főforrása. De legyen szabad még röviden egy-kát más tényre is rámutatnom, a melyekből a mi bizalmatlanságunk még táplálkozik. Evek óta él az a törekvése ennek az országnak és ennek a képviselőháznak is, hogy a miniszterelnöki állásban ne az' udvari hatalomnak ügyvivőjét lássuk és keressük, hanem lássuk a nemzeti akaratnak