Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-380

:>2 380. országos ülés 1904 január 20-án, szerdán. és nem olyan alkalmi csillapító szernek tekinti, a milyet némelykor kellemetlen betegségeknél a betegeknek beadnak, és nem csupán csillapítani akart vele ama nagy és szép felbuzdulás után, a melynek itt tanúi voltunk. A negyedik pont a következőket mondja: »E,égibb törvényeinkben is ismételten kifejezett törekvése és senkitől kétségbe nem vont joga a magyar nemzetnek, valamint a harczképesség lehető fokozása szempontjából eminens érdeke a hadseregnek is, hogy a magyar csapatok magyar tisztekkel láttassanak el és a nemzet fiai a hadsereg vezetésénél megfelelő mértékben érvényesüljenek. Szükségesnek látjuk ennél fogva, hogy az 1868. évi augusztus hó 11-én kelt legfelsőbb kézirat értelmében a nem. magyar csapatoknál szolgáló magyar honos tisztek a magyar csapatokhoz helyeztessenek át.« Hogy praktikus-e ez, vájjon helyes-e ez és hogy a harczászati képesség szempontjából beigazolható-e vagy nem, ezt a kérdést én nem akarom most bolygatni. Én csak két állásfoglalással foglalkozom. Az egyik a szabadelvű párté, a mely azon álláspontra helyezkedik, hogy eminens érdek az, hogy a magyar honos tisztek magyarországi csapatokhoz helyeztessenek át. Erről már az 1807-iki törvény óta számos más törvény rendelkezik és ezt most a szabadelvű párt programmjában is sürgeti. Mit mond ezzel szemben Pitreich ? (Halljuk! Halljuk !) Pitreich azt mondja: Azon elvet, miszerint a tisztek mintegy honosságuk szerint osztassanak be, a hadügyi kormányzat sohasem fogja és tudja megvalósítani.* Sohasem ! Barabás Béla: Kis Chlopy! B. Kaas ivor: Menjenek a delegáczióba Pitreichnak bizalmat szavazni, (Zaj a baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek ! Rakovszky István: T. képviselőház! Igazság szerint köteles vagyok azt a részt is felolvasni, a hol a hadügyminiszter ezen enyhit. Beszédének e felolvasott passzusát azzal indokolja, hogy minthogy territoriális rendszer van nálunk, nem akarja a tiszteket állandósítani egy és ugyanabban a városban, ugyanannak az ezrednek keretében. Ezen szempontból érvel és ennek alapján erőlködik az ellen, hogy a mit a magyarok kivannak, keresztülvinni nem lehet. A fő elv, a melyet, felállít, az, hogy honosságuk szerint beosztani a tiszteket és ott megtartani őket sohasem fogja. Hanem azután enyhítésül azt mondja: Igaz, hogy kérdik tőlem, miképen egyezik meg ez az 1868 augusztus 6-án kiadott legfelsőbb rendelettel; de erre azt mondom: igenis, abban a rendeletben csak az van. hogy »lehetőleg«, (Derültség a baloldalon.) ennek megítélését pedig a hadügyminiszter mindig magának tartja fenn. (Derültség a baloldalon. Felkiáltások: Soha!) Magyarország parlamentjének vezető pártja mint eminens érdeket, mint teljesítendő feltételt állítja oda ezt a követelményt és csak mellékesen, álláspontjának erősítésére hivatkozik a legfelsőbb királyi kéziratra is; ezzel szemben pedig Pitreich azt mondja: Sohasem, erre pedig nem fogok vállalkozni, mert hiszen az a legfelsőbb kézirat is kibúvót engedett számomra, és a felett én fogok ítélkezni, hogy mikor lehet ezt effektuálni, mily mérvben, vagy hogy egyáltalán lehet-e. (Igaz! a baloldalon.) Ugron Gábor: Gyönyörű törvényhozási szuverenitás ! B. Kaas Ivor: Erre leszerelhetünk! Horváth Gyula: Majd megvédelmezi Rákóczi, akarom mondani Rakovszky a nemzet jogát. (Mozgás a baloldalon. Derültség a szélsöbaloldalon.) Rakovszky István: Ez az, a mit specziálisan Pitreich hadügyminiszter ur álláspontjára nézve hoztam fel. Van egy nagyon érdekes nyilatkozata a legfelsőbb hadúr jogairól és azok természetéről is, a melyet a Derschatta-féle rezoluczióval egybevetve fogok a t. ház tudomására hozni. A mint beszédem bevezetésében mondottam, azt kell a miniszter ur e beszédének megítélésénél figyelembe venni, hogy mily körülmények között indult meg a vita, ós most arra térek rá, mily körülmények között végződött. Ez a beszéd január 13-án tartatott, Január 14-én Derschatta képviselő, delegátus ur ekként nyilatkozott: A mit a hadügyminiszter ur a vezényleti és vezérleti nyelvről, a szolgálati nyelvről mondott, azt mint teljesen kielégítőt kell, hogy elfogadjam. Ezen nyilatkozatok, hogy egy egységes szolgálati és vezényleti nyelv nemcsak hasznos, hanem kizárólagosan, feltétlenül, abszolúte szükséges, és az a további megjegyzése, hogy az egységes vezényleti nyelv az első és feltétlen és jellegzetes jellege a közös hadseregnek, mindenkitől aláiiható. Továbbá azt mondja: »Ki kell jelentenem azonban, (Halljuk! a baloldalon.) hogy a hadügyminiszter urnak kijelentései sohasem vágnak egybe azokkal a kívánalmakkal és követelményekkel, a melyek a magyar országgyűlésen és különösen a gr. Tisza István miniszterelnök ur által elfogadott határozatban vannak letéve, a melyeket, mint a 9-es bizottságnak határozatait ismerünk. A mi a t. hadügyminiszter keresztül akar vinni, és azok az okok, a melyeket ő elmondott, semmi esetre sem egybevágók azon irányzattal, a mely a katonai kérdésekben a magyar országgyűlésen követtetik.« Ezt Derschatta mondta. Továbbá gr. Schönborn is az én nézetem szerint a legsúlyosabb támadást intézte Magyarország közjoga ellen. (Igaz! Ugy van ! bal felől.) A következőket mondta (olvassa): »A mi példának okáért az 1868-iki legfelsőbb kéziratnak keresztülvitelét illeti, ha ezt akként fogják fel és azzal indokolják, a mint ezt a hadügyminisz-