Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-393

388 393. országos ülés 190k márczius í-én, pénteken. hogy az ország mai hadügyi szervezetében meg ne nyugodjék, hogy arra nézve álljunk itt folytonosan kiáltó tiltakozásként, hogy majd jöjjön egy jobb idő, a mely majd ezt a vágyunkat érvényesíteni fogja, hogy a jogfolytonosság fennálljon, a mely jogfolytonosságnak harczosai akarunk lenni és fogunk is maradni. (Igaz! Ugy van! a széísöbalőldalon.) Önök mehetnek a kisszerű — mert hiszen kisszerű játéknak nevezte a mi harczunkat a t. miniszterelnök ur — mondom, önök mehetnek, a kisszerű opportunizmus lóhátán, nyargalhatnak Bécsbe, és onnan vissza, képzelhetik, hogy most nagy politikát csinálnak, de a komoly áttekintő látja, hogy e politikában az ország végzete rejlik. Mert ismétlem, a mint ez az ország csorbítani engedi jogait, megszűnik a jogosultsága, feloszlik, ha nem egy, hát egypár évtized múlva. Tessék megnézni a nemzetiségi viszonyokat, A szászok mindjárt észrevették, hogy mit akar gróf Tisza István és rögtön beléptek a szabadelvű pártba. A szászok eddig majdnem minden kormánytól távoltartották magukat, de a mostaninak felajánlották támogatásukat, mert tudják, hogy ez a kormány a magyar nemzeti politika letiprására készül, a szászok pedig a magyar állam olyan megerősödését, a milyent mi kívánunk, soha kívánni nem fognak. A kormány azzal jött haza a delegácziókból, hogy négy hónapos uralkodása gyümölcsét letegye a ház asztalára. Ez pedig a tiszti nevelésre vonatkozó javaslat, a melynek folytán jogunk van néhány alapítványt tenni, fiainkat odaküldeni, és ha azután elsajátították az ottani katonai közjogi felfogást, akkor felemelkedhetnek az osztrák tisztikar magas légkörébe, együtt diskurálgathatnak azokkal németül és szolgálhatják a magyar hadsereget német szolgálati és vezényleti nyelven. Felszólalás történt már, hogy az a törekvés, hogy mi itt katonai alapítványokat tegyünk és hogy a katonai nevelőintézetekben megengedi nagy kegyesen a hadügyminiszter, hogy néhány tantárgy magyarul taníttassák, helytelen, mert a nevelésügy nem közös ügy, a nevelés ügye tisztán belügy, a 67-es törvények értelmében is, mert a 67-es törvények azt, hogy a magyar katonai intézetek a közös hadügyminiszter rendelkezése alatt állanának, sehol ki nem mondja, régi törvényeink és közjogi felfogásunk értelmében sem állhat meg. A katonai nevelés ügyét Magyarországon a Karok és Rendek mindig mint magyar ügyet fogták fel, eszük ágában sem volt azt valamiképen összevegyiteni az osztrák katonai nevelésügygyei. Már az 1792-ben alkotott törvényekben érintve van, hogy az ország kívánja, hogy katonai ügyekben magyar ifjak képeztessenek ki; az 1802, IV. t.-czikkben pedig világosan elő van irva, hogy addig is, a mig a magyar nemzeti katonai intézet és akadémia szerveztetni fog, a magyar ifjak részére a pesti egyetemen nyittassák tér a katonai tudományok elsajátítására. Az 1808. évi VII. t.-czikkben meg is állapították a magyar ifjak katonai nevelésére szükséges akadémia felállítását, és ennek alapján megkezdték az aláírásokat s egy küldöttséget bíztak meg azzal, hogy ezen magyar nemzeti katonai akadémiának egész tanrendszerét összeállítsa, és az országgyűlés elé terjeszsze. Azonban az akkori háborús viszonyok között, és később, midőn Ferencz király jónak látta a magyar alkotmányt felfüggeszteni, és az országot pátensekkel és rendeletekkel kormányozni, ez az ügy is abbamaradt. Az 1826 — 1827-iki országgyűlés pedig nyomban, a mint összeült, elővette ezt az ügyet, tárgyalta, és ismét aláírások történtek az alapítványokra. Az 1836. évi országgyűlés az 1808. évben megállapított és elavulttá vált tanítási rendszer helyébe egy uj tanítási rendszert szerkesztett, a mely szerint az összes tantárgyak magyar nyelven fognak taníttatni. Ez felterjesztetett, mint kész munkálat és mint kész törvényjavaslat, azonban akkor szentesítést nem nyert. De később az 1843—44. országgyűlés újra elővette a kérdést és újra megállapította és a király elé terjesztette szentesítés végett egy előterjesztés kapcsán, a mely így szólt (olvassa): »A »Ludovika« nevét viselő katonai intézetnek felállítása a magyar nemzet legforróbb óhajtásainak egyike lévén, fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy ezen intézet létesítése épen onnét akadályoztatik, a honnét annak elősegélését várni leginkább kellene; akadályoztatik azért, mert törvényes jogaink és nemzetiségünk szent jogához hiven ragaszkodva azt kívánjuk, hogy egyrészről ugyan az intézetbeli nevelési rendszer, mely már az 1808. esztendőben is országgyűlésiig dolgoztatott ki, a jelen idők körülményeihez czélirányosan változtassák és tökéletesittessék, másrészről pedig ezen nemzeti intézetben a tudományok ne idegen, hanem nemzeti nyelven taníttassanak.« Ez volt a Eendek utolsó felirata, mert azután következett az 1848-iki országgyűlés, a mely ezt a kérdést az önálló magyar független minisztérium felállításával alapjában és lényegében megoldotta. (Ugy van! Ügy van! balfelöl.) T. képviselőház! íme, azt akartam ezzel bemutatni, hogy a Eendek azon kívánságuknak, a mely szerint ők magyar nemzeti katonai nevelőintézetet kívántak, folytonosan kifejezést adtak, ahhoz folytonosan ragaszkodtak. (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a baloldalon. Elnök csenget.) Ehhez folytonosan ragaszkodtak, ezt soha cserben nem hagyták. Már most azt kérdem én, hogy mi, a népképviselet alapján álló képviselők hagyjuk cserben az ősöknek ezt a hagyományát ? (Ügy van! Ugy van ! a baloldalon.) S mig ők kifejezést adtak annak, hogy csak magyar nemzeti katonai nevelést akarnak létrehozni, addig most önök alapítványokkal