Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-393

393. országos ülés 1904 akarják kiszúrni a nemzet szemét, hogy osztrák intézetekbe küldhetünk mi a német njelv tanulása mellett és egy pár tantárgy magyar tanítása mellett a katonai pályára kiképzendő ifjakat ? Igen, olvastam a delegáczió naplójában, hogy a hadügyminiszter helyettessé, a kivel lesz még több szavam, a katonai nevelésre vonatkozólag azt mondotta, hogy az az ő fenhatóságuk alá tartozik, mert a hadsereg a katonai nevelőintézetekből kiegészíti magát, ezen az alapon vonta a katonai vezetőség a katonai nevelőintézeteket hatáskörébe. De ez ellen tiltakozik a mi régi közjogunk és felfogásunk, tiltakozik az 1792-iki és az 1802. évi törvényünk, a melyben ki van mondva, hogy magyar nemzeti katonai nevelőintézetet rendel az országgyűlés. Tiltakozik a Rendeknek további eljárása ellen, a mennyiben nyíltan kifejezi, hogy magyar területen magyar nyelven vezetett katonai oktatást kivannak és követelnek. Mi tehát ezen felfogást visszautasítjuk és kijelentjük, hogy csak olyan katonai nevelőintézetre szavazhatunk meg összegeket, a mely az alkotmányos felfogás értelmében magyar nemzeti katonai akadémia és nevelőintézet jellegével bir s a melynek nyelve a magyar épen ugy, mint minden tanügyi intézményé Magyarországon, kezdve a műszaki vagy kereskedelmi akadémiáktól végig. De, t. ház, most megérintettem a hadügyminiszter előadójának — vagy nem tudom milyen czimen szerepelt a delegáczióban Jekelfalussy altábornagy ur — felfogását a katonai nevelőintézetekre vonatkozólag, a melynek ellenében én a régi magyar közjogi szokás szerint ezennel óvásomat jelentem ki, (Helyeslés a szásöhaloldalon.) mert ezen felfogás beleütközik a magyar törvényekbe, a magyar alkotmánynak szellemébe és betűjébe. Rátérek most a t. altábornagy urnak a hadseregre vonatkozó egyéb fejtegetéseire is. (Halljuk! Halljuhl) Én határozati javaslatomban azt állítom, hogy az együttes birtoklásnak és biztosságnak, a mint az 1867-iki törvény kifejezi, együttes erővel való védelme nem kivánja azt a közös hadsereget, a mely ma fennáll, sőt magyar hadsereggel az jobban teljesíthető. De nem föltétele az a mai modern hadszervezetnek, a mai modern stratégiai és taktikai kívánalmaknak sem. Ezt a tételt állítottam fel határozati javaslatomban, és erre térek át. Ez egy bizonyos irányban katonai kérdés. (Igás! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A hadügyminiszter ur s az ő nyomán Jekelfalussy altábornagy ur, mint katonai szakférfiak állottak ki a világ elé és állították fel azt a tételt, hogy Magyarországban és Ausztriában csak a jelenlegi közös hadrendszer állhat fenn egységes szolgálati és vezényleti nyelvvel, mert különben veszély fenyegeti a magyar királyt, sőt Magyarországot is, a mint Jekelfalussy altábornagy ur ezt kifejezni jónak látta, Ezen állítással szemben én ma állást foglalok. árczius 4-én, pénteken. 3S9 Én nem voltam katona, nem mondhatom azt, a mit a falusi csizmadia mondott, midőn a paraszt a rossz csizmát visszavitte hozzá, hogy a csizma rossz. A csizmadia azt mondja neki, hogy tud-e maga csizmát varrni? Apám sem varrt soha! Hát akkor hogy' tudja, hogy rossz? Hát nem mondhatom, nem vagyok szakférfiú oly értelemben, csizmát nem varrtam, drámát sem irtam, és így nem tudhatom ugy, mint a drámaíró, a ki megdorgálta a kritikust, mert ez azt mondta neki, hogy az általa irt dráma rossz, ne adassék elő, ki fognak fütyülni. Kérdezte tőle a drámaíró, irtál-e már drámát ? Nem irtam soha. Hát hogy tudod, hogy rossz a dráma? Hiszen én szakférfiú, én drámairó vagyok. És mégis megtörtént, hogy midőn drámáját előadták, kifütyülték a darabot. Nem vagyok én hivatásos katona, hanem laikus vagyok, katonai könyveket néztem át; átnéztem nagyobb részét azon katonai munkáknak, melyek az európai hadviselés rendszerével és az egyes hadviselési dolgokkal foglalkoznak. Átvizsgáltam ezeket hazám szempontjából is és átvizsgáltam egyszersmind az általános hadvezetés szempontjából és arra az eredményre jutottam, hogy a szolgálati és vezényleti nyelvnek egységes kérdése a régi időben soha elő nem fordult. Ennek fejtegetésébe most nem bocsátkozom; de hogy a mai modern hadtudomány csak ilyen feltétel alatt tudna érvényesülni, hát e tekintetben arra a meggyőződésre jutottam, hogy a ki azt állítja, a mit Pitreich és Jekelfalussy állítottak, nohát az olyan falusi csizmadia. Tud varrni csizmát, de az rossz. Itt mindjárt belemegyek Jekelfalussy ur azon állításának bírálatába, a mit ő történeti dolgokkal is igyekezett bebizonyítani, hogy csakugyan az egységes szolgálati és vezényleti nyelv nélkül nem lehet hadsereget fen tar tani sem Magyarországon, sem Ausztriában. Én múltkori beszédemben Pitreichnak hasonló állításával foglalkozván, utaltam akkor a Waterlooi csatára, miután Pitreich azt mondta, hogy hadseregeket nem lehet a háború tüzében csak egységes nyelven érvényesíteni. Hát akkor azt mondtam, hogy ez esetben Pitreich ur szerint a Waterlooi csatát el kellett volna veszíteni, mert hiszen ott három-négyféle nyelvű hadcsoportok egymás mellett harczolva, u. ni.: angolok, németek, belgák és hollandok, mégis legyőzték az egységes nyelven vezényelt franczia hadsereget. Jekelfalussy altábornagy ur továbbá azt mondja, fentartván Pitreich hadügyminiszter ur azon dogmáját, hogy csak egységes vezérleti és szolgálati nyelven lehet egy birodalmat oly hadsereggel ellátni, a mely megvédi minden bajtól; az ellenében, hogy hiszen akkor a szövetséges hadsereg egyáltalában nem érvényesülhetne, az ellenében hivatkozott az 1796-iki franczia-osztrák háborúra, és ebben a hivatkozásban azt mondja, hogy ime, azért vesztették el az osztrákok az ütközetet Napóleonnal szemben, — megjegyzem,