Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-401

148 401. országos ülés 1904 márczias lk-én, hétfőn. vagy legalább a kormánypárti padokon, az a vélemény, hogy ime a disszidensek is beállottak az obstruálók közé. Tehát gr. Apponyi Albert ezen czélját el nem érte, a helyzetnek másnemű alakulását pedig teljesen megakadályozta. (Ugy van ! a baloldalon.) A házszabályok elleni kirohanás és táma­dás sikerre nem vezetett. Kivonult a nemzeti párt a szabadelvű pártból és ez uj tápot adott a közvélemény nagy részében elterjedt ama véleménynek, hogy ime ismét vissza fogunk sülyedni a régi rendszerbe ós tönkre fognak tétetni mindazon alkotások, a melyeket az ellenzék hosszú küzdelmek és áldozatok árán el­ért. Et nunc venio ad fortissimurn! (Halljuk! Halljuk!) Itt van a t. miniszterelnök urnak hires házszabálymódositó inditványa. A zivatar, a mely akkor hazánk politikai egére tornyosult, hála Istennek elvonult; de a tény, hogy ez az indítvány beadatott, sajnos, megmarad és egy veszedelmes preczedensül szóigál a mi parlamen­tünk történetében, ugyanis ha valahol, akkor nálunk hivatkoznak minduntalan előzetes ese­tekre és megvan mindig az a veszély, hogy erre is fognak hivatkozni. Hiszen a múltkor, a midőn a t. elnök ur, a ki egészen korrektül és egészen helyesen elrendelte a szavazást, a mely az által hiúsult meg, hogy az egyik jegyző ur az igen­nel szavazókat nem jegyezte, mindjárt utána keresett előzetes esetet. Hivatkozott gr. Apponyi Albert volt elnökre, hivatkozott Bartha Miklósra, hogy volt már ilyen eset ós ha tudott volna esetet találni, talán azzal a preczedens-esettel indokolta volna a szavazás folytatását. Az előze­tes eset tehát, sajnos, megvan téve. Az indít­vány, a mely, mondhatom, borzadással töltötte el az alkotmánynak minden őszinte barátját, megtétetett és azután később visszavonatott. De, t. ház, nézzük, mi lett volna, ha esetleg ezt az indítványt elfogadták volna és az indítvány szerint a házszabályok módosíttattak volna? Ez nem lett volna egyéb, mint a ház szabadságá­nak, az ellenzék szabad mozgásának teljes tönkre­tétele. Ezzel ki lett volna véve a magyar ember kezéből az az utolsó fegyver, a melyet szükség esetén használhat akkor, a midőn nemzeti jogait veszélyeztetve látja, pedig az a viszony, a mely­ben mi ma Ausztriával vagyunk, s a melyet a t. miniszterelnök ur is akkori beszédében el­ismert, mindig szükségessé teszi, hogy legyen kezünkben egy fegyver, a melylyel szükség esetén tudjuk jogainkat védelmezni. (Ugy van! a baloldalon.) Ha azonban 50 kép­viselőnek indítványára bármikor meglehet szakítani a vitát; ha. tudván azt, rniké­pen készülnek Magyarországon a választások, a kormány a választásokon szerez magának en­gedelmes többséget, akkor itt a parlamentben minden neki tetsző dolgot keresztülvihet. De többet mondok, nem egyéb ez, mint a hírhedt osztrák 14. §-nak kerülő utón való behozatala, (Ugy van! balfelöl!) sőt annál veszedelmesebb és rosszabb, mert ott nagyon jól tudják és mi is tudjuk, hogy az nem alkotmányos intézkedés, nálunk pedig ez az eljárás legalább az úgy­nevezett titulus coronátust birta volna és mindig veszedelmesebb az az abszolutizmus, a melyet több ember gyakorol, mint az, a mely egy ember kezében összpontosul. (Ugy van! balfelöl.) Ha ez az indítvány törvénynyé vált volna, akkor ez nem jelentett volna egyebet, mint a parlamentnek a kormány alá való rendelését. A parlament felett teljesen és szabadon rendel­kezett volna a kormány ugy, a mint akarta volna, mert nálunk mindig talál a kormány többséget, a mely az ő javaslatait ennek alap­ján megszavazta volna. (Ugy van! balfelöl.) Es mit mondjak, t. ház, arról a nagy hatalomról, a melyet az elnök kezébe óhajtottak letenni? Hiszen vannak tapasztalataink a régi választá­sok idejéből; tudjuk, hogy mit jelent ez a kor­látlan hatalom egy esetleg lelkiismeretlen elnök kezében; (Ugy van! balfelöl.) láttuk, hogy egyes elnökök nem engedték meg a jelöltek jelölését sem, a mint annak idejében pl. velem is tör­tént. Láttuk, hogy az elnökök nem engedték meg az ellenzéki választóknak, hogy leszavazza­nak ; hogy katonaságot uszitottak az ellenzéki választókra. Ilyen az a diskreczionárius hata­lom, a mely esetleg egy lelkiismeretlen és köte­lességének magaslatán nem álló elnök kezébe kerülhet. De ez a veszedelem szerencsésen el­múlt. Nem akarom ennek érdemét senkinek sem betudni, a mint hogy a t. miniszter­elnök ur is a szabadelvű pártban tett ki­jelentésében elhárította magától az érdeme­ket, a melyeket erre vonatkozólag neki tulajdoní­tottak, hanem csak annyit mondok, hogy akár­melyik párt győzött volna is, hazánk alkotmánya meg lett volna sebesítve (Ugy van! a bal- és a szétsöbaloldalon.) és beteljesedett volna mit a latin mondás e szavakkal fejez ki: »sive vinco, sive vincor, semper tamen maeulor«. Akár győzök, akár legyőztem, mindig marad rajtam valami szenny. (Ügy van '. balfelöl.) Ez a szenny, ez a folt ott maradt volna, sőt talán már most is ott van alkotmányunk szeplőtlen falán, mert képviselőházunk évkönyvei azt fogják bizonyítani az utókor előtt, hogy volt egy gyászos pillanat, a melyben ilyen inditványt mertek benyújtani (Ugy van! balfelöl.) és volt egy többség, a mely azt el merte fogadni. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. Mozgás és zaj a jobboldalon.) Gajáry Géza: De másfél évi ohstrukczió előzte meg ezt! {Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ugron Gábor: Hol van az megírva, hogy nem szabad obstruálni? (Mozgás és zaj a jobb­és a baloldalon. Egy hang balfelöl: Szegy élhetik magukat!) Gajáry Géza: Szégyenlem is ezt az obstruk­cziót! (Zaj.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak közbeszóläsaikkal zavarni a szónokot.

Next

/
Thumbnails
Contents