Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-394

39b. országos ülés 190b márczius 5-én, szombaton. ? ha kifáradt is időről-időre, annak újból fel kell támadnia, újból el kell a küzdelmet kezdeni, valahányszor a nemzet annyira megerősödik, hogy erre a küzdelemre ismét képes. (Ugyvan! balfelöl.) Ne tegyen tehát a t. miniszterelnök ur szemrehányást azoknak, a kik a 67-es kiegyezés alapján állva, a nemzeti követelések megvalósítását akarják. Mert az én meggyőződésem az, hogy azok teszik a helyes és jó szolgálatot ugy a nemzetnek, mint a dinasztiának, a kik megkísérlik azt, hogy ezen kiegyezési műnek fentartása mellett a nemzet jogos aspirácziói teljes kielégítést nyerjenek, a barátságos viszony ugy a szövetséges államok közt, valamint a nemzet és dinasztia közt ezen kiegyezési alapon állandósittassók, és a nemzet ezen az alapon találja meg az ő fejlődésének és haladásának összes feltételeit. (ügy van! bálfelöl.) Ha a t. miniszterelnök ur ezen felfogással, ezen 67-es állásponttal szembehelyezkedik és azt mondja, hogy ő minket ért, mert mi a 67-es kiegyezés elvi ellenségei vagyunk; de azokat elitéli, a kik a 67-es kiegyezésbe bele akarnak magyarázni valamit, a mi a miniszterelnök ur szerint nincs benne, hát akkor nekem az a meggyőződésem, hogy a miniszterelnök ur teszi a legrosszabb szolgálatot a 67-iki kiegyezésnek és adja a legeklatánsabb bizonyítékát az ő teljesen fogyatékos közjogi felfogásának. Mert azon az utón, a melyen a miniszterelnök ur akar haladni, a nemzet jogos követeléseit kielégíteni nem lehet, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) s ennek a nemzetnek jogos törekvései iránt a küzdelmet folyton és folyvást folytatni kell. Egyrészt tehát pazarolja a nemzet erejét oly küzdelemre, a mely küzdelem csakis az által volna befejezhető, hogyba a nemzetnek ezen követelései kielégíttetnének, a mely küzdelem egyébként a nemzet kulturális és gazdasági érdekeire nézve improduktív, de szükséges azért, hogy a nemzetnek ezeréves jogai el ne kallódjanak és el ne sikkasztassanak. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Egész megdöbbenéssel hallottam a miniszterelnök ur tegnapelőtti beszédében egy kijelentést, a mikor ő Felségének alkotmányos fejedelmi jogairól beszélt, s azt mondta, hogy a felmerült ellentéteket szüntessük meg az által, hogy elismerjük ő Felségének alkotmányos jogait, ugy a mint azok a magyar közjogban kifejlődhettek és gyakoroltatnak. (Mozgás a baloldalon.) Engedelmet kérek, én azt hiszem, hogy nem a mi kötelességünk, hogy meghajoljunk oly tények előtt, a melyeknek nemcsak semmi alapja a mi törvényeinkben és alkotmányunkban nincs, hanem a melyek a mi alkotmányunkkal szemben határozottan visszaélést és jogbitorlást képeznek. (Igaz! Uqy van! a baloldalon.) Nem meghajolni ily tények előtt és elismerni azokat a tényeket, azokat a visszaéléseket jogok gyanánt, hanem visszaállítani a magyar közjogot az ő eredeti tisztaságában és érintetlenségében: ez lehet egy magyar politikusnak és elsősorban egy magyar miniszterelnöknek hivatása és kötelessége. Sokkal könnyebb feladat volna meggyőződésem szerint megértetni ezt legfelsőbb helyen, a hol bizonyára tisztelik a törvényt, a hol bizonyára megvan a törvénytisztelet iránt való jóakarat, sokkal könnyebb volna ott megadni a felvilágosítást arra vonatkozólag, hogy mi képez jogot, és mi nem képez jogot, hogy a felségjogok határait mi szabja meg, és hogy a nemzet követelései milyen jogon alapulnak. Sokkal könnyebb feladat volna ez, és sokkal természetesebb feladat, mint azt követelni a nemzettől, vagy a nemzet képviseletétől, vagy csak annak egy részétől is, hogy arról, a mit legjobb meggyőződése szerint jognak és igazságnak ismer, lemondjon, és meghajoljon az előtt, a mit legjobb meggyőződése szerint bitorlásnak és visszaélésnek ismer. (Igaz! a baloldalon.) Az képezi a mi szerencsétlenségünket nemcsak most, de fájdalom, már hosszú idő óta, hogy magyar államférfiak, magyar politikusok mindig akadtak, a kik készebbek voltak a fejedelmi akarat előtt meghajolni, a visszaélést jognak elismerni, kik a nemzet jogos ellenállásának letiprására, a jogos felháborodásnak az elnémitására vállalkoztak, és készebbek voltak erre, mintsem hogy élére állva a nemzeti mozgalomnak, ők maguk vezették és tartották volna azt kellő határok között, de jutatták volna el az érvényesüléshez. Ha a t. miniszterelnök ur mindazt a tehetséget, a mivel őt az Isten kegyelme felruházta, mindazt a tudást, a mit ő szorgalmával megszerzett, mindazt az erélyt, a mi az ő jellemében kifejlődve van, ha ezeket a szép és általam is elismert tulajdonságait a miniszterelnök ur a nemzet jogos követeléseinek a kivivására, a nemzet törekvésének a képviseletére használná fel, ha ő maga állna oda vezetőül: mennyivel szebb és nemesebb szolgálatot tehetne a nemzetnek és a dinasztiának egyaránt, mint az által, hogy hirdeti a nem létező jogoknak, a visszaéléseknek jogként való elismerését és követeli a jogos aspiráczióknak eínémitását. De nemcsak követeli, hanem tovább is megy. Mig egyrészt hajlandó ő Felsége alkotmányos fejedelmi jogait abban a meghamisított alakban is elismerni, a mint azok kifejlődtek és gyakoroltattak, másrészt a nemzeti képviseletre ő akarja rátenni a szájkosarat, s a mint a mai ülés elején hallottuk, e törekvését immár egy konkrét inditványnyal meg is valósítja. Gabányi Miklós: Ez fogja az ő vesztét okozni. Én mondom. Okolicsányi Lászlő: Van annyi bizalmam az eszmék és az igazság erejében, hogy arról vagyok meggyőződve, hogy ez a lépés, melyre a miniszterelnök ur elhatározta magát, fogja az ő elbukását maga után vonni. Azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy az ő indítványának az képezi az indokát, hogy