Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-380

50 380. országos ülés i90i január 20-án, szerdán. állapodását leszavazni. Komolyság ez? Klarifikácziója ez a 67-es alapnak? Ilyen, minden kétértelműséget kizáró módon kell eljárni, mikor egy fontos alaptörvényről van szó, a melynek a magyar nemzetet megillető jogai ellen ez ország határain belül kétely merül fel és az ország határain kivül ellene törnek ? Ez sem a politikai komolyságnak, sem annak az egyenességnek nem felel meg, a melyre pedig minden politikus köteles. (Ugy van ! balfelöl.) Én most a dilemma másik szarvát állítom fel, mert ha a szabadelvű párt ilyen programmpontot felállított, a melynek beterjesztése vagy be nem terjesztése ma már nincs a szabadelvű párt kezében és ha a komolyságra súlyt fektet, a mit nem tudok, akkor az azon perczben, midőn ez beterjesztetik, vagy azon dilemma elé fog jutni, hogy vagy megtagadja a kötött megállapodásokat, a melyekről Polónyi Géza képviselő ur tud, vagy cserben hagyja saját programmját, a melylyel együtt cserben hagyja egyszersmind az 1867 : XII. törvényczikket is, a melynek tisztázására ezt a programrnot kidolgozta. (Ugy van! balfelöl.) Ha már itt a szabadelvű párt körében magában kételyek merültek fel ezen fontos kérdésekre nézve, ha a t. függetlenségi párt és a t. kormány között is nézeteltérések forognak fenn.,. B. Kaas Ivor: Nézeteltérés egyetértéssel? Barta Ödön: Elvi alapon! (Zaj.) Rakovszky István: . . . nem terjeszkedem ki azon differencziákra, a melyek a t. miniszterelnök ur és Körber miniszterelnök között felmerültek, a melyek egy része itt a ház előtt játszódott le és a melyek tökéletesen kielégitőleg lettek itt elintézve, mert a t. miniszterelnök ur akkori állásfoglalása, ha azt fentartotta, korrekt volt. Sajnos, az eredmény nem volt kielégítő, mert a mint a t. miniszterelnök ur a maga nézete mellett megállott, ép oly határozottan tartotta fenn Körber miniszterelnök ur is a maga álláspontját. Most jövök beszédemnek tulajdonképeni tárgyához : az osztrák delegáczióban történt megnyilatkozásokhoz. Ezen nyilatkozatok t. i. homlokegyenest ellenkeznek azon állásponttal, a melyet a t. miniszterelnök ur itt elfoglalt és a mely a szabadelvű párt programmja után Ítélve, a szabadelvű párt állásfoglalását képezi ezen kérdésben. Értem először Pitreich hadügyminiszternek nyilatkozatát, másodszor a u. n. Derschattaféle deklarácziót, a mely főfontosságot az által nyer, hogy miután a t. miniszterelnök ur előttünk igazolta az ő és Pitreich nézeteinek teljes kongruencziájät, az osztrák delegáczióban a Pitreich-féle nyilatkozatokhoz és a Derschattaféle rezoluczióhoz olyan kommentárokat fűztek, a melyek Magyarország közjogi önállóságát és függetlenségét a legmélyebben érintik. Pitreich hadügyminiszter nyilatkozatokat tett és a t. miniszterelnök ur örömmel konstatálta, hogy nézeteik teljesen fedik egymást. Nem akarok a t. miniszterelnök urnak imputálni, de azt hiszem, oly gyorsan következtek egymás után ezek a nyilatkozatok, hogy ő nem olvashatta teljes szövegében Pitreich nyilatkozatát, mert ha olvasta volna, nem hiszem, hogy azt a nyilatkozatot .tette volna, hogy az megegyezik az ő nézetével. Mindenelőtt vizsgálnom kell azon érdekes jelenséget, hogy milyen körülmények között jutott Pitreich hadügyminiszter szóhoz az osztrák delegáczióban. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Folyt a katonai budget vitája, és egyszerre csak félbeszakították, még pedig dr. Derschatta indítványára, a ki azt mondotta, hogy félbe kell szakítani ezt a vitát, (olvassa): »mert mint ismeretes, egy vitát kell megindítani és bevégezni, mely a Magyarországnak tett konczessziókat tárgyalja, melyekre nézve a bizottság elnöke kérdéseket fog intézni és ezekre a hadügyminiszter kimerítő választ fog adni.« Tehát elő volt készítve minden, és ez a vita megindult, nem a katonai szempontok tekintetében, hanem közjogi szempontok tekintetében. (Igaz! Ugy van! bal felől.) Nem a katonai szempont volt az indító ok, hanem a közjogi szempont: hogy t. i. szerintök konczessziókat kapott Magyarország, holott nem kapott semmit, csak azt szorgalmazta, a mi a kiegyezési törvény értelmében őt megilleti. Most nézzük, hogy folyt le maga a vita. Konstatálni kell azt, hogy ott, a hol a t. hadügyminiszter ur beszélt azon állítólagos és kétes értékű konczessziókról, a melyeket Magyarországnak adott, (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) sehol sem mondotta, hogy ez pedig Magyarországot megilleti azon közjogi különállásánál fogva, a melyet ezer év óta elfoglal, hanem mindig ugy bókolt az osztrák delegácziónak, hogy ezen konczessziókat, mint katonai fontosságú konczessziókat, katonai szempontból, katonai érdekből magyarázta, indokolta és védte. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Nekem az ellen nem lenne szavam, hogyha a t. hadügyminiszter ur, mint katona, a közjogba nem akar belemélyedni és csak a katonai téren marad, bár azt hiszem, hogy egy közös hadügyminiszternek annyi közjogi tudással mégis kellene birnia, (Ugy van! ügy van! balfelöl.) hogy a közjogi szempontokat megvédhesse tárczájára vonatkozólag és megkülönböztethesse, hogy hol van közjogi és hol van katonai érdek, hol kell egy ügyet csak katonai és hol csak közjogi szempontból kezelni, és hol együttesen mindkét szempontból. De midőn e beszéde után dr. Derschatta, gr. Schönborn és a háznak egyéb tekintélyes tagjai Magyarország alkotmányára, közjogára, állami önállóságára és függetlenségére nézve sértő kifejezést használtak, (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) és konstatálták, mint később lesz szerencsém beigazolni, hogy az ő osztrák felfogásuk és a hadügyminiszter által kifejtettek között különbség nincsen, és ezt támadásokkal kötötték össze Magyarország alkotmá-