Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-379

3/9. országos ülés Í9(ik január 19-én, kedden. 39 Hogy legyen meg a garantia, t. ház, a mi részünkre, a mikor a törvényhozás legelőkelőbbjének nyilatkozatát, melynek ránk nézve olyannak kellene lennie, hogy arra a magyar képviselőház minden tagja esküdni merjen, nyakatekert formában az osztrák delegáczió egészen másképen magyarázza? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Az a bizonyos kilenez pont, a melyet a t. kormánypárt oly hosszú időn át megcsinált, kerete akart lenni bizonyos politikai garancziáknak, a melyek a zűrzavaros, háborgó viszonyok közt a képviselőház munkaképessége tekintetében megnyugtatást szereznek és a nyelvkérdésre vonatkozólag megnyugtatást nyújtanak. De ime, az igért nemzeti garancziáknak még ez az üres, ez a fátyolszerü takarója is meg lett változtatva; ezt is másképen magyarázza Ausztriának egy olyan hatalmas embere, a kinek kardmarkolatjában összpontosul a mi minden erőnk, A közös hadügyminiszter ur ugyanis olyan nyilatkozatot tett, a melyet mi el nem tűrhetünk és nem hagyhatunk szó nélkül, ós ezért erre vonatkozólag kérdést intéztünk a magyar kormányhoz. Sajnosán azt kellett látnunk, hogy hiábavaló a mi minden hiedelmünk, hábavaló minden reményünk; mi a mostani viszonyok között ezen garancziák mellett, a melyeket valódi biztosítékoknak nem is tekinthetünk, elérni semmit sem fogunk. De nemcsak ez kelti bennünk ezt a szomorú érzést, nemcsak a chlopyi hadiparancs keltette bennünk ezt a szomorú tudatot, hanem az a körülmény is, hogy minden magyar ember tudja, hogy az a koronás király, a ki már egyszer kimondta a »soha« szót, azt visszavonni nem fogja. Bartha Miklós: Dehogy nem! Udvary Ferencz: Én ebben a nézetben vagyok, én most saját egyéni nézetemet fejezem ki. Bartha Miklós: 1865-ben is azt mondta, hogy soha! Udvary Ferencz: Nem bocsátkozom most ennek bírálatába, hanem egész röviden csak azon részletkérdésekre térek át, a melyek a hadsereg egészének szellemére vonatkoznak, s a melyeknek szemmel tartása szükséges, a mikor mi a chlopyi hadiparancsot, vagy pedig Pitreich közös hadügyminiszter ur beszédét megbirálni akarjuk ; mert hiszen ez a szellem az, a mely ugy a hadügyminiszter ur nyilatkozatára, mint általában az egész osztrák delegáczióra befolyást gyakorol. (Halljuh! Halljuk! a baloldalon.) Mindenesetre értekeznie kellett a t. miniszterelnök urnak Pitreich közös hadügyminiszter úrral, mielőtt programmbeszédét itt megtartotta. Tudjuk, hogy a mi miniszterelnökünk hogyan magyarázza a katonai kérdéseket és azt is láttuk, hogy ő magyarázata mellett helytállt Körberrel szemben, Pitreich-chal szemben is próbált helytállani, azonban már ez neki nem sikerült. Pitreich egészen máskép nyilatkozott. Hiszen csak egy kérdést ragadjunk ki: a magyar katonai tisztképzés és nevelés kérdését, a melyben egy állitólagos garanczia foglaltatnék. Azt mondják, hogy kapunk majd kadétiskolákat és abban majd a lehetőség szerint magyar lesz a tannyelv. Ezen iskolák létesítésénél 243.000 koronáról van szó a delegáczióban. tehát olyan összegről, hogy mi három ágyulövegért adunk ki majdnem annyit; és ott mégis fontos személyiségek, mint gróf Schönborn, Kotulinszky, dr. Silvester és mások azon disputálnak, hogy ne Kőszegen vagy Vasváron létesítsék ezen iskolákat, hanem az ujabb iskolák is Ausztriában állíttassanak fel. Sajnos, a dolog vége valószínűleg az lesz, hogy sem Kőszegen, sem Vasváron nem lesz, sem Körmenden nem lesz, daczára annak, hogy ott igazán kellene egy .,. B. Kaas Ivor: Sem a Székelyföldön! Udvary Ferencz: . . . pedig csak 243.000 koronáról van szó. Ebben a közös hadügyminiszter urnak egy rendkívül fontos, összes politikai viszonyainkat rendkívül befolyásoló nyilatkozata és állásfoglalása nyilvánul meg. Ennek eredményeképen a delegáczióban a magyar miniszterelnök nyilatkozataival homlokegyenest ellentétes módon már azon tárgyalnak, hogy ezt a csekélységet is, a mely igazán csak morzsának nevezhető, ne nekünk, hanem Ausztriának juttassák. Igaz, hogy ott is lehetne magyar nyelven tanítani azt a kadétot, de vájjon elképzelhető, hogy az a tanítás eredményes lesz és hogy annak a kis hadapródnak a szivébe igaz magyar érzést oltsanak be Ausztriában, a mely ránk nézve, ugy látszik, valóban külföld? A másik fontos kérdés, a melyre kiterjeszkedni kívánok, arra vonatkozik, hogy még a a véderő tör vényben sem foglaltatik benne az, — ha végigolvassuk, meggyőzhetünk róla — hogy a közös hadsereg különféle fajokból áll, hogy cseh, horvát, tót, morva és hogy egy kicsit magyar is, hanem benne van ebben a törvényben expressis verbis az, hogy a közös hadsereg kiegészítő része a magyar hadsereg. A nyelvkérdés tekintetében Pitreich tábornok ur igen szép magyarázatot adott, de természetes, hogy nagyon rossz gyermek lenne az, a ki nem a papájával tart. A delegáczió tagjai szívesen segédkeztek neki, és ma az ujonezlétszám megajánlásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor azt látjuk, hogy Ausztriában bennünket az osztrák császárság akármelyik örökös tartományával egyforma színvonalra helyeznek. (Ugy van! bal felöl.) Tekintsünk ezzel szemben egy kissé vissza a magyar hadsereg eredetére. Tudjuk, hogy hogyan nőtt ki a magyar hadsereg magából a nemzetből; azt is tudjuk, hogy hogyan származott az osztrák hadsereg. Kijelentem, hogy nem tartanám helyesnek, de nem is czélom, ennek a mostani hadseregnek kvalifikáczióját ez alka-