Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-400

122 400. országos ülés WOk márczius 12-én, szombaton. mindenki egyetérthet; de hogy ez a szükség azt is indokolttá tenné, hogy a t. előadó ur épen ilyen rendkívüli viszonyok között benyújtott indemnitási javaslat bővebb indokolását fölöslegesnek nyilvánítja, ebben már vele nem osztozkodom. Én azt hiszem, hogy épen azért, mert az előttünk lévő törvényjavaslat rendkívüli idők szüleménye, rendkívüli időkben keletkezett, rendkívüli pénzügyi helyzet szanálásához az első lépést képezi, épen azért nemcsak szükséges, nemcsak indokolt, de egyenesen kötelesség annak előzményeivel, annak hatásával bővebben foglalkozni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) T. képviselőház! Kegyes engedelmükkel lehető röviden, de mégis azzal a kötelességtudással, a melyet éreznem kell, midőn pártom nevében és megbízásából ezen javaslat ellen felszólalok, igyekezni fogok pártunk állásfoglalását lehetőleg dióhéjban összefoglalva előterjeszteni. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt ismertetni kívánom ezen javaslat előzményeit. 1903 április 30-án lejárt az a felhatalmazás, a melynek alapján a kormány a pénzügyi adminisztrácziót akkor kezelte; a melynek alapján az állam bevételeit beszedte és kiadásait teljesítette. Az akkori kormány, a melynek a jelenlegi pénzügyminiszter ur is tagja volt, visszavonta az 1903. márczius 30-án beterjesztett törvényjavaslatot, a melylyel indemnitási kért, és beterjesztette a 424. számú javaslatot, a melylyel további indemnitást kért. Ennek az indemitásnak tárgyalására a házban idő nem került. A ház azon súlyos vitában, a mely egy esztendőnél hosszabb ideig foglalkoztatta az ország közvéleményét, egyenesen fegyvert látott az indemnitás tárgyalásának megtagadásában is arra, hogy a kormányt . a nemzeti követelmények teljesítésének útjára terelje. (TJgy van! Ügy van ! a szélsöbalóldalon.) Nem akarok ennek a harcznak részleteivel foglalkozni, de mint tényt említem fel, hogy ennek a harcznak szülőanyja is az az országosan ismert nagy baj volt, hogy a birodalmi politikának predomináló szelleméből bugyog nálunk mindenkor a magyar kormány politikája, a mikor az 1867-es alapra helyezkedett. (Ugy van! TJgy van! a szélsöbalóldalon.) A dualisztikus rendszernek természetes fejlődése ez, a mi előttünk áll; a minek rendjén minden komolyan, tárgyilagosan és elfogulatlanul gondolkozó magyar polgárnak meg kell győződnie arról, hogy dualisztikus alapon magyar nemzeti politikát csinálni nem lehet. (TJgy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem akarok hosszasan foglalkozni azokkal a kérdésekkel, a melyek súlyos sérelmeket és károsodásokat szenvedtek az által, hogy a kormány makacs ragaszkodása egy mindenesetre felsőbb helyről jött óhajtás teljesítéséhez mennyi mindent tett az országra megvalósíthatatlanná, a mi azóta hihetőleg megvalósulhatott volna. Csak egynehányat említek fel: Ha a kormány a helyett, hogy az 1902. évben normális mederben folyt tárgyalások menetét a katonai létszám felemelésére vonatkozó javaslat beterjesztése ós erőszakolása által meggátolta: a rendes alkotások terén foglalkoztatta volna a házat, és azon követelményekkel lépett volna a ház elé, a melyek teljesítése az ország igazi közszükségleteinek kielégítését képezi : (TJgy van! TJgy van! a szélsöbalóldalon,.) akkor ez az országgyűlés ezen másfél esztendő alatt igen sok sebet orvosolhatott volna, igen sok bajt szüntethetett volna meg. (Ugy van! Igaz! a szélsöbalóldalon.) Csak egynéhányat említek meg ezek közül: A kisbirtokteher rendezése, az osztrák állami adósság konverziója, az illeték terén az intervallumok szerinti illetékmérséklés be nem hozatala miatt tapasztalható határozottan káros állapot megszüntetése, a városok tehermentesítésének fokozása és a városok fejlesztése: mind olyan dolgok, a melyek azon esetben, ha a kormány ezen kérdésekkel foglalkoztatta volna a házat, itt a legnagyobb áldozatkészségre találhattak volna; olyan intézkedéseket létesítettünk és valósítottunk volna meg, a melyek az országra csak áldást hoztak volna; holott a t. ház tanuja volt annak, hogy az ország színe előtt tett többszöri felhívás daczára, a melyek ezen padokról pártom nagynevű vezére részéről nem egyszer, de többször elhangzottak, — nem akarok rámutatni idézetek szerint azon felhívásokra — a melyekben felhívta a kormányt arra, hogy lépjen vissza azon káros javaslatoktól, a melyeknek sürgős szükségét semmivel sem tudja indokolni, a melyek nem parancsoló szükség, hanem csak bizonyos ambicziók kielégítésére szolgáltak és térjen át a költségvetés tárgyalására; térjen át a parlamenti rend, a költségvetési rend helyreállítására és itt kész támogatásra talál: makacsul visszautasittattak ezen követelmények mindannyiszor, mert egy felsőbb rendeletnek kellett eleget tenni, a melytől nem akart a kormány tágítani mindaddig, a míg annak keresztülvihetőségében félig-meddig bízott. Hogy ez így van, hogy tényleg nem volt elodázhatatlan követelmény, melyet a kormány oly szívós ragaszkodással forszírozott, legjobban mutatja az a következmény, hogy ugyanazon javaslatot ugyanazon táborból keletkezett kormány, ugyanazon Felség megbízásából idejött kormány az első tapasztalatok megszerzése után visszavonta s az ország még sem dőlt a végső veszedelembe. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsöbalóldalon.) T. képviselőház! Az indemnitásnak azt a jellegét vitatni, a melyet a t. előadó ur pár szóval megemlített, hogy ez nem bizalmi kérdés, hogy ez politikai szükség, ezt a kérdést én hosszasan fejtegetni nem kívánom. Gsak hivatkozom arra, hogy ebben a házban az ellenzéki pártok, s különösen a függetlenségi és 48-as párt mindig a bizalmi kérdés szempontjából tár-