Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-393
386 3.93. országos ülés lWk jogait fent art ja, természetesen kivéve azokat, a melyek későbbi törvények által módosítva, felfüggesztve, vagy eltörölve vannak. E szerint tehát régibb törvényekre is leket hivatkozni. És kötelességem ismételten előadni az 1791 : X. törvény czikket, a mely világosan megmondja, hogy az ország Karai és Rendéi előterjesztésére ő Felsége megismételni méltóztatott, hogy, jóllehet az 1723: I. és II. t.-czikkben megállapított, a felséges ausztriai uralkodóháznak nőnemű ágára száll az örökösödés, mindazonáltal Magyarország csatolt részeivel szabad ország, az egész kormányzati formát illetőleg, ideértvén minden kormány székhelyét, független, azaz semmi más országnak vagy népnek alá nem vetett, hanem saját állammal, alkotmánynyal biró, törvényesen koronázott királyától, saját törvényei és szokásai szerint, nem pedig más tartományok módjára igazgatandó és kormányzandó. Ezen törvény ma is egész terjedelmében fennáll, ezen törvény tehát irányadó ma is, ugy törvényhozási, mint kormányzati ügyeinkre nézve. Ezt kell tehát a kormánynak is szem előtt tartani, intézkedéseit ez alapon teheti meg. Ha ezen túllépett, akkor e törvényeknek nemcsak betűjébe, de szellemébe is ütközik. És minthogy az 1867 : XII. tör vény czikk előbb általam idézett szavai világosan mondják, hogy az együttes erővel történő védelem fentartásán tál az ország semmiféle más eszközt és módot nem fogadhat el, most már előáll az, hogy vájjon az a hadügyi politika, a melyet önök folytatnak, a melyet a kormány életbe léptet, a mely szerint ez országnak egész hadserege osztrák, osztrák jelvényében, osztrák szellemében, nyelvében, czimerében, megfelel-e nemcsak az 1790—91., de az 1867-iki törvénynek is? Felolvastam önök előtt, tegyék kezüket szivükre és mondják meg, hogy megfelelőnek találják-e ? Nem hiszem, hogy szivükben ezt éreznék. De máskép kell a politikát folytatni; nem a szerint kell cselekedni, a mint az ember érez. Hiszen ezt diktálják, hirdetik nekünk is, hogy mi sem a szerint cselekedjünk, a mint érzünk. Minden pillanatban azt mondják, hogy nem lehet többet elérni, mint a mennyit a t. miniszterelnök ur saját négy hónapos kormányzatának mintegy dicsőségéül állit fel, mint a mennyit ő hozott le a katonai követelések ügyében. Tehát fel van irva, mint a pokol kapujára, ránk nézve is, hogy mondjunk le minden reményről, álljunk el minden szótól, hasztalan minden, fecsegés az egész, — mert csak ez az értelme az ő felhívásának, — mert többet elérni nem lehet. Azt mondják, hogy csak a szenvedést érjük el, boszut keltünk fel, a mely azok ellen irányul, nemcsak a nemzeti küzdők ellen, de ártatlanok ellen. Azoknak vérét mutogatják nekünk, azoknak könyeit, szenvedéseit, hogy ime törekvéseinkkel, politikánkkal, hazafiúi működésünkkel ezt érjük el. Az osztrák boszunak, az osztrák katonai párt márczius k-én. pénteken. boszujának gyümölcseit mutogatják. A helyett, hogy ellentállást fejtenének ki ezen istentelenség ellen, még minket szólítanak fel, hogy adjunk fel mindent, adjunk el mindent és a tál lencséért adjuk el az ország összes jogait, örökségünket, mindenünket. T. képviselőház! Ezekkel bemutatni és megerősíteni törekedtem azt, hogy ugy a magyar közjog, mint a magyar törvények értelmében, mint az 1867 : XII. t.-czikk értelmében teljesen igazunk van követeléseink felállításában, és ha igazunk van, akkor kötelességünk annak kivívásáért önökkel szemben, habár önök többségnek állítják magukat, követelni a törvény végrehajtását. Az 1867: XII. t.-czikket az önök elődei állították fel s azt mondták, hogy csak ezen az utón lehet kivívni a jövendő boldogulást, s ime, az idén a kormánypadokról bevallották, hogy az 1867: XII. t.-cz.-nek főleg a hadügyre vonatkozó részét végre nem hajtották, sőt megtűrték, hogy abban az osztrák katonai politika, a bécsi összpontosító politika érvényesüljön; bevallották, hogy az is, a mi eddig történt, ennek a mi hazafias, nemes küzdelmünknek az eredménye. És ha mi látjuk, hogy egy esztendő alatt egy erőteljes lépést képesek voltunk tenni, akkor az önök fejére hamut kell hinteniök, mert önök bűnösök abban, hogy továbbra is nem tartják fenn követeléseiket, azokat bővebben ki nem fejtik, mert ha igaz és törvényes az, a mit eddig elértek, akkor a többi törvényesnek és igaznak is érvényesülnie kell, csak akarni kell. Ha ezt önök nem akarják, akkor bűnt követnek el az ország alkotmánya és törvényei ellen. T. képviselőház! Nem uj dolgok ezek, a mikben mi most élünk és mozgunk, százados politika ez. Letűnik ilyen alakban, ismétlődik más alakban, azután ismét letűnik és megint felmerül. Ez a politika járja minálunk a szerint, a milyen a kor és a mint találkoznak férfiak, a kik az ingadozó és megalázkodó kornak a képviselői. Az 1820-as években, midőn a magyar alkotmány és országgyűlés felfüggesztésével császári rendeletekkel akarták az ujonczozást keresztülvinni, és ez néhány vármegyének ellentállásán megtört, végtére 1826/27-ben összehivatott az országgyűlés, a melynek megnyitó beszédében Ferencz király az ő atyai szivének fájdalmát fejezte ki a történtek felett. Doluit paterno cordi nostro. Szomorú néhány szó, mert én ugy fogom fel, hogy nem a felett kellett a királyi szívnek fájnia, hogy ezt végrehajtani megkisérlette, hanem a felett kellett fájdalmát kifejeznie, hogy ez országban mindig találkoztak és találkoznak olyan emberek, a kik készek ily szolgálatokra felajánlani magukat hazájuk érdekei ellen, (ügy van! balfelöl.) Akkor az erőszak politikája, a mely most is napirendre jön, szünetelt, mert gróf Reviczky Ádám azt ajánlotta az udvarnak, — akkor aztán ezen az alapon kanczellár is lett — hogy meg