Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-393
393. országos ülés 190k- márczius í-én, pénteken. 387 kell a bécsi politikai irányt változtatni. Hogy miképen történt ez a megváltoztatás, erre nézve Springer Antal porosz Írónak történeti fejtegetéseiből idézek, a ki megirta Ausztria történetét a szent szövetségtől, vagy a bécsj békekötéstől 1848—49-ig. Erre a Reviczky Ádám-féle korszakra vonatkozólag, a midőn t. i. megváltozott az uralkodó rend, a következő feljegyzést találom munkájában. Magyarul olvasom, nem az én fordításom, hanem más fordítása, igy tehát hitelesebbnek is találom. ^Reviczky Ádám meggyőzte az udvart arról, hogy nem kell ezen külső erőszak politikájához folyamodni, sem nyílt alkotmánysértést nem kell elkövetni, sőt inkább az alkotmányosság betűjéhez szorosan ragaszkodni kell, csak a politikai öntudat eleven belsőségét merev formáiizmus által kell aláásni és a nem hajlékony, egészen elavult alkotmányos formák által a konzervatív érdekeket kell előmozditani«, mert akkor lépett életbe a konzervatív kormányzat Magyarországon. Azután azt mondja: »Es ezen politika következménye volt, hogy a törekvés odairányoződjék, hogy Magyarország ne alkotmányos intézményei ellen veszítse el szabadságát, hanem épen alkotmányos intézményei által legyen a szabadság megfojtva.« íme, semmi nyilt alkotmánysértés, hanem az alkotmánynak belső értékét kell megsemmisíteni, az alkotmány belsejével kell a szabadságot elfojtani és elnyomni. Ez a Reviczky Ádám-féle politika, a mely uralkodó volt 1848-ig, nem szűnt meg; uralkodó ma is Bécsben, és ha a t. miniszterelnök ur beszédeit hallom, a midőn az alkotmányosságnak belső értékét és lényegét oly kicsinyléssel veszi, egyszersmind pedig a formák által a szabadságot minden téren megölni készül, ugy az admínisztráczióban, mint most a házszabályok módosításával, akkor ráismerek gróf Tisza Istvánban gróf Reviczky Ádám néhai kanczellärnak méltó örökösére és politikájának érvényesítőjére. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Nem uj a politika, a melyet katonai téren folytat. Ugyanaz a Springer a maga érdekes munkájában nagyon szépen fejtegeti azt is, hogy mi az osztrák politika, mi az az összbirodalom, és rámutat a néphimnuszra, a mely nálunk annyiszor jön szóba és azt mondja, hogy ez a néphimnusz fejezi ki az osztrák birodalomnak az eszméjét és lényegét; az a néphimnusz, a melyben nem a haza hatalma és a nép öntudatos akarata magasztaltatik, (Zaj balfelöl.) nem is a nagy tettek által kivívott dicsőség énekeltetik meg, hanem kizárólag a császár uralkodása iránti hála kifejezése. Ez az, a mely központ gyanánt, oltárkép gyanánt áll ott, a mely körül azután a néptörzsek, köztük természetesen Magyarország is összesereglenek, és a néphimnuszt ép oly bensőséggel éneklik vagy legalább is kellene énekelniök a Lajtán innen, mint a Lajtán túl. (Zaj balfelöl.) Ugyanez a Springer fejtegeti azt a szerencsétlen politikát is, a melyet a XIX. század elején Bécsben az u. n. súlypontnak Bécsből Budára való áthelyezése érdekében követtek. Ez a kórdós a napóleoni háborúk alatt behatóan tárgyaltatott ugy Bécsben, mint Parisban Napóleon udvaránál. Az ulmi csata után Talleyrand, Napóleon minisztere emlékiratban fejtette ki, egyetértve a bécsi publiczistákkal, hogy a súlypontot át kell helyezni Budára, miután Ausztriának csak Keleten van keresni valója ; le kell mondania a római szent birodalmi császárságról, mert az érdekek őt Keletre utalják és igy Budára mint központra kell a súlyt helyezni. Ez benfoglaltatik Talleyrand emlékirataiban. De ugyanezt a törekvést Ferencz királynak egy másik minisztere is istápolta, a ki egyenesen felhívta 1820-ban az udvart, hogy ezt az áthelyezési politikát léptesse életbe, mert különben a birodalom egysége veszélyben lesz. Gentz, a hires publiczista egy beható tanulmányt tett közzé e tekintetben, a melyben ugyanezt vallja, azonban odaírta fejtegetéseinek végére; »hogyha pedig Bécsben a Prátertől, a Grábentől, Laxenburgtól megválni nem akarnak, akkor ez az egész tervem csak egy üres költemény.« íme, t. képviselőház, az a nézet, a melyet mi itt hirdetünk, hogy a magyar védrendszerben Magyarország államisága kifejezést nyerjen, ezen is alapszik. Mert az a politika, a melyet a XIX. század 20-as évbeiben nagynevű államférfiak ápoltak és diplomaták szükségesnek tartottak, ma előttünk is szükségesnek mutatkozik, mert a Balkán-tartományok sorsával ez a kérdés ismét olyan helyzetbe jut, hogy ennek meg kell oldatnia. Magyarország szemben azon balkáni áramlatokkal és az ottani nemzetek szaporodásával és növekedésével nem állhat itt meg többé, mint egy egyszerűen a maga véderejétől megfosztott néptörzs, mert akkor Magyarországnak itt jövendője nincsen. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert ha a néptörzs eszméje továbbra is megmarad, akkor Magyarországnak néptörzsekre kell feloszolnia és fel is fog oszolni. (Igaz! Ugy van! á szélsobaloldalon.) Ránk nézve tehát az a katonai hadügyi politika, a melyet itt folytatunk és a melyért küzdünk és küzdeni fogunk, az országra nézve a lét vagy nem-lét kérdése. Abban a pillanatban, a mint ez az ország megnyugvását adja a mai helyzethez, lemond az ő hadi erejének alkotmányszerü biztosítékairól, abban a pillanatban ennek az országnak itten helye ós ebben az alakban létjogosultsága nincsen. (Helyeslések a szélsőbaloldalon.) Nem levegőben járás ez, nem elveken való lovagolás, nem hiu kérkedés, a mi bennünket itt e helyen küzdelemre késztet, hanem jól megfontolt hazafias érdek, a történelem tanulságaiból, a törvényekből és alkotmányunkból levont következtetés és igazságérzet az, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) a mely bennünket arra késztet,
