Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-392

392. országos ülés Í90í márczius 3-án, csütörtökön. 369 részéből mindenáron ki akarják irtani azt az érzést, a melyre leginkább számítanak akkor, a midőn az ő karjukra, izmaikra, hazafias lelkesedésükre és bátorságukra van szükség. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen tudjuk, hogy a midőn nehéz napokra virrad az ország, a midőn katonai előkészületek folynak, a midőn válság következik be és háború előtt áll a hadsereg, akkor mit csinál a hadsereg ? Látjuk a legfőbb hadúrnak proklamáczióját, a mely akkor igyekszik azokat a húrokat megpendíteni a katonaságnál, a mely húrok az ő nemzeties érzésével vannak összeköttetésben; akkor azt látjuk, hogy azt az akcziót, vagy azt a katonai műveletet szoros összefüggésbe kívánják hozni a nemzeti szempontokkal, csak azért, hogy az a nemzeti lelkesedés hassa át azt a katonát, a mikor harczba kell indulnia. És mégis szégyenszemre kell nekünk magyaroknak azt tapasztalnunk, hogy a mikor azoknak a szobrára koszorút tesz a katonaság, a kik előttünk a legszentebbek, a kiknek emlékével nemzeti nagyságunk és dicsőségünk van összeforrva : akkor a katonai szellem nemcsak irtóháborút indít azok ellen, hanem még a régi elavult katonai büntetőtörvénykönyv intézkedései alá szubszummálva e tettüket, súlyos börtönre veti őket, mely koplalás és kemény fekhelylyel való súlyosbítással, hosszú időre magánzárkával van összekötve. (Ugy van! a bal- és a szdsöbaloldalon.) Nessi Pál: Ez az őrültség. Visontai Soma: Ne méltóztassanak összetéveszteni a mai modern, progresszív börtönrendszernek magáEzárka-intézményét azzal a régi katonai büntetőperrendtartás szerinti magánzárkával, azzal a sötét börtönnel és bőjtöléssel, a melyek ezen régi osztrák büntetőtörvénykönyvben gyökereznek. Két szempont tehát az, t. ház, a melyből ezen kérdéseket nekünk bírálnunk és tárgyalnunk kell. Az egyik az, hogy, a mikor mi azon a ponton vagyunk, hogy egy ujonczjavaslatot tárgyalunk, és mikor nekünk a véderőhöz a mi vérünket kell szolgáltatnunk, mikor mi alkotmányunk és törvényeink szerint fel vagyunk jogosítva arra, hogy azt meg is tagadjuk és annak feltételeit meg is szabjuk, (Ugy van! a bal- és. a szélsöbaloldalon.) az a kérdés, hogyha ilyen elitéléseket látunk, a melyek abban gyökereznek, hogy azért, mert egy nagy nemzeti áramlat átcsapott a kaszárnyák ajtóin és megragadta még azokat is, a kik katonai szolgálatban vannak, de még azért mindig honfiak, szolgáltassunk-e még továbbra is ilyen véradót a hadseregnek és ne követeljük-e azt, hogy a miniszter ur az ezen ítéletekre vonatkozó aktákat ide a ház asztalára tegye le, hogy mi ezen aktákból világosan lássuk, vájjon meg lesznek-e tartva azon régi katonai osztrák büntető perrendtartásnak feltételei és különösen, hogy melyik törvényszakaszt találta alkalmasnak az osztrák katonai bíráskodás arra, hogy a nemzeti érzésnek felbuzdulását, a Kossuth-szoborra való letételét a koszorúnak nagy felségsértésnek deklarálja? Ezt mi csak az aktákból vagyunk képesek meglátni, és minthogy mi egy titkos inkvizitórius, homályos az anyagi és alaki védelmet kizáró katonai eljárással állunk szemben, a mely sötétségbe burkolózik, a mely védelem nélkül folyik, nékünk látnunk kell, hogy ezen aktákban nem sokkal nagyobb részt követel-e magának a boszuérzés, mint az igazságszolgáltatás ? (Igaz ! Ugy van ! Taps a szélsöbaloldalon.) Ezt nekünk mérlegelnünk kell. (Zaj a szélsöbaloldalon. Elnök csenget.) Ezt nekünk látnunk kell, mert ez ellen nekünk nemcsak a nemzeti szabadságjogok, de a mi szenvedő honfitársaink érdekében is fel kell emelnünk tiltakozó szavunkat. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A másik rész tartozik amaz Ígéreteknek sorozatába, a melyekkel mi ma szemben állunk és a melyek abból az alkalomból keletkeztek, hogy az ország felemelte szavát, és hogy az ország a törvénykönyvre helyezkedve azon jogokat a hadsereg keretében és a hadszervezet keretében is ki akarja vívni, a melyeket alkotmányunk a jelenben nekünk biztosit. (Igaz! a bal- és a szélsöbaloldalon.) A miniszterelnök ur ma azt mondta, hogy a mi itt az országban történik, az egyenlő a tatárjárással, (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) hogy azt minden áron le fogja törni éä hogy azokat, a kik az ország nyugalmát zavarják, le fogja tiporni. Nem tudom, hogy én a mai felszólalásom folytán szintén azok közé leszek-e sorozva, a kikre ez a letiprás és fenyegetés vonatkozik. Egyet azonban tudok és ez az, hogy nekem elsősorban az a kötelességem, hogy a hatalomnak tényeit ellenőrizzem, hogy itt ebben a házban honfiúi kötelességemet teljesítsem tekintet nélkül arra, hogy én is azon romok alá fogok-e jutni, a melyekről ma a t. miniszterelnök ur beszélt és a melyek alá, ha igazán temetni fognak, (Félkiáltások a baloldalon : Ót fogják- temetni!) és ha igazán arra jut a sor, hogy a romok alá kerül valaki, (Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Magyarország szabadságjogai, nemzeti védelme és nemzeti önállóságának minden reménye is alázuhan. (Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások: Már ott vannak!) Épen azért szólalok ma fel, mert az én lelkemet megragadták azok az eszmék, a melyekről imént felszólalt t. képviselőtársam itt előadást tartott. (Éljenzés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Mert lehetetlen azt eltűrnünk, hogy a mikor mi ma mindnyájan azon vagyunk, hogy egy nemzeti ügyet szolgáljunk, akkor szemben álljunk azzal a ténynyel, hogy a katonai jogszolgáltatás ezen nemzeti mozgalommal szemben a légféktelenebb dühöngést viszi véghez. Épen azért ezen második szempont, melyről beszéltem, most már arra vonatkozik, hogy mondja KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXII. KÖTET. 47