Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-381

78 381. országos ülés 190í január 21-én, csütörtökön. semmiféle pártközi kötelezettség elvállalásáról szó nem volt, nincsen és azt hiszem, nem is lesz. Itt szó volt arról,' hogy keressük a kibontakozás módját az által, hogy megbeszéljünk bizonyos kérdéseket, meggyőzzük egymást czélzatainknak helyes voltáról, hogy bebizonyosodjék az, hogy itt igen nagy tere van a közreműködésnek, a mint kell is, hogy magyar pártok között legyen mindig és azután ehhez képest tétettek nyilatkozatok ugy a függetlenségi párt tagjai, mint a kormány részéről, a mely nyilatkozatok azonban nem a pártokat kötik egymással szemben, — nem kértünk és nem vállaltunk oly természetű kötelezettséget — hanem igenis birnak ezek a nyilatkozatok azzal a kötelező erővel, a melylyel a tett kijelentések birnak minden becsületes emberre nézve. (Élénk helyeslés a jobboldalon,) És én, t. képviselőház, biztosithatom a háznak minden tagját, hogy minden eljárásban, a melyet e téren a függetlenségi párttal szemben követtem, semmi olyan nem foglaltatott ós nem foglaltatik, a mit a ház bármilyen más tagjával szemben követni hajlandó ne lettem volna, {Helyeslés a jobboldalon.) Akkor, midőn ő Felsége által kineveztettem, látogatást tettem minden politikai párt elnökénél, mintegy jelezve ez által azt, hogy én szívesen keresem az érintkezésre az alkalmat. Készen állottam és készen állok minden érintkezésre és én mindig örülök rajta, hogyha azok, a kik politikai ellenfelek gyanánt küzdenek is egymással, azok nem zárkóznak el attól, hanem magánbeszélgetések terén is tisztázzák az eszméket. Mindig készen állottam erre és készen is állok rá. Nagyon természetesen itt sem azért, hogy bármely paktumszerü megállapodás jöjjön létre, a mit elvi okokból nem tartok helyesnek, hanem azért, hogy a nézetek kicserélése esetleg üdvös hatással lehessen a közügyek menetére. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Végül, t. képviselőház, nem akarok visszatérni azokra a nyilatkozatokra sem, a melyek egyrészről az osztrák miniszterelnök ur, másrészről én általam e házban tétettek. Nem akarok visszatérni, mert teljesen felesleges tüntetésszámba menne, ha ezekre a ma már teljesen tisztába hozott kérdésekre visszatérnék. Ez az epizód — gondolom — lejátszódott és be van fejezve, és a magam részéről, a mint, ha kényszerittetem rá, mindig meg fogom kisérleni a magyar álláspontnak teljes világitásba helyezését, másrészről parancsoló szükség nélkül mindig kerülni fogom az alkalmat arra, hogy a monarchia másik államának kormányával súrlódásokat idézzek elő. (Helyeslés jobb felől.) Molnár Jenő: A másik nem kerüli a súrlódást soha! (Zaj.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Ezek után áttérhetek beszédem tulajdonképeni tárgyára, t. i. a t. képviselő ur azon fejtegetéseire, a melyekből arra a következtetésre jut. hogy a 67-es alap veszélyben forog. Itt abban a — fájdalom — nem gyakran előforduló szerencsés helyzetben vagyok, hogy kiindulási pontomban a t. képviselő urnak állításával — ha nem is indokolásával — egyetértek. A t. képviselő ur t. i. azt mondja, hogy ha egy közös intézményre nézve az osztrák felségjog és a magyar felségjog közt ellentét merül fel, a magyar felségjognak kell döntőnek lenni. Az én nézetem is az, hogy konkrét esetben, a mennyiben a közös ügyek körére, vagy a felségjogok természetére nézve ellentét vagy eltérés volna az osztrák és a magyar törvény között, a magyar törvény kell, hogy irányadó legyen. (Élénk helyeslés.) Mindjárt meg is mondom, hogy miért. 1867-ben az osztrák alkotmányos élet beállta következtében szükségessé vált mintegy kodifikálása azon közös ügyeknek, a melyek a pragmatika szankczióban megállapított elválaszthatatlan együttes birtoklásból és kölcsönös védelemből kifolyólag léteztek már 1867 előtt is. Ugron Gábor: Az az ausztriai tartományokra vonatkozik, nem Magyarországra! (Zaj. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Tekintettel az Ausztriában lévő abszolutizmusra, a mely ott latens alakban létezett, ezt a magyar törvényhozás az osztrák császárral, hogy ugy fejezzem ki magamat, addig rövid utón intézte el. Most azonban beállott azon feladat, hogy mindkét államnak egymástól teljesen független és önálló törvényhozása szabja meg ezen közös intézmények körét és azon elveket, a melyek szerint a közös védelem intézményei szervezendők. Itt tehát két egészen külön, önálló faktor kellett, hogy az ügyeknek bizonyos körére dispozicziót állítson fel. Nagyon természetes, hogy közössé ügyek csak annyiban válhatnak, a mennyiben mindkét szuverén törvényhozás a maga határozataiban ezen közösséget elismerte. A hogy tehát erre nézve a két törvényhozás köre különböző, ott természetesen értéktelen azon nagyobb kör, a melyet a kisebb kör nem fedez, mert teljes jogi hatálylyal a közösség csak annyiban állhat fenn, a mennyiben azt mindkét törvényhozás határozta el. (Helyeslés jobbfelöl.) Ebből következik tehát, hogy minden oly esetben, midőn két ilyen önálló faktornak dispozicziói egymást nem fedik teljesen, ezen dispoziczióknak csak azon része lép hatályba, a melyre nézve mindkét faktor megegyezett. Ennek folytán, miután Ausztria és Magyarország közt a magyar törvény az, a melyik szűkebb kört állapított meg, nagyon természetes, hogy a magyar törvény dispozicziói az irányadók. (Helyeslés jobbfelöl.) Mert az, a mit a magyar törvény kimond, benfoglaltatik az osztrák törvényben is. (Igaz! Ugy van!) A plusz azonban, a mely esetleg az osztrák törvényben még bentfoglaltatnék, nem léphet hatályba, miután a magyar törvényben benne nincs. (Helyeslés jobbról és a középen. Zaj balfelöl.) Bármennyire iparkodna-